Vasárnap véget ért az alapszakasz, nem rendeznek középdöntőt, egyenes kiesésben folytatják.
Jövő szerdától női kosárlabda NB I. negyeddöntők
Vasárnap véget ért az alapszakasz, nem rendeznek középdöntőt, egyenes kiesésben folytatják.
Zavartan viselkedtek – lebuktak
Egy Opel Astra személygépkocsiban tartózkodók zavartan viselkednek és feltételezhető, hogy kábítószert fogyasztottak – érkezett egy lakossági bejelentés a Soproni Rendőrkapitányságra.
tovább:
Zavartan viselkedtek – lebuktak
Este fél 6-ig nincs alkohol: a bölcsiseket féltik?
Hosszas várakozás után januárban nyílt meg Sopronban a Deák téri kávézó. A szórakozóhely népszerű, alkoholt azonban csak 17.30 óra után árusíthat.
Gondnokot kérnek a lakók a holdingtól
˝Az épületet 1985-ben újították fel, azóta nincs, aki takarítsa a közös helyiségeket, megtisztítsa a lépcsőházi ablakot vagy kicserélje a villanyégőket˝ – panaszkodott egy soproni nyugdíjasház lakója.
Sopron ingatlanpiaci erőssége a vasút
Kelet-Közép-Európában a lengyel ipari ingatlanpiac a legolcsóbb; megyénk lehetőségeit a Hegyeshalomnál kezdődő autópálya, a soproni régióban pedig a vasút határozza meg – hangoztatta Joó Domonkos ingatlanszakértő.
Hétfő délutánig lehet bejelenteni a területi listákat
Amelyik listát addig nem jelentik be az illetékes választási bizottságnál, arra a pártra az adott megyében nem lehet majd szavazni.
tovább:
Hétfő délutánig lehet bejelenteni a területi listákat
Sopronban volt a legmelegebb a hétvégén
Sopronban 22.6, Fertőrákoson 22 fokig emelkedett a hőmérséklet. Az országos rekord nem dőlt meg.
Hétfőn délelőtt tovább tárgyal az MDF és az SZDSZ
A két párt még nem tudott megegyezni a budapesti és az országos listáról.
Született tehetség blogger díj
… … .blogspot.com/ A teszt: Név: Kata – Carrie Lakhely: Sopron – Becsvölgye Születési hely: Zalaegerszeg Magasság: 158 Névnap: november … : van egy emlékdobozom Cipőméret: 36 Iskola: NyME – Ktk Sopron Kedvencek: a jó filmek, az izgalmas könyvek, a spanyol nyelv … …
tovább:
Született tehetség blogger díj
Született tehetség blogger díj
… … .blogspot.com/ A teszt: Név: Kata – Carrie Lakhely: Sopron – Becsvölgye Születési hely: Zalaegerszeg Magasság: 158 Névnap: november … : van egy emlékdobozom Cipőméret: 36 Iskola: NyME – Ktk Sopron Kedvencek: a jó filmek, az izgalmas könyvek, a spanyol nyelv … …
tovább:
Született tehetség blogger díj
Született tehetség blogger díj
… … .blogspot.com/ A teszt: Név: Kata – Carrie Lakhely: Sopron – Becsvölgye Születési hely: Zalaegerszeg Magasság: 158 Névnap: november … : van egy emlékdobozom Cipőméret: 36 Iskola: NyME – Ktk Sopron Kedvencek: a jó filmek, az izgalmas könyvek, a spanyol nyelv … …
tovább:
Született tehetség blogger díj
Született tehetség blogger díj
… … .blogspot.com/ A teszt: Név: Kata – Carrie Lakhely: Sopron – Becsvölgye Születési hely: Zalaegerszeg Magasság: 158 Névnap: november … : van egy emlékdobozom Cipőméret: 36 Iskola: NyME – Ktk Sopron Kedvencek: a jó filmek, az izgalmas könyvek, a spanyol nyelv … …
tovább:
Született tehetség blogger díj
Született tehetség blogger díj
… … .blogspot.com/ A teszt: Név: Kata – Carrie Lakhely: Sopron – Becsvölgye Születési hely: Zalaegerszeg Magasság: 158 Névnap: november … : van egy emlékdobozom Cipőméret: 36 Iskola: NyME – Ktk Sopron Kedvencek: a jó filmek, az izgalmas könyvek, a spanyol nyelv … …
tovább:
Született tehetség blogger díj
Született tehetség blogger díj
… … .blogspot.com/ A teszt: Név: Kata – Carrie Lakhely: Sopron – Becsvölgye Születési hely: Zalaegerszeg Magasság: 158 Névnap: november … : van egy emlékdobozom Cipőméret: 36 Iskola: NyME – Ktk Sopron Kedvencek: a jó filmek, az izgalmas könyvek, a spanyol nyelv … …
tovább:
Született tehetség blogger díj
Színészkarikatúrák tárlata
Fél évszázad nem kevés idő. Ennyit töltött a pályán Makay Sándor színművész, akinek színészkarikatúráiból nyílt tárlat a soproni Pannonia Galériában.
