Köveskúti Balázs Svájc Bajnoka

A junior Európa Bajnoki bronzérem után válogatott versenyzőnk immáron a helvétek  bajnokának is mondhatja magát! Két versenyzővel, Köveskúti Balázzsal, Kerékgyártó Danival,valamint Polyák Mesterrel keltünk útra a gyönyörű környezetben fekvő svájci városba,  Stansba,ahol 15 ország harcosai randevúztak. Pénteken a fiúk edzettek még egyet a helyi dojóban,ahol a norvég csapat már tréningezett.A 45 perces átmozgatás után vacsoráztunk,majd sétáltunk a hegyek lábánál fekvő tó partján.Másnap reggel mérlegeléssel folytattuk, Balázsnak az első küzdelmét megnyerte-hozta a max.75 kg-t. A juniorok küzdelme délután kezdődött.Dani ellenfele német fiú volt(orosz akcentussal!!) és az első perc adok-kapokjában egy testre mért ütéssel nem bírta folytatni a harcot.,a német ment tovább.Innentől Balázs segítése volt a feladata. A formaátmentés-és időzítés kitűnően sikerült.Balázs első ellenfele egy erős litván volt, akit hosszabbításban egyértelmű bírói döntéssel győzött le. Másodikként cseh vitéz következett,döntő fölénnyel abszolválta a küzdelmet. A döntőbe jutásért az addig eredményesen küzdő német versenyzőt mosta le a tatamiról.Közben már úgy éreztük Sensei Józsival,kezd nőni a respektünk,egyre többen szurkoltak nekünk. A döntő:Litvániának Balázs küldött egy ezüstérmet,hiszen testütéssel és combrúgással is ko-zta ellenfelét és megnyerte a versenyt!!! Az ugyanaznap zajlott otthoni dunaharaszti gálán résztvevőkkel telefonon folyamatosan értekeztünk,és örültünk az ott küzdő Csapatunk sikerének. A sayonara partyn elfogyasztott vacsorát követően még egyszer bejártuk a környéket,majd másnap indultunk haza. Gratulálunk Versenyzőinknek,amiért a hosszú,első féléves szezon végén hét arany,öt ezüst és egy bronzérmet hoztak haza.Köszönet a Csapatok segítőinek és kísérőinek!! 11574 / 449 látogató

további részletek:
Köveskúti Balázs Svájc Bajnoka