Holnap este a tavalyi év végét hatos győzelmi sorozattal záró csapatunk egy igazi, nagy rangadó megnyerésével “mentheti át” remek szériáját az idei évre. A 4. helyen álló együttesünkhöz a tavalyi szintén hatos győzelmi sorozattal záró Szolnok látogat, a rangadó 18 órakor kezdődik
A bajnokság elején Szolnokon az Olaj fölényes, 90-57-es győzelmet aratott ellenünk. Először arról érdeklődtünk edzőnknél, Kostasnál, hogy fűti-e őt és csapatát a visszavágás vágya. Görög szakvezetőnk így felelt: “Nem számít, mi történt a múltban, vagy az első körben, szeretnénk egy jó mérkőzést játszani itthon a bajnokság egyik legjobb együttese ellen. A két legkevesebb pontot kapó, legjobban védekező csapat csap össze, így nyilván fontos lehet, hogy mennyit tudunk védekezésben megvalósítani az elképzeléseinkből, a támadásban mind külső, mind pedig belső posztokon roppant sok lehetőséggel rendelkező szolnokiak ellen”.
Ezen túlmenően edzőnk hozzátette: támadásban ezúttal is csapatként, a helyzeteket jól kiválasztva kell megpróbálni játszani. A tavalyi jó sorozat folytatásához, a tabella 2. helyén álló szolnokiak ellen, talán még az eddigieknél is nagyobb szükségük lehet srácoknak a nekik már eddig is rengeteget segítő szurkolóink támogatására.