tovább:
Színészkarikatúrák tárlata
nemmindennapi.
… … 2napra elegendő élelemmel távoztunk.ezenkívül Dóri Feri és Angi társaságában vacsorázni mentünk. msnen megbeszéltem olivérrel, hogy ÉN vagyok sopron raja, Rékuval pedig, hogy mennyire fontos nekem Ő és az Angi :) 22:40kor kiderült hogy Kiss Norbert … …
tovább:
nemmindennapi.
Bélyegkiállítás és 83. Bélyegnap
Nem mindennapi eseménynek ad otthont a Liszt-központ március 26. és 28. között, amikor is a HUNFILA 2010 – SOPRON, Alpok –Adria Nemzetközi Bélyegkiállítás és 83. Bélyegnap várja az érdeklődőket. A háromnapos hétvégi rendezvény kiállítással, versennyel, és ifjúsági nappal hívja a látogatókat. A HUNFILA 2010. legizgalmasabb pillanata kétségkívül 26-án, pénteken 16 órakor az ünnepélyes megnyitó lesz, ekkor
tovább:
Bélyegkiállítás és 83. Bélyegnap
Volt Fesztivál 2010-Prodigy, Kruder & Dorfmeister
… Sopron 2010. június 30-július 03. Korábban már hírt adtunk adtunk pár névről … Kapcsolódó cikkek: VOLT Fesztivál 2010 fellépők Sopron Jún Richard Dorfmeister Merlin V. Volt fesztivál 2009 Sopron Júl Related posts brought to you by Yet Another … …
A Szolnok került a legjobb nyolcba a női kosárlabda NB I.-ben
A női kosárlabda NB I. alapszakaszának utolsó fordulójában a Szolnok legnagyobb riválisát, a Vasast verte.
tovább:
A Szolnok került a legjobb nyolcba a női kosárlabda NB I.-ben
Kikelet a tavaszi napokon Sopronban
A Liszt Fesztivál eseményeit és a tavaszi napéjegyenlőség ünnepét, a Kikeletet tartották a hétvégén a Soproni Tavaszi Napokon.
Kisebbségek a kisebbségekért Sopronban
A Civil Európáért – Kisebbségek a kisebbségekért uniós projekt keretében Sopronba érkezett a horvátországi Bjelovar megyei 22 kisebbség küldöttsége.
Szolnoki Művészeti Egyesület – programok
… … Please forward this information to everyone who might be interested. ———————- A PANNONIA GALÉRIA B.W. Pannonia Hotel ( Sopron , Várkerület 75.) tisztelettel meghívja Önt és kedves Barátait GRÁNICZ TAMÁS festőművész kiállítására A kiállítást … …
A Soproné az alapszakasz
… … nem futotta a Tisza-partiak erejéből. A vége 79-66 lett. A Sopron a visszafogottabb őszi-téli időszakát követően, a magyar bajnoki alapszakasz … , ha a negyeddöntők során minden a papírforma szerint alakul, akkor Sopron – Győr és Pécs – Szeged csata lesz a … …
tovább:
A Soproné az alapszakasz
Egy folyamat, amelynek reméljük vége szakad
Pojek_labdavez.JPG J
Hotels Sopron
… Hotels in Sopron on the best price. Check our selection of hotels Sopron , wellness hotels, apartments, guesthouses or youth hostels before you travel to Hungary. Specials, wellness offers, discount rates, cheap hotels in Sopron . …
tovább:
Hotels Sopron
A fővárosé az első hely a Megyék Harcában
A filmes fordulót Budapest nyerte, de a vidék a sarkában van. Darth Vader és Chewbacca értékeli videóban a végeredményt.
