Jön az Oroszlány!

A múlt hét végén helyenként pazar játékkal Kecskeméten értékes győzelmet szerző csapatunk, holnap 18 órától az Oroszlány együttesét fogadja

Elég régen, a bajnoki nyitányon találkozott egymással a két együttes Oroszlányban, ahol hosszabbítás után hazai siker született. Azóta mindkét csapat keretében több változás is történt.

Hellén edzőnk, Kostas nehéz mérkőzésre számít holnap este: “Az Oroszlány egy teljesen más stílusban kosárlabdázó gárda, mint a múlt hét végén idegenben legyőzött, nagyon összeszokott Kecskemét. Holnapi ellenfelünk roppant lendületes, gyors játékot játszik, nagyon szeret indítani, rendezetlen védelem ellen hamar befejezni támadásait, és ehhez a stílushoz meg is vannak a gyors, atletikus játékosai. Ahhoz, hogy sikeresek legyünk ellene, nem szabad engednünk, hogy a saját rohanós játékukat tudják játszani, nagyon kell figyelni a támadások utáni gyors visszarendeződésre.”

Flevarakis mester fontosnak tartotta megemlíteni: az oroszlányiaknál a külső posztokon játszó mezőnyemberek között, akadnak a posztjukhoz képest magas, erős játékosok, akik mennek a lepattanókért és jól szedik azokat, ezért a lepattanózásra ezúttal is fokozott figyelmet kell fordítani. Hangsúlyozta, a szervezett védekezés kulcskérdés, s bár egészen más stílusú a holnapi rivális, mint a múlt hétvégi, Kecseméten is a hatékony védekezés adta meg a támadójáték ritmusát. Edzőnk reméli, ugyanolyan összeszedett, tudatos játékkal rukkolnak elő holnap is fiai mint tették a múlt hétvégén, s akkor visszavághatunk a szezonnyitón elszenvedett hosszabbításos vereségért.

eredeti link

Elismerést kapott Csorba János, a polgári védelem nemzetközi világnapján

A polgári védelem nemzetközi világnapján vehetett át elismerést Csorba János, Nagycenk polgármestere. Dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató a katasztrófavédelem területén végzett önkéntes tevékenysége során nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként emléktárggyal jutalmazta a település vezetőjét.

eredeti link

Készül az utánpótlás vitorlázók kikötője a Fertő-parton

A következő években a Fertő tó partján lévő Fertő tavi Vízitelep környezete teljesen megújul. A fejlesztés részeként új közösségi terek, kikötők, horgászhelyek épülnek, látványosan megújul a strand, valamint a terület egy Ökocentrummal és új sportolási lehetőségekkel gazdagodik. A napokban a kikötő falának építési munkálatai is megkezdődtek.

eredeti link

Fokozatosan enyhít a korlátozásokon Ausztria

Március közepétől fokozatosan enyhítik a korlátozó intézkedéseket Ausztriában – jelentette be Sebastian Kurz kancellár. Március 15-től ismét engedélyezett az iskolai sport, március 27-én pedig a vendéglátóhelyek megnyithatják kerthelyiségeiket. Vorarlberg tartományban kiemelkedően jó a járványhelyzet. Itt már március 15-től lazítanak a vendéglátás, a kultúra és sport területén.

eredeti link

185 éve született Handler Nándor

1836. február 27-én született Sopronban Handler Nándor építész, a romantikus historizmus építészet jeles képviselője. Munkássága a 19. század második harmadának élvonalába tartozik. Több értékes műve közül kimagaslik a gótikus hagyományok ihlette Orsolya téri római katolikus templom, zárda és iskola épülete. A Táncsics utcai Irgalmas Nővérek (ma Jézus Szíve) temploma 1886-ban is az ő munkája, ahogy számos igényes lakóház is a városban. Önálló stílusának kibontakozásával maradandót alkotott Sopronban, ugyanakkor tehetségének híre a város határán is túljutott. A megyében kapott jelentős megbízásokon túl, a bécsi parlament terveinek kidolgozására felterjesztett építészek között is szerepelt a neve.

