Minden torokra szükség lesz vasárnap!

– A szerdai főpróba döcögősre sikeredett.”- Sok-sok taktikai elemet kellett kipróbálnunk szerdán a Gospic ellen, hogy megtaláljuk azt, ami végül eredményre vezetett. A meccs hajrájában azonban csak összeállt a kép, így a győzelem mellett a különbséget is feltornáztuk. A csoportkör lezárultával ez még jól jöhet, hiszen minden pont számít az Euroligában. ”- Elégedett vagy, így féltávkor?”- Nagyon örülünk a három győzelemnek, de a Fener és a Jeka annyira kiemelkedik a csoportból, hogy a győzelmek számát reálisan nézve a másik három csapat ellen lesz esélyünk növelni. Erre jó esély kínálkozik már jövő héten, amikor a Gdyniát fogadjuk hazai pályán. Nehéz lesz, de bízom a sikerben!”- Előtte azonban egy még nehezebb csata van kilátásban a Pécs ellen. Ellenfelünk stílusa változott a korábbi évekhez képest?”- Alapvetően nem, a kosárlabdáról alkotott felfogásuk ugyanaz. Természetesen, mivel változás történt a vezetőedzői poszton, a taktikai elemek specializálódtak. ”- Iványi mellett ki a Pécs legerősebb támpontja?”- Fegyverneky Zsófia már több, mint meghatározó tagja a Pécsnek, az ő kikapcsolása kulcsfeladat lesz. Iványi Dalma pedig igazi szellemi vezér, akinek a neve összeforrt a pécsi klubbal. Rá is oda kell figyelnünk, ahogy a fiatal magyarokra is, Raksányira és Sarokra, akiknek az évek során megtalálták a helyét, és teljes értékű játékossá nőtték ki magukat.”- A fáradtság mennyi számíthat egyik, illetve a másik oldalon?”- Ezzel nem szabad számolni egy ilyen kiemelt rangadón. Ennek hatásait mindenkinek el kell felejtenie erre a 40 percre!”- Felkészültetek a Pécs kemény, fault határon mozgó védekezésére?”- Már a Győr ellen is készültünk erre a felettébb harcos stílusra. Remélem, hogy tovább tudjuk ezt vinni a Pécs ellen is.”- Mi fog dönteni?”- Az győz majd, aki erősebb lesz mentálisan, aki az egységét az első perctől az utolsóig meg tudja tartani! Bízom abban, hogy szurkolóinkkal együtt elég erősek leszünk a Pécs legyőzéséhez. Várunk mindenkit vasárnap, ezek a lányok igazán megérdemlik…

tovább:
Minden torokra szükség lesz vasárnap!

A tét, a továbbjutás!

“Az elmúlt hetekben komoly munkát végeztünk el, melynek köszönhetően a csapat formája felfelé ível. Egységesek vagyunk, melyet ki kell használnunk a jobb erőkből álló Prága ellen. ”Alaposan feltérképeztük ellenfelünket, tudjuk, mire számíthatunk tőlük. Mindenképpen meg kell akadályoznunk, hogy leindítsanak minket. Nagyon jól, bármilyen helyzetből dobják a triplákat, erre oda kell figyelnünk. Fizikálisan erősebbek nálunk a palánk alatt, ezért a centereiket el kell távolítanunk a gyűrű közeléből. Minden bizonnyal kapunk zóna védekezést is, melynek látjuk a gyenge pontjait, remélhetőleg mérkőzés szituációban is meg tudjuk bontani a védekezésüket. ”Ha mindezeket megvalósítjuk, és szurkolóink is 40 percen keresztül mellettünk lesznek, akkor legyőzhetjük az esélyesebbnek tartott ellenfelünket, és idén is ott lehetünk az Euroliga rájátszásban!”

tovább:
A tét, a továbbjutás!