Így írok én…
A Gyermek- és Ifjúsági Központ idén is meghirdette az Így írok én… című irodalmi gyerekpályázatát, melynek eredményhirdetésére és díjkiosztójára várnak mindenkit március 24-én, szerdán 15 órától a GYIK-ba. 33 / 18 látogató
tovább:
Így írok én…
Hűség ünnepe (Sopron)
Sopron városa ünnepélyes külsőséggel ülte meg a népszavazás évfordulóját. 1941. december, MVH 931/6 38 / 20 látogató
tovább:
Hűség ünnepe (Sopron)
Ismét kiraboltak egy tabakot!
2010.03.20.-án, hajnali fél 4 magasságában kirabolták a Soproni Mediterranoban található tabakot. Értesüléseink szerint a bejárati ajtót betörve jutottak be a tabakba, és onnan több bála cigarettát tulajdonítottak el a tolvajok. Személyi sérülés nem történt. A riasztó jelzett az épületben dolgozó biztonsági őrnek, aki hidegvérét megőrizve értesítette a szerveket és az illetékeseket. A betörőknek sajnos sikerült meglépniük. Nagy
tovább:
Ismét kiraboltak egy tabakot!
Az évad leggyengébb hazai játéka után
Kellemetlen s k
Két vezető színészt tettek ki Sopronból
Vásári Mónika és Laklóth Aladár, az elmúlt évad két vezető színművésze búcsúzik a soproni Petőfi Színháztól. Darvasi Ilona direktor a következő évadra nem talált számukra egy feladatot sem. Laklóth Aladár elmondta: Sopronban darabszerződések vannak, s ez a helyzet azt jelenti, hogy a következő évadra nincs munkájuk. Ő egyébként telefonon értesült róla, hogy jövőre egyetlen apró szerepet
Megnyerte az alapszakaszt a Sopron
A második helyen a Pécs, a harmadikon a Szeged zárt a női kosárlabda-bajnokságban A címvédő Sopron hazai pályán legyőzte a tavalyi döntős Szegedet, s ezzel megnyerte az alapszakaszt a női kosárlabda NB I-ben. A második helyen a Győr ellen nyertes Pécs, a harmadikon pedig a Szeged zárta az alapszakaszt. a 22., utolsó forduló eredményei: MKB-Euroleasing Sopron
Alapszakasz első!
MKB-EUROLEASING SOPRON: Toliver 14, Honti 11/3, Holt 11/3, Milovanovic 8, Horti 11 Cs.: Krivacevic 11, Eördögh 8, Semsei 3/3, Varga 2’SZEVIÉP-Szeged: Ciglar 22/3, Németh 2, Fűrész 2, Sipaviciute 22, Zherzherunova 10 Cs.: Horváth Zs. 2, Kajdacsi 5, Laczi 1, Russai -‘Statisztika’Mezőny dobószázalék: 30/56 54% ill. 23/51 45% ‘3-pontos dobószázalék: 3/12 25% ill. 1/9 11% ‘Büntető dobószázalék: 16/26 62% ill. 19/23 83%’Lepattanó: 27 (Horti 9) ill. 29 (Zherzherunova 8)’Gólpassz: 18 (Eördögh 9) ill. 10 (Ciglar 4) ‘Szerzett labda: 18 ill. 10’Eladott labda: 9 ill. 15’Falt: 25 ill. 21’IBM: 117 (Horti 21) ill. 93 (Ciglar 30) ‘Az alapszakasz győzelem volt a Szeged elleni mérkőzésünk tétje, mely ennek megfelelően sok lelkes érdeklődőt vonzott. Mindkét együttes teljes létszámban készült a nagy csatára, melyen mi vezethettük az első támadást. Horti Dóra büntetőivel mindez eredményesen is zárult. Vendégeink Ciglar szintén pontos büntetőzésével egalizáltak az első perc közepén. Szép támadások futottak mindkét oldalon, igaz a védelmek elég szellősnek bizonyultak (3. perc 9-9). Mi szigorítottunk előbb, mely szerzett labdákat és gyors gólokat hozott magával. 10-1-es szériával átvettük a vezetést, és időkérésre kényszerítettük vendégeinket (5. perc 16-10). A 6. perben Jeca ütközött Zherzherunovával, melyből a mi centerünk jött ki rosszul: bokáját fájlalva bicegett le a parkettről. Bíztunk benne, hogy a gyors orvosi kezelés hatására nem kell sokáig nélkülöznünk a pályáról. A védekezésünk továbbra is pontos volt, egyszerűen nem hagytunk dobóhelyzetet ellenfelünknek. A 8. percre 12 pontra növeltük előnyünket (22-10). A szegediek rossz sorozatát végül Németh Bernadett büntetői törték meg (9. perc 22-12). A negyed végi eredményt Kajdacsi 2+1-es akciója állította be (27-17). ‘A folytatás kevesebb kosarat hozott, de így is jutott látványos találat: Kristi pályát átölelő átadással hozta kihagyhatatlan helyzetbe Tinát, aki élt a forintos labdával. Sajnos A 14. percben Kristi egy véleményes ítéletet követően megkapta a 3. személyi hibáját. Székely Norbert időt is kért, és zónát vezényelt (15. perc 31-23). Hamar visszaálltunk azonban emberfogásra. A másik térfélen is gyűltek a személyi hibák. Előbb Sipaviciute, majd Ciglar csatlakozott a hármasok táborához. Semő szép triplájával újra nagyobb lett a távolság …
tovább:
Alapszakasz első!
