Ha van játékos klubunkban, aki rászolgált és megérdemelte a nagy-nagy elismerést, ő a debreceni U20-as döntőn a legértékesebb játékosnak választott Schöll Richárd. Évek óta dolgozik, edz keményen, csendben és s(z)erényen, megbízhatóan hozza a dupla-duplákat az U20-as bajnokikon és már felnőtt szinten a SMAFC-ban is kezd egyre inkább meghatározó szerepet betölteni. Vele beszélgettünk
– Gratulálunk az U20-as döntőn nyújtott játékodhoz, az ezüstéremhez és az MVP címedhez! Nem túl régen egy másik ezüstérmet is a nyakadba akasztottak, mégpedig a Tüskecsarnokban a Magyar Kupa ezüstjét. Melyik a kedvesebb, értékesebb neked?
– A Magyar Kupa ezüstérem is felejthetetlen emlék marad, a szurkolás, a hangulat, hogy olyan sokan eljöttek Sopronból buzdítani minket, de abban játékosként nem volt túl sok szerepem. Ez az U20-as döntő azonban remek, szinte tökéletes volt, ehhez többet tudtam hozzátenni.
– A végső győzelemhez sem hiányzott túl sok. Milyen volt a hangulat a döntő lefújása után, és milyen most?
– A lefújás után „elkenődtünk” picit. de nem sokkal később már örültünk annak, hogy tényleg minden előzetes várakozást messze felülmúlva, bejutottunk a döntőbe. Ami pedig személy szerint engem illet, nekem ez volt az utolsó utánpótlás tornám, és ahogy rögtön a lefújás után az egész csapat, úgy én is szomorú voltam kicsit, de összességében úgy gondolom, egy méltó lezárása egy hosszú és szép időszaknak.
– Mint az U20-as csapat korelnöke, te voltál a „cséká”, azaz a csapatkapitány, mennyire kellett „kapitánykodnod”?
– Először is ez az ezüstérem azért is nagyon értékes, mert nagyon fiatal a társaság, én 2002-es születésű vagyok, és ha jól tudom, a csapatban még 2003-as születésű játékos sem volt. Nagyon jó a brigád, mindenki mindenkivel jóban van, így kapitányként nem volt nehéz dolgom. Néha a meccsek közben egy-két biztató szó a társaknak – és ennyi.
– Három csapatban is játszottál: az U20 mellett két felnőtt gárdában,a SMAFC-ban és az SKC-ben. Hol érzed magad a legjobban?
– Attól függetlenül, hogy minden csapatban más és más a szerepem, mind a három társaság, pontosabban közösség nagyon jó, nekem nagyon jó mindenütt.
– Az utánpótlás korszak véget ért, de felnőtt szinten is játszol már egy ideje. A saját bőrödön érzed a különbséget az utánpótlás és a felnőtt kosárlabda között. Mekkora ez a különbség?
– Nagyon nagy. Felnőtt szinten, főleg természetesen az A-csoportban már nagyon nagydarab, erős és ugyanakkor rendkívül képzett centerek vannak, nehéz őket tartani. És ugye amellett, hogy fizikailag nagyobb erőt igényel, részben emiatt is sokkal gyorsabban kell gondolkodni, döntéseket hozni felnőtt szinten, mint utánpótlásban.
– A te magasságod – felnőtt „léptékkel” nem is igazi center magasság. Hol érzed magad a legjobban a pályán?
– A SMAFC-ban már van, hogy valamivel kijjebb, négyes poszton játszom, és én is úgy látom, felnőtt szinten talán ez lehet majd az igazi helyem, de nem baj, hogy van center tapasztalatom. Dolgoznom kell, és már eddig is dolgoztam azon, hogy labdabiztosabb legyek, legyen betörésem, és hogy távolabbról is pontosabban dobjak.
– Igen, nagy ritkán azért egy-egy tripla is beesik tőled…
– Van, hogy úgy jön ki a játék, igen, Azt nem mondom, hogy sorrá „hányom” rá a hármasokat, de ha úgy érzem, jó ütemben jön a labda, és van rá esély, hogy bedobjam, megpróbálom.
– Mivel lennél elégedett az egész szezon végén?
– Ha – most divatos kifejezéssel élve – sikerülne kimaxolni. Azaz ha az SKC-val megszereznénk az ötödik helyet, a SMAFC-cal pedig bejutnánk a döntőbe. Ez utóbbi nehéz lesz, mert ellenfelünk éppen azokra a napokra tette a hazai mérkőzéseit, amikor a felnőtt csapat Debrecenben játszik – de megpróbáljuk.
Fotók: DEAC KA