Rutinos játékosunk nemzetközi vizsgája

A múlt héten Svájcban, Genfben töltött öt napot tapasztalt játékosunk, Dénes Gábor, aki sikeres vizsgát tett a FIBA, a newcastle-i Northumbria Egyetem és az Európai Unió szakbizottsága által szervezett Time Out program keretében
Gábor honlapunk érdeklődésére elmesélte, hogy amikor bő egy éve Prágában, a női Európa-bajnokság alatt elkezdődött a képzés, a résztvevők közül még senki  nem tudta, mi vár rájuk. Nos, mint kiderült, rengeteg  tanulás, beadandó feladat, munka, amely azonban nagyon hasznosnak tűnt, sok tapasztalattal gazdagodtak a résztvevők.
A képzésen játékosunk mellett, Magyarországról a szövetség felkérésére még Honti Kata, valamint az Alba Fehérvár sportigazgatója, Simon Balázs vett részt, 40 országból összesen 75-en  voltak, tehát nagyon széles nemzetközi kapcsolatrendszert lehetett kiépíteni.
Gabi kiemelte: mindhárman törekedtek arra, hogy ezen az egyedi, nagyszabású és színvonalas nemzetközi programban megfelelően képviseljék Magyarországot. Magát a programot kosarasunk egy 14 hónapos, menedzsment szintű, sportági elméleti és gyakorlati oktatásnak minősítette.
Ennek keretében a beadandó feladatok mellett gyakorlati tevékenységet is fel kellett mutatni, például egy kosaras rendezvény kapcsán. Gábornak “kapóra jött” a női Euroliga tavaszi soproni négyes döntője. A szervező női klub, a Sopron Basket vezetőit tájékoztatta a képzésről, és megkérte őket, hadd “kukkanthasson be” a kulisszák mögé, és egyben felajánlotta, ha valamiben kell, szívesen segít. Kiemelte, a Török Zoltán vezette szervező stáb abszolút pozitívan állt feladatához és minden segítséget megadott neki. Ennek köszönhetően Gábor belelátott a szervezés nehézségeibe, hiszen 120 oldalas, borzasztó alapos, a legapróbb részletekre kiterjedő útmutatót küldött a nemzetközi szövetség, a FIBA arról, mi mindennek kell készen állni a Final Four-ra. Mivel a Sopron Basket-nél egy régóta összeszokott szervezői csapat dolgozott, Gábor a Final Four-on amolyan megfigyelői státust töltött be. Azt mellékesen jegyezte meg, lehet, enélkül nem találkozhatott volna egyik kedvenc játékosával, a Final Four-ra az orosz szövetség képviseletében  rövid időre “beugró”  NBA-klasszis Andrej Kililenkóval.
Visszatérve a tanulmányokra, Dénes Gábor a vizsgán éppen arról a hatalmas teljesítményről beszélt, amelynek köszönhetően a soproni klub, nagyjából egy hónap alatt egy remek, a szurkolók számára felejthetetlen Euroliga-négyes döntőt szervezett.
A kurzuson a nemzetközi szövetségnél zajló tendenciákba is beláthattak a résztvevők. Mint mondta, nagyon népszerű az új szakág, a 3×3.
Kosarasunk hosszabb távon, játékos pályafutása után is a kosárlabdában, elsősorban szervezői, sportvezetői vonalon képzeli el a távolabbi jövőjét.
Jelenleg azonban, mint csapatunk játékosa a hamarosan kezdődő bajnokságra koncentrál. Gábor kiemelte: ezúton is köszöni a klub és a szakvezetésnek, Pojbics Szabolcs ügyvezetőnek és Sabáli Balázs vezetőedzőnek, hogy elengedték Genfbe a vizsgára. Az időzítés a felkészülés szempontjából nem volt túl szerencsés, hiszen az alapozás, az erőgyűjtés időszakában kellett kiutaznia. Azt azonban hozzátette: bármilyen külföldi program is volt a kurzus keretében, mozogni, sőt kosarazni mindig volt lehetőség, termet biztosítottak a szervezők, s nem csak a projektben részvevő még aktív, hanem a már visszavonuló játékosok is éltek ezzel a lehetőséggel. Így azért valamennyit Genfben is mozgott, de azért ez nem volt ugyanaz, mintha Sopronban készült volna a csapattal.
Lekopogta, a térde most nem zavarja, és  bár a megkezdett nemzetközi tanulmányait folytatni akarja, mostantól a csapat az első.

 

eredeti link