Madridi bevetés

– Hogy van a hangod?’- Köszönöm szépen, egyre jobban, de még oda kell figyelnem, hiszen a teljes felépülés várhatóan hat hetet vesz igénybe.”- Az ünnepek óta egy bajnoki mérkőzést játszottatokk csak, így volt idő a Rivas ellen felkészülni. ”- Már december 28-án nekiálltunk dolgozni, és bizony elég sok mindent beiktattunk a programba. Néhány új elem elsajátításán is munkálkodtunk, melyek remélhetőleg a játékunkat is hatékonyabbá teszik.”- Mindenki a fedélzeten van?”- Ambernek kicsivel több pihenőt adtunk, de szüksége is volt rá. Jecának volt egy kisebb betegsége, ami miatt kihagyta a Szekszárd elleni mérkőzést, de már rendben van. Ugyanakkor Maja az egyik edzésen ütést kapott a combjára, így ő kihagyta az utazás előtti edzéseket. Remélhetőleg csütörtökre rendbe jön.”- Lehet esélyünk a pazar őszt produkáló Madrid otthonában?”- Úgy vélem igen, de ehhez nagyon pontos játékra lesz szükség. Felkészültünk arra is, hogy ellenfelünk – annak ellenére, hogy nem szívesen zónázik -, a soproni mérkőzés tapasztalatai alapján beveti ellenünk ezt az elemet. Bízom benne, hogy meg tudunk felelni a kihívásoknak!

tovább:
Madridi bevetés