Rivas: Még veretlenek!

“Érthetően az átállás nem megy egyik pillanatról a másikra. Ez egy folyamat, melyben az elmúlt edzéseken sikerült előbbre lépnünk. A mostani kényszerű szerkezet másfajta rotációt igényel az edzéseken és a mérkőzéseken is. Sőt, más gondolkodásmód is szükséges a játékosoktól, akik közül sokan számukra szokatlan helyekre kerültek a pályán. Így az eddigiektől eltérő feladat vár rájuk, és másfajta dobószögekkel is találják szembe magukat. Amber ebből a szempontból kulcsfigura. Szerencsére gyorsan tanul, de neki is kellett idő a négyes poszthoz tartozó feladatok adaptálásához. ”Sajnos bonyolítja a felkészülést, hogy az amatőr bajnokság hétfő esti városi rangadóján Licskai Zsófia egy ütközés következtében térdsérülést szenvedett. Rá ma még alaposabb kivizsgálás vár. Nagyon bízom benne, hogy nem dől ki ő is a sorból. Jobb hír, hogy Jeca kezéről lekerült a gipsz, így elkezdhette a rehabilitációt. Kata háta is jól reagált a BSE elleni mérkőzésen. Remélhetőleg tovább javul az állapota, és akkor fel tudja majd vállalni azokat az ütközéseket, melyeket a Bourges ellen, az erős fájdalmak jelentkezése miatt, érthetően automatikus reakcióként került. ”Egy modern kosárlabdát játszó ellenfél ellen kell felvennünk a harcot szerda este. Rendkívül gyors játék jellemzi őket, mely során igyekeznek rendezetlen védelem ellen befejezni a támadásaikat. Ennek vannak hátrányai is, melyeket szeretnénk kihasználni. A gyors visszarendeződés alapvető lesz, de a játékosokra egyénileg is sok speciális feladat vár. ”Az idei legnehezebb mérkőzésünk előtt állunk, extrák kellenek a győzelemhez. Nagyon számítunk szurkolóink támogatására is!”

tovább:
Rivas: Még veretlenek!