eredeti link

A végére bedarálta a Sopron a KTE-t

Baljós előjelekkel várhatta a Sopron elleni bajnokit a Kecskemét együttese, hiszen egy nappal a találkozó előtt derült ki, hogy a csapat szakmai stábjának egyetlen tagja, a stáb legfiatalabb edzője, Dusan Markovic lehet csak ott a mérkőzésen. Egy-egy hullámvölgyet leszámítva a mérkőzés nagy részében kézben tartva a játék irányítását – különösen a páratlan negyedekben nyújtott remek játékkal teljesen megérdemelt és roppant értékes győzelmet aratott a Sopron Kecskeméten.

eredeti link

Megérte ennyit várni: parádés játék, magabiztos győzelem Kecskeméten

Egy-egy hullámvölgyet leszámítva a mérkőzés nagy részében kézben tartva a játék irányítását – különösen a páratlan negyedekben nyújtott remek játékkal – nyugodtan mondhatjuk meglepő(en magabiztos), de teljesen megérdemelt és roppant értékes győzelmet arattunk Kecskeméten
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – SKC  74-92  (11-21, 23-21, 17-29, 23-21)
Kecskemét, férfi NB I, zárt kapuk mögött
V.: Kapitány, Győrffy, Balogh Gy.Kecskemét: WITTMANN 26/15, Thomas 10/6, Derasimovic 5, Kucsera, KARAHODZIC 9
Cs.: Dramicanin 7/3, Horti, LUKÁCS 8/6, Jaramaz 9/6
Edző: Váradi Kornél

Sopron: ELMORE 19/12, Thompson 6/3, BORISOV 28/18, Werner 4, PADGETT 16
Cs.: JOGELA 11, Fazekas, Bagó, Takács, SUPOLA 6/6, Sitku
Edző: Kostas Flevarakis

A gyűrű, amelyre a hazaiak melegítettek, egy zsákolás után leszakadt, ki kellett cserélni, így a három hetes bajnoki szünetet követően, jó 35 perces késéssel kezdődött a találkozó.
Kimondottan jól, magas játékosaink, Padgett majd Vitya közeli kosarával indítottuk a játékot.  Utána egymás hibáiból éltek a csapatok, egy büntetővel, majd Wittmann hármasával egyenlített a Kecskemét. A szakasz közepe egyértelműen a miénk volt, Bernard hármasa egy 7-0-s rohamot indított el, centerünk, Padgett hatékonyan, ponterősen játszott. Működött a védekezés, 6 és fél perc alatt 4 pontot kaptunk. A negyed hajrájában Milos emelt be egy hármast, jött a válasz Wittmanntól. A szakasz végén váltva estek a kosarak, Martin és Jogi közeli találataival tartottuk 5 és 10 pont közötti előnyünket. A negyed irányítónk, Jon 2+1-es akciójával és csapatunk 10 pontos vezetésével zárult, lepattanózásban 14-6-ra nyertük az első szakaszt.

A második elején Csabi remek átadásából Jogi “rántott” nagyot – válaszul Wittmann a harmadik hármasát is bedobta, szinte egymaga tartotta versenyben a hazaiakat. Megtört a lendület, elügyetlenkedtünk 1-2 közeli helyzetet, Wittmann vezérletével egy 13-0-lal fordított a Kecskemét – időt kért edzőnk. Jó 4 perces kosárcsendünknek, Padgett vetett véget 1 jó büntetővel. Hazai oldalon Jaramaz is elkapta a fonalat, a fiatal Lukács is beemelt egy triplát, mi pedig erőlködtünk. A hazaiak egy 19-3-as 6 perccel 6 ponttal elléptek. Szerencsére irányítónk, Jon révén időben “kapcsoltunk”, kiharcolt egy sportszerűtlen hibát és előbb a büntetőket dobta be, majd egy triplát “vágott”, Milos kosarával pedig visszavettük a vezetést. A félidő végén még abból is jól jöttünk ki, hogy centerünk elhibázott egy zsákolást.  Visszaszedte a pattanót és végül az ekkor sziporkázó Jon dobott hármast, majd Supi is betalált távolról, egy 18-2-es rohammal 10 ponttal elléptünk. 2 másodperccel a félidő vége előtt a szabad labdára vetődő Jogi ellen sportszerűtlen hibát ítéltek, 8 pontos előnnyel mehettünk szünetre.

Rossz ritmusban, tompán kezdtük a 2. félidőt, bő 2 perc alatt nemhogy ledolgozta hátrányát, hanem Wittmann 4 pontos akciójával át is vette a vezetést a Kecskemét, így időt kértünk. Védekezést váltottunk, 2 és fél perc elteltével Milos dobott triplát, megszerezve első pontjainkat szünet után. Ez úgy tűnt, átlendítette a csapatot a holtponton, Jogi szerzett labdát, majd tesztelte a frissen feltett gyűrű “zsákolás-álló” képességét. A hazai 9-0-ra Milos vezérletével egy 10-0-lal reagáltunk, s 9 ponttal “mentünk” a szakasz közepén. Ekkor a hazaiak kértek időt, s az addig szerencsére elég “csendes” Thomas jelentkezett hármassal. Karahodzic adott egy “bodicseket” Joginak, sportszerűtlen hibáért. Supi, majd Jon is megtalálta a “fonalat kapó” Milost, aki újra paksi formáját idézte, képtelen volt hibázni. Parádéjával sikerült 17 ponttal ellépni, a negyed végi csattanó pedig Supi hármasa volt, így kerek 20 pontos előnnyel várhattuk a záró etapot. A szakasz utolsó bő 7 percét, 29-8-ra hoztuk.

Bernard növelte tovább előnyünket a 4. negyed elején, majd passzából Padgett volt eredményes, 24-gyel “mentünk”. Bár hazai oldalon be-beesett egy-egy tripla, Jogi vezérletével tartottuk a magabiztos, 20 pont körüli előnyt. Izgalommentes végjátékban magabiztos és rendkívül értékes győzelmet arattunk!
Kostas Flevarakis: – A szezon egyik legjobb játékával tudtunk nyerni egy nagyon összeszokott,  tapasztalt játékosok alkotta rivális otthonában. Védekezésben és támadásban is csapatként működtünk, jól járattuk a labdát, s találtuk meg a tiszta helyzetben lévő játékosokat. A következő mérkőzésekre is ebben a szellemben  készülünk.

eredeti link

Hegykőn munkásszállásról loptak a soproni és kapuvári fiatalok

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2021. február 26-án 9 óra 22 perkor, miszerint egy hegykői telephelyen lopás történt. A helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy a dolgozók szálláshelyéül szolgáló helyiségből három indiai munkás készpénzét, arany ékszereit, valamint fülhallgatóit tulajdonította el az elkövető. Egy kapuvári és egy soproni fiatalt gyanúsítanak a nyomozók a bűncselekmény elkövetésével.

eredeti link

Már több mint ötezer új munkahely jött létre

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára a szaktárca szombati közleményében kiemelte: a kormány változatlanul azon dolgozik, hogy minél többen munkába tudjanak állni, hiszen ez elengedhetetlen Magyarország működéséhez és a gazdaság újraindításához. "Érdemben sikerült élénkíteni a foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetűek iránti munkaerő-piaci keresletet a Vállalatok munkaerő támogatása programmal. A tavaly október óta elérhető lehetőség mostanáig több mint ötezer fiatal vagy alacsonyabb végzettségű álláskereső elhelyezkedését segítette" - mondta Bodó Sándor.

eredeti link

Magabiztos teljesítménnyel jutott a Magyar Kupa döntőjébe a Sopron Basket

A 2021-es Killik László Női K&H Magyar Kupa második elődöntőjében a Sopron Basket 77-56-ra legyőzte az Atomerőmű KSC Szekszárdot. A soproniak az első negyedben 14-2-es futással leszakították riválisukat és végig kézben tartották a mérkőzést. Vasárnap Sopron Basket – Aluinvent DVTK finálét rendeznek. A bronzéremért az Atomerőmű KSC Szekszárd és a PEAC-Pécs mérkőzhet.

eredeti link

Mi indokolja a névválasztást az új soproni uszodánál?

Sopron polgármestere, Farkas Ciprián kedden jelentette be, hogy javaslatokkal élhetnek a soproniak a város új uszodájának elnevezésére. Azóta rengetegen voksoltak online, ugyanakkor az a kérdés is felvetődött, hogy miért is szükséges mindez? Számukra próbálunk támpontokat és válaszokat adni cikkünkben, a korábbi létesítményhez kapcsolódó történeti adatokat is segítségül hívva.

eredeti link

Folytatás Kecskeméten

Az Európa-bajnokságra magát kvalifikáló válogatottunk Eb selejtezői miatt, három hét szünet után folytatódik a bajnokság. Az SKC holnap Kecskemétre látogat

Csapatunk bravúros paksi győzelemmel tért szünetre és a siker után görög mesterünk, Kostas adott néhány nap pihenőt a fiúknak. Utána persze edzésbe álltak a srácok, a szakmai stáb pedig folytatta és próbálta minél hatékonyabbá tenni a két legkésőbb érkező légiós, az irányító Jon Elmore és a center, James Padgett a csapatba történő beépítését.
Edzőnk honlapunknak elmondta, a csapatból sajnos több játékos is kisebb sérüléssel bajlódik, de reméli, mindenki harcra kész lesz a holnapi találkozón. Flevarakis mester úgy véli, mindenkire szükség lehet és persze arra is, hogy minden játékos, játsszon akár 30 vagy csak 7-8 percet, a maximumot tudja nyújtani. Együttesünk a nagyon egységes, összeszokott Kecskemét otthonába látogat, ráadásul ellenfelünknek válogatott centerpárosa van – ahol bravúr lenne nyerni. Viszont, hogy képesek vagyunk bravúrra, azt a szünet előtt Pakson megmutattuk. Kecskeméten Kostas szerint kulcskérdés, hogy lepattanózásban az ebben nagyon erős vendéglátókkal felvegyük a versenyt, valamint, hogy mi tudjuk megszabni a játék ritmusát. És persze emellett, mint mindig alapvetően csapatként kell kosarazni.

eredeti link

Február 25. – a kommunizmus áldozatainak emléknapja

Közép- és Kelet-Európában elsőként Magyarország döntött úgy 2000. június 13-án, hogy legyen emléknapja a kommunizmus áldozatainak. Azóta minden év február 25-én országszerte megemlékezéseket tartanak Magyarországon, így Sopronban is. A szovjet hatóságok 1947-ben ezen a napon tartóztatták le Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt (FKGP) főtitkárát a kommunistákkal szembeni kiállása miatt. A mentelmi jogától megfosztott képviselő hozzávetőleg kilenc évet töltött börtönökben és munkatáborokban. A Szovjetunióba hurcolták, ahol közel kilenc évet töltött fogságban. Szabadon engedése után pár évvel, 1959-ben, 51 évesen halt meg.

eredeti link

Online minden egyszerűbb a NAV-nál

Már több mint két éve működik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) saját fejlesztésű online nyomtatványkitöltője, az ONYA (Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás), amivel mindenféle keretprogram nélkül egyszerűen, interneten keresztül, akár okoseszközről is, pár lépésben számos bejelentés és bevallás elintézhető. Az online beküldött bejelentések garantáltan hiba nélkül kerülnek a NAV-hoz.

eredeti link

Hogyan nem lett Fertőd neve Gerőháza, Fertőháza, vagy Fertőliget?

A település elnevezésének története a múlt század közepéig nyúlik vissza. A második világháború után országszerte hatalmas átkeresztelési hullám indult el, amikor minden, az aktuálpolitikai helyzetnek nem megfelelő személy vagy fogalom nevét leradírozták a térképről. Így történt, hogy Fertőd város jogelőd települései – Süttör és Eszterháza – is eltűntek. Eszterházát nevének megváltoztatására kötelezték, Süttört pedig, miután majd minden utcája új nevet kapott, egyesítették Fertőddel.

eredeti link

Sérült denevért találtak Tómalmon

Sebesült denevérhez riasztották a Soproni Madármentők Alapítvány szakembereit Tómalmon. Ha valaki sérült denevért talál, akkor kizárólag vastag kesztyűben fogja meg az állatot vagy óvatosan egy ronggyal tegye be egy dobozba és értesítse a hozzá legközelebb lévő állatvédő Alapítványt, Egyesületet vagy a területileg illetékes Nemzeti Parkot!

eredeti link

Egészségügyi szakemberekkel egyeztetett Orbán Viktor

Három napos járványügyi szakértői konzultációsorozata keretében elsőként az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnökségével tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök kedd délután Budapesten, a Karmelita kolostorban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A kormányfő a tanácskozás után Facebook-videójában azt mondta: óvatosságra intenek a szakemberek.

eredeti link

Berzsenyis diákok az Estöri Történelmi Verseny döntőjében

28 csapat, köztük négy külhoni magyar középiskolás együttes versengett a döntőbe jutásért az Estöri Kreatív Történelmi Verseny középdöntőjében február 19-én. Az Esterhazy Magánalapítvány által életre hívott verseny ötödik évada középpontjában a 19. század első felének története áll. A döntőbe a Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium 10c csapata is bekerült.

eredeti link

Új eszköz a feketén dolgoztatókkal szemben

A március elsejétől hatályos törvénymódosítás felszámolhatja a jogkövető vállalkozások versenyhátrányát, csökkentheti a munkavállalók kiszolgáltatottságát - hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfői közleményében Bodó Sándor, foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. Idén tavasztól a jogsértésen ért munkaadók kötelesek lesznek jogszerűtlenül foglalkoztatott munkavállalóikat visszamenőlegesen legalább egy hónapra bejelenteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál

eredeti link

Kijutott az Európa-bajnokságra válogatottunk

Egyetlen győzelemre volt szüksége férfi válogatottunknak Kijevben, a selejtező-buborékban ahhoz, hogy kijusson az Európa-bajnokságra. Ezt a győzelmet tegnap este egy drámai találkozón megszerezte Stojan Ivkovic együttese

Mint ismeretes, a selejtezősorozat előző, szlovéniai buborékában nem engedték pályára lépni nemzeti csapatunkat, így Kijevben egy “tömény” 4 mérkőzéses küldetés várt Ivkovics csapatára, s a remélt diadalt már a másodikon megszerezte az együttes.
Válogatottunk az Európa-bajnoki címvédő szlovén válogatott ellen kezdte meg szereplését a buborékban és hamar 10 pontos hátrányba került. Ezt követően legjobbjaink végig futottak az eredmény, s az ellenfél után, de a címvédő a kritikus helyzetekben rendre újítani tudott és végül 84-72-re legyőzte a mieinket.
Következett az osztrákok elleni találkozó, amelyre válogatottunk játékosai már a szlovénok elleni ütközettel a lábaikban lépett pályára, míg nyeretlen, ám friss, pihent ellenfelünk az utolsó szalmaszálba próbált kapaszkodni az Eb-re való kijutást illetően.
Bár jól kezdtük a találkozót, érződött ellenfelünk frissessége, az első félidőben volt már 14 pontos is a hátrány. Szünet után fokozatosan közelítettük meg nyugati szomszédainkat, de végig futottunk az eredmény és Ausztria legjobbjai után. Az izgalmas végjátékban sikerült hosszabbításra menteni a találkozót, s a ráadásban is többnyire ellenfelünknél volt az előny, ám bő 10 másodperccel a ráadás letelte előtt Benke Szilárd bravúros – és némiképp szerencsésnek tűnő  – palánkos triplájával, 83-81-re megnyertük a találkozót, így ott leszünk jövőre az Eb-n.

Fotó: fiba.basketball

eredeti link

Soproni zenész A DAL színpadán

Ma este 19.35-től a top 40 eddig nem látott produkciói mutatkoznak be A Dal 2021 negyedik, egyben utolsó válogatójában. A fellépők között szerepel a Luscinia együttes, melynek basszusgitárosa Őri Sebestyén. A soproni tehetség a zenekar megalakulásáról, az élő show-ra való felkészülésről és a jövőbeli tervekről is mesélt Mozaik című műsorunkban.

eredeti link

Sopron első díszpolgára – Széchenyi István gróf

186 évvel ezelőtt, 1835. február 20-án Sopron városa tiszteletbeli polgárává választotta gróf Széchenyi Istvánt, vagyis mai megfogalmazásban díszpolgári címet adományozott neki. Az elismerés az első ilyen jellegű döntés volt a város történetében, így Széchenyi lett Sopron első díszpolgára. A díszpolgári cím hivatalos átadására 1835. szeptember 30-án a tisztújító közgyűlést követően került sor, és a város azóta is büszkén ápolja gróf Széchenyi István emlékét.

eredeti link

-->