A megértő szeretet történetei

Sopronban, a Cédrus Art Klub és a Perkovátz Ház Baráti Köre szervezésében tartották Rakovszky Zsuzsa költő, író, műfordító „A Hold a hetedik házban” című új novelláskötetének bemutatóját a Perkovátz Ház zsúfolásig megtelt Daruka termében.

tovább:
A megértő szeretet történetei

Mikulás Háza

2000-óta, immáron 10. alkalommal rendezik meg a családok számára a Mikulás Háza című programot a Gyermek- és Ifjúsági Központban. Idén december 4-én, pénteken délelőtt 10 órától 18 óráig lehet bekopogtatni az őszszakállú puttonyoshoz, ahol a kandalló melege mellett talán egy kis ajándék is vár a legkisebbekre. 15 / 8 látogató

tovább:
Mikulás Háza

Két év múlva odaérhetek az ötvenbe

Babos Tímea nagyszerű év végi hajrával, novemberben egy tornagyőzelemmel és egy második hellyel a felnőttek között töltött első idényében az 547. helyre jött előre a WTA-rangsorban. Még egyetlen magyar teniszezőnek sem sikerült olyan előkelő helyen bemutatkozni a felnőtt világranglistán, mint a még mindig csak 16 éves tehetségnek, aki a decemberi Orange Bowlra készül, jövőre pedig a

tovább:
Két év múlva odaérhetek az ötvenbe

Adventköszöntő Csornán

A Csornai Muzeális Kiállítóhely, a KÉSZ csornai szervezete és a Premontrei Prépostság közös szervezésében tartották Csornán a hagyományos adventköszöntő rendezvényt, amelyen fellobbant az adventi koszorú első gyertyájának lángja.

tovább:
Adventköszöntő Csornán

Amikor az emberfeletti is kevés

MKB-EUROLEASING SOPRON: Miljkovic 3/3, Honti 15/3, Eördögh 11, Holt 15/3, Horti 14 Cs.: Krivacevic 7, Semsei 4/3’MiZo-Pécs 2010: Iványi 11/6, Raksányi 3/3, Mazzante 7/3, Vajda 11/3, Ohlde 16 Cs.: Fegyverneky 10/6, Krnjic 7, Nagy-Bujdosó 4, Horváth L. 2’Statisztika’Mezőny dobószázalék: 21/50 42% ill. 23/64 36% ‘3-pontos dobószázalék: 3/13 23% ill. 7/27 26% ‘Büntető dobószázalék: 21/26 81% ill. 18/26 69%’Lepattanó: 28 (Eördögh 9) ill. 38 (Iványi 11) ‘Gólpassz: 10 ill. 12’Szerzett labda: 11 ill. 10’Eladott labda: 8 ill. 11 ‘Falt: 25 ill. 25’IBM: 97 (Horti 20) ill. 97 (Iványi 26) ‘Már 20 perccel a mérkőzés előtt elkezdődött a nagy taktikázás. Izgatottan várta soproni részről mindenki, hogy a vendégek trénere, Füzy Ákos, a négy légiósa közül, kit húz ki a csapatlistáról. A várakozásoknak megfelelően Quigley maradt ki. Nálunk hiányzott a sérült Licskai Zsófia, a beteg Varga Zsófia, Hadarics Kinga és Vágvölgyi Petra. Tinának lement a láza, így rá már számíthatott Székely Norbert, ahogy Semsei Barbarára is, aki térd fájdalmak miatt hagyott ki edzéseket. A kézműtétje után lábadozó Jeca is együtt melegített a társaival, de láthatóan csak a bal kezét használta. A két szurkolótábor is együtt melegített kedvenceivel, a remek hangulat adott volt a rangadóhoz! ‘Nicole Ohlde két pontos büntetőjével a vendégek vezettek először rögtön az első támadás végé. Edó egy középtávolival fordulásból egyenlített (2-2). Amber taláata egy jó elzárás után a vezetést jelentette számunkra (5-4). Már az első percek igen nagy iramot, lüktető játékot hoztak, lányaink csupa szív játéka magával ragadta szurkolóinkat is! Edó bátor betörése, majd Amber ziccere után 6 ponttal ugrottunk meg. Füzy Ákos azonnal jelezte időkérését az asztal felé (3. perc 10-4). Kédés volt, hogy fogjuk ilyen kevés emberrel végig bírni ezt az irdatlan csatát. A negyedik percben Fegyverneky, Nagy-Bujdosó és a térd fájdalmakkal bajlódó Semsei Barbi jelentkezett játékra. Dodi okosan forgatta be védőjét, 8 pontra alakítva a különbséget. Ohlde a másik oldalon összeszedte a harmadik személyi hibáját is, így a pályán Krnjic váltotta. Amber büntetői után felzúgott a lelátótól a “Tíz! Tíz! Tíz!” (16-6)…