Alapszakaszgyőztes a Sopron női kosárcsapata
Az MKB-Euroleasing 13 ponttal győzte le a Szeviép-Szegedet.
Építészeti tervezés (folyt)
… … .:Simonics Gábor, Szabó Zoltán, munkatárs: Endresz Krisztina) Kőszeg Városközpont – tanulmányterv (m:Immobilian, gt:IM) Sopron Városközpont – tanulmányterv (m:Immobilian, gt:IM) Esztergom Városközpont – tanulmányterv (m:Immobilian, gt:IM) Derecske … …
tovább:
Építészeti tervezés (folyt)
Építészeti tervezés
… … Sóstói Labdarúgó Stadion I. ütem Főtribün (koncepció terv, engedélyezési terv , tenderterv, animáció) · MATÁV Sopron labdarúgó stadion (tanulmányterv) · Prága irodaház funkcióváltás (tanulmánytervek) · Székesfehérvár – Sóstói 40 … …
tovább:
Építészeti tervezés
Lagnagyobb adófizetőit köszöntötte Sopron
A gazdasági növekedés kulcskérdései a közeljövőben nem a további elhibázott megszorításokban, hanem a beruházások, a vállalkozások számára kedvező gazdasági környezet megteremtésében, az új munkahelyek létrehozásának segítésében és a modern gazdaság igényeinek megfelelő oktatás kialakításában lesznek – mondta Firtl Mátyás, Sopron országgyűlési képviselője azon a rendezvényen, amelyen Sopron önkormányzata, a város országgyűlési képviselője, a helyi Kereskedelmi és Iparkamara, a Sopron és Vidéke Ipartestület, valamint a Soproni Hegyközség közösen köszöntötte a város legnagyobb adófizetőket.
Vona Gábor a megyében – kisalfold.hu –
… Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje vasárnap Győr – Moson – Sopron megyébe látogat – tájékoztatta portálunkat Hofbauer Sándor győri képviselőjelölt. A pártelnök országjárásának mosonmagyaróvári állomása vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik a … …
Misszionáriusok Sopronban: a Túró Rudi a kedvencük
Nichols és Tracy az egyesült államokbeli Utah államból érkezett Sopronba, misszionáriusként teljesítenek szolgálatot a városban.
Regisztrációs jegy: Pontos kép az utazókról
A regisztrációs jegy bevezetése a két megyei közlekedési társaságnál nem okozott jelentősebb menetidő növekedést.
Regisztrációs jegy: Pontos kép az utazókról
A regisztrációs jegy bevezetése a két megyei közlekedési társaságnál nem okozott jelentősebb menetidő növekedést.
Regisztrációs jegy: Pontos kép az utazókról
A regisztrációs jegy bevezetése a két megyei közlekedési társaságnál nem okozott jelentősebb menetidő növekedést.
A Digi Sport közvetíti a Magyar Kupa döntőt
… … elődöntőkről. Az ELCOTEQ Női Kosárlabda Magyar Kupa döntő hivatalos programja 2010. március 27. – szombat 15,30: MKB Euroleasing Sopron – Szeviép Szeged 18,00: MiZo Pécs 2010 – Zala Volán ZTE 2010. március 28. – vasárnap 15,30: Bronzmérkőzés 18 … …
Fábry Sándor önálló estje
Március 23-án, kedden 19 órától a népszerű humorista, Fábry Sándor önálló estjére vár mindenkit a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ. 55 / 29 látogató
tovább:
Fábry Sándor önálló estje
SP, avagy Kérlek hogy 3…
… … , az egyik rendőr lekapja a fejéről a kapucnit. Ő mint a rendszer ellensége, lázadó, Rebel of Hungary, straight outta’ Sopron visszaveszi azt. Hát majdnem összeszartam magam a röhögéstől… Aztán megláttam a táncos brigádot. Bad boyz (v mi a lófarok a … …
tovább:
SP, avagy Kérlek hogy 3…
Újra feltúrva a Petőfi tér
Sokan mondták, hogy a Petőfi tér burkolata hagy kivetnivalót maga után, nekem viszont más a véleményem. Szerintem jó volt eddig is, jó volt a design, a középen elhelyezkedő „medencével” kellett volna kezdeni valamit, az elrendezés jó volt. Most viszont új tervek szerint teljesen átvariálják a teret, újabb hónapok következnek, mikor a teljes tér szét lesz verve. Mondjuk már megszokhattuk :) Egyébként akkor már egy buszmegállónak is helyet kereshetnének, hiszen az átépítés előtt volt is, és itt állt meg például a 13-as kőhidai busz…
tovább:
Újra feltúrva a Petőfi tér
Köszöntötték a legjobb adófizetőket
Pénteken este Sopron önkormányzata, a helyi kamarával és az ipartestülettel valamint a hegyközséggel közösen köszöntötte a város virilistáit, a legnagyobb helyi adófizetőket. A rendezvényen átadták az év mecénása díjat is.
Győzött a görcs – és a Pécs (71-78)
Soproni KC -PVSK Pannonpower
Jancsiszöget dobtak a rendőrök elé
Három férfi így próbálta megakadályozni, hogy utolérjék a rendőrök.
Mégis közvetíti a tv a női kosár MK-döntőt
Hosszas egyeztetés után a Digi Sport sugároz a pécsi négyesdöntőről.
Jancsiszöget dobáltak a rendőrautó elé
Kétszázzal menekült egy autó a rendőrök elől Győrben. A nyomkövető kutyákat borssal tévesztették meg.
Névadónkról!
tovább:
Névadónkról!
Tét az alapszakasz győzelem!
„Nagy jelentőségű mérkőzés előtt állunk, hiszen egy győzelemmel úgy várhatnánk a rájátszást, hogy végig pályaelőnnyel rendelkezünk. Vereség esetén viszont a harmadik hely jutna csak számunkra, mellyel a másik két euroligás csapat mögé szorulnánk. A szezon második felében azért küzdöttünk, hogy legyen esélyünk az alapszakasz elsőségre. A lehetőséget megteremtettük magunknak, mellyel élni akarunk! ”Egy héten belül két mérkőzés is vár ránk a Szegeddel szemben, de a szombati találkozót nem akarjuk összemosni az Magyar Kupa elődöntőjével. Ez a csata most a bajnokságról szól. Az MK egy más történet, így lesznek dolgok, melyekben ezúttal máshogy fogunk cselekedni, mint jövő héten. Ami alap kell, hogy legyen, az a precizitás, a folyamatosság, és a jó védekezés. Ezekből nem szabad visszavennünk! Kulcskérdés lesz, hogy a mentálisan igen erős Szeged fölé kerekedjünk fejben is. Taktikailag valamivel több elemet használunk, de ezek csak akkor érnek valamit, ha pontos végrehajtással párosulnak.”Nagy küzdelem várható, bízom benne, hogy szurkolóink is átérzik a tét nagyságát, és megtöltik szombaton az Arénát!”‘A nagy érdeklődés miatt, kérjük időben foglalják el helyeiket! Köszönjük!
tovább:
Tét az alapszakasz győzelem!
Séf párbaj
… … , Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium Sopron , Ferenczy J. u. 1-3. Rákóczi konyha – tanüzem I.emelet … /Nagycenk) Arany Hende Gábor (Vendéglátó iskola Szakoktató/ Sopron ) Ezüst Gróf Gábor (Tercia Hubertus/ Sopron ) … …
tovább:
Séf párbaj
Prodigy a VOLT-on!
tovább:
Prodigy a VOLT-on!
Tiesto Kaleidoscope Europe Tour 2010
… … http://www.tiesto.hu/ http://www.hungexpo.hu/ Kapcsolódó cikkek: Dj. Tiesto-Kaleidoscope Eddig Ties VOLT Fesztivál 2010 fellépők Sopron Jún RobotRock pres.: We Love Electro Volume 1. – Tits & Clits Live (Crux) Trafó Bár Related posts brought … …
G. Szabó Judit emlékére
˝Meséltél, miként lettél mérnökemberből a gyerekek és gyermeklelkű felnőttek kedvenc írónője. Meséltél a pöttyös könyvek születéséről.˝
tovább:
G. Szabó Judit emlékére
Kék hírek Sopronból: füveztek a fiatalok, hamis okmánnyal a lengyel
Hárim fiatal marihuánát fogyasztott, míg egy lengyel állampolgárt hamis okmányokkal buktattak le a rendőrök.
tovább:
Kék hírek Sopronból: füveztek a fiatalok, hamis okmánnyal a lengyel
Weninger Soproni Merlot–Cabernet 2005
… … volt igazán sikeres. Az Alkeszen pajzsra emelt 2007-es Sopron nekem nem ízlett, és az őszi borvidéki bemutatón … a merlot–cabernet-nek bontottam ki egy palackját. A múlthoz visszatérve: Sopron ide vagy oda, a pince régebben sem feltétlenül kékfrankosaival … …
Szakácsokat, ápolókat csábítanak
Országjáró munkaerő-toborzást tartott az elmúlt tíz napban az Állami Foglalkoztatási Szolgálat, vendéglátós szakembereket kerestek Németországba.
tovább:
Szakácsokat, ápolókat csábítanak
Őstehetségként indult Komlós Katalin pályája
Széchenyi-díjjal tüntették ki a Parlamentben Komlós Katalin zenetörténész fortepianistát, a soproni kötődésű, Budapesten élő zeneakadémiai professzort.
Péterfy Bori a Tízforráson
Péterfy Bori és a Love Band játszik majd a hegykői Tízforrás Fesztivál nyitónapján. A Fertő parti településre érkezik még Váczi Eszter, valamint Balogh Kálmán cimbalom művész.
tovább:
Péterfy Bori a Tízforráson
A Gorzow nyerte a lengyel alapszakaszt
… Szerdán késő este véget ért a Lengyel Bajnokság alapszakasza, melyet a Sopron EuroLiga csoportellenfele a Gorzow nyert meg. A két nemzetközi hírű csapat közül a Gdynia a második, a Krakkó pedig csak az ötödik helyet szerezte meg. A Gorzow igazán … …
Kikelet
A tavaszi napéjegyenlőség alkalmából Kikelet címmel egész napos programmal vár mindenkit a Gyermek- és Ifjúsági Központ március 21-én, vasárnap. A reggel fél 6-kor kezdődő és este fél 7-ig tartó rendezvény szerteágazó, sokszínű programjaival több helyszínen vár kicsiket és nagyokat egyaránt. A részletes program megtalálható a Soproni Tavaszi Napok 2010. hivatalos műsorfüzetében, illetve a www.prokultura.hu oldalon. 22
tovább:
Kikelet
Snétberger Ferenc és Dhafer Youssef
Snétberger Ferenc és Dhafer Youssef ad koncertet március 22-én, hétfőn este 7 órától a Liszt-központban. A világhírű gitárművész és vendége, az arab lantjátékos Youdssef a Soproni Tavaszi Napok 2010. rendezvénysorozatának keretében látogat el városunkba. 25 / 12 látogató
Whatever and ever
tovább:
Whatever and ever
Az alapszakasz elsőség a tét!
Elcoteq Női Magyar Kupa Döntő’A mai sajtótájékoztatón Rózsa Gábor, a MiZo-Pécs 2010 ügyvezetője ismertette az Elcoteq Női Kosárlabda Magyar Kupa Döntőjének programját. A négyes döntőről nem lesz TV közvetítés.’Március 27., szombat’MKB-EUROLEASING Sopron – Szeviép-Szeged 15.30’MiZo Pécs 2010 – ZTE-Zala Volán 18.00’Március 28., vasárnap’A 3. helyért 15.30’Döntő 18.00′
tovább:
Az alapszakasz elsőség a tét!
A gyermekek védelme kiemelten fontos
A gyermekjóléti szolgálat minden év március 31 napjáig tanácskozást szervez, melyen a jelzőrendszer tagjainak írásos tájékoztatóját figyelembe véve átfogóan értékeli a jelzőrendszer éves működését, közösen áttekintik a település gyermekjóléti alapellátásának valamennyi formáját, javaslatot tesznek a működésük szükség szerinti javítására.
Petőfi Sándor egyik verse
… … , Érte gyúltam őrült gerjelemben, S haj, a végzet elszakaszta durván, Elszakaszta mindörökre tőle! Hagyjatok, ha néha álmim őtet Elragadtan a dicsőet festik, Oh barátim, hagyjatok zokogni: Veszteségem szörnyü, mondhatatlan! Sopron , 1839. őszén …
tovább:
Petőfi Sándor egyik verse
Entrenador Subjetivo 233.
… … és ezért közlöm, most a „szubjektív edzőben”. A címvédő Sopron nyerte meg a nőikosárlabda-bajnokság rangadóját, miután 15 ponttal … mecsekaljaiaknak esélyük sem volt a szépítésre. Sima sikerével a Sopron visszavágott a Pécsnek a hazai fiaskóért, és nagy … …
tovább:
Entrenador Subjetivo 233.
Anyanyelvi verseny: Tavaszi Csengők az élen
A Soproni Kereskedelmi és Iparkamara a szakképzésben részt vevő soproni szakközép-iskolai és szakmunkásképzős tanulók számára anyanyelvi vetélkedőt rendezett.
Lezárják az egykori Szálasi-bunkert
Kilenc tematikus bemutató táblát helyeznek ki a Soproni Tájvédelmi Körzetben, és lezárják a brennbergbányai bányavágatot, az egykori Szálasi-bunkert.
Autókereskedés és szerviz nyílt Sopronban
Csütörtökön nyitották meg az új Opel- és Chevrolet-szalont Sopronban. A kereskedés közel 500 négyzetméteres eladótérrel, márkaszervizzel és műszaki vizsgasorral rendelkezik.
Fórum a hatékonyabb hajléktalanellátásért
A soproni Szociális Szolgáltató Intézmény hívta beszélgetésre a szakma képviselőit és a civileket csütörtökön az egyetem Benedek-karának előadótermébe, ahol a fókuszban a hajléktalanellátáshoz kapcsolódó kérdések voltak.
Két autó is kiégett
Sopronban csütörtökön délelőtt két jármű is kiégett. Először a Fehér úton egy Mercedes vált a lángok martalékává, majd fél órával később egy majorságban egy autórakodó daru gyulladt ki.
tovább:
Két autó is kiégett
Sztárok nélkül ünnepelnek Kópházán
Fekete Pákó talán soha nem lesz Kópháza vendége, a kulturális rendezvények szervezői, így Egresitsné Taschner Mónika is jobban kedveli ugyanis a hagyományőrzést.
Nem számolgatni, hanem nyerni kell – Brooks nélkül is
Holnap este nagy l
Nem lesz közvetítés a női kosár MK-döntőről
A Sopron, a Szeged, a Pécsi és a Zala Volán jutott a pécsi négyesdöntőbe.
Fertődiek a ˝Nagy vagy!˝ tévévetélkedőn
A fertődi általános iskola diákjaiból és szülőkből álló csapatát is láthatjuk a TV 2 csatorna vasárnap reggel 9.20-kor kezdődő Nagy vagy! című vetélkedőjében.
Káoszra felkészülni: elkezdődött a Győri út átépítése
A város bevezető útján, a Lidl áruház megnyitása előtt egy hidat kell építeni, valamint kialakítják a lámpás kereszteződést.
tovább:
Káoszra felkészülni: elkezdődött a Győri út átépítése
Káoszra felkészülni: elkezdődött a Győri út építése
A város bevezető útján, a Lidl áruház megnyitása előtt egy hidat kell építeni, valamint kialakítják a lámpás kereszteződést.
Folytatódik a vasútépítés
Áprilistól a személyforgalmat is érintő vágányzárral együtt járó munkákkal folytatódik a Sopron–Szombathely– Szentgotthárd Európai Unió által támogatott vasút korszerűsítési programja.
tovább:
Folytatódik a vasútépítés
Sopron, Kertváros
… Sopron , Kertváros Sopronbánfalván, nyugodt, csöndes környezetben, kertes családi ház (lakótér kb. 80nm), két szobával, nagy konyhával, előtérrel, spájzzal, jó adottságokkal eladó. A telek 720nm. A teleken garázs és melléképület is található. … …
tovább:
Sopron, Kertváros