tovább:
Amikor az emberfeletti is kevés

Sopron szerepét is méltatták a NATO-konferencián

A Budapesten tartott NATO-konferencia egyik előadójaként, Firtl Mátyás, Sopron parlamenti képviselője többek között a NATO-partnerségről tartott előadást és rámutatott a Balkán stabilitásának fontosságára is, amely Magyarország számára is nagyon fontos. Firtl Mátyás külön kiemelte a 20 évvel ezelőtti Páneurópai Piknik és határáttörés jelentőségét, Sopronnak azt a történelmi szerepét, amely a Leghűségesebb Várost a szabadság városává is tette, a német újraegyesítésben, és a nyitott Európa megteremtésében játszott szerepe révén.

tovább:
Sopron szerepét is méltatták a NATO-konferencián

Bormarketing csúcstalálkozó Sopronban tizedszer

Idén december 3-4. ünnepli tizedik születésnapját a Sopronban megrendezésre kerülő Magyarországi Bormarketing Konferencia. A születésnapi rendezvényen különleges előadásokon olyan információkkal és tapasztalatokkal lehet gazdagabb a hallgatóság, amelyek birtokába a „Kékfrankos fővárosában” rendezett eseményen kívül nem kerülhet. Néhány példa „kóstolónak”: a londoni székhelyű Institute of Master of Wine elnöke, dr. Josef Schuller MW tart tükröt a magyar borok

tovább:
Bormarketing csúcstalálkozó Sopronban tizedszer

“Lázas” készülõdés

Szombaton 15.45 órától a MiZo-Pécs 2010 csapatát fogadjuk bajnoki mérkőzésen. Székely Norbert talán még soha nem volt olyan helyzetben, ami előtt most áll. Gyakorlatilag edzés nélkül, a fél csapatot nélkülözve várja a rangadót. Mit lehet ilyenkor tenni? – tettük fel a kérdést vezetõedzõnknek. “Nem arról van szó, hogy ne tudnánk lejátszani a mérkõzést szombaton. Ha van

tovább:
“Lázas” készülõdés

Ez itt a 21. század

… … szigorúan ügyfélfogadási időben, amikor az ember is dolgozna, természetesen mindegyik más városban (Csorna, Kapuvár, Győr, Sopron ), véletlenül sem lehetett egy nap alatt végezni semmivel. Mindenhol hosszasan kellett sorba állni, számokat huzigatni, meg … …

tovább:
Ez itt a 21. század

Könyvadomány a Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium német nyelvi képzésének további fejlesztéséhez

A Soproni Líceum több mint másfél évtizede folytat német nemzetiségi képzést a nyolc- és négyosztályos gimnáziumi tagozatán egyaránt.

tovább:
Könyvadomány a Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium német nyelvi képzésének további fejlesztéséhez

"Lázas" készülődés

“Nem arról van szó, hogy ne tudnánk lejátszani a mérkőzést szombaton. Ha van legalább öt emberem, akkor őket pályára tudom küldeni. A drámai helyzetünk abból adódik, hogy folyamatosan több sérültünk, betegünk van, így nem tudunk taktikailag felkészülni az előttünk álló mérkőzésekre, mivel nincs elég emberünk az edzéseken. Ezért nem tudjuk azt a teljesítményt sem nyújtani, amit tavaly, ami elvárható lenne a csapattól. Még ha a megszokott játékkapcsolataink nem is működnek megfelelően, abban viszont biztos vagyok, hogy a lányok mindig mindent beleadnak, és ez el is várható tőlük!”A Pécs európai szinten is egy nagyon erős állománnyal rendelkezik, széles spektrumon dolgoznak, mély kispaddal, mely a játékminőségüket az egész szezonra magas szinten fogja tartani. Minden csapatnak a legjobbját kell nyújtania ellenük, ha győzelmi esélyekkel kíván pályára lépni. A sérülések, betegségek miatt komoly problémáink vannak, de minden meccset önmagában kell nézni. Akik az adott pillanatban a pályára tudnak lépni, azokkal kell megpróbálnunk mindent. A Pécs elleni egy meccs lesz a sorban, egy rangadó, melyen nem számítanak az előzmények. Csak egy dolog: a maximumra kell törekednünk!”‘Vágvölgyi Petra is kidőlt a sorból’Ma délelőtt újabb játékos került a maródiak listájára. A nehéz légzésre panaszkodó Vágvölgyi Petránál fertőző vírusos torok-gyulladást állapítottak meg, így holnap ő is csak ágyból követheti nyomon a mérkőzést. Mindenkinek jobbulást kívánunk!

tovább:
"Lázas" készülődés

Utolsó segélykiáltás Sopron érdekében

A soproni önkormányzat Fidesz-KDNP frakciója arra kéri Kránitz László soproni listás MSZP-s országgyűlési képviselőt, hogy ne szavazza meg hétfőn a parlamentben a soproni embereket és intézményeket sanyargató költségvetést. Ne árulja el a soproniakat! – fogalmazott mai sajtótájékoztatóján Rádonyi László, a soproni önkormányzat képviselőtestülete Fidesz-KDNP frakciójának vezetője.

tovább:
Utolsó segélykiáltás Sopron érdekében

Háziorvosi információ soproni NYME hallgatóknak

Az alábbi linken elérhetitek Sopron város önkormányzati rendeletét a háziorvosi közetek működéséről: 08-2009-rendelet-(pdf) És ugyancsak elérhető a háziorvosok elérhetősége: haziorvosok (pdf)

tovább:
Háziorvosi információ soproni NYME hallgatóknak

MEEX – Szlovénia Sky Opening Party

Részvételi díj 24.900 Ft -tól 2 éjszaka szállást – fél panziós ellátás – 2 egész napos síbérletet (szombat, vasárnap) – 1 délutáni (péntek 14 órától) és 1 éjszakai síbérlet (szombat este) – ELAN sífelszerés próbateszt Buli kifulladásig: Winter Break Welcome Party, Red & White Party, TURNUSOK: 2009. december 11 – december 13. Info: Sztranyák Edit Soproni Local Hero sztranyak.edit@meex.hu Tel.: 06-30-5960895

tovább:
MEEX – Szlovénia Sky Opening Party

MEEX – Party Sítábor – The Original!

Party Sítábor – The Original! GERLITZEN A MEEX évről évre visszatér Gerlitzenbe, a festői Ossiacher tó partjára. 600 fiatal egy helyen, egy táborban, fantasztikus programokkal. 2010-ben már a negyedik alkalommal ostromoljuk meg 600 fős alakulatunkkal az ossiach-i tó partját 2010. február 11-16. között ! PROGRAMOK: síverseny, extrém (meg)csúszás, póker bajnokság, pasi vásár, táncverseny, fáklyás hütte party, X-BOX bajnokság, szingli party és még …. természetesen buli minden este kifulladásig! A party-felelősök: KARMATRONIC, WHITEBOY, O’NEAL, DÉVÉNYI TIBI BÁCSI (és persze az elmaradhatatlan pöttyös labdái…), Juhász László és DJ.. Somogyi! is… 68.900 Ft-tól a tábor ára a felsorolt programokon kívül tartalmazza még az utazást, a szállást, a félpanziós ellátást(reggeli és vacsora), a síbérletet, az ingyenes sífelszerelést(!), az ingyenes magyar nyelvű oktatást(!), a wellness részleg használatát és még sok minden mást. Hihetetlenűl hangzik? Győződjetek meg róla a www.meex.hu , vagy a www.partysitabor.hu oldalon! Várunk Titeket a 2010-es  eredeti Party sítáborban! Info: Sztranyák Edit Sztranyák Edit Soproni Local Hero sztranyak.edit@meex.hu Tel.: 06-30-5960895

tovább:
MEEX – Party Sítábor – The Original!

MEEX – II. Fundango Snowattack Sí-és Snowboard Fesztivál

Az AlapTábor! Egy fesztivál, ahol egymásra talál deszkás és diszkós és harmadnapra már azt sem tudja, hogy az éjszakai vagy nappali megőrülésektől zsibbad minden tagja. 2010. február első hetében 4000 sportra és bulizásra kész fesztiválozó szállja meg a Puy St.Vincent a Francia Alpokban. Nem mindennapi line up: Karányi, Palotai, Anima Sound System, Chriss, Karmatronic, Whiteboy, Revolution, Animal Cannibals … közel 30 fellépő nem mindennapi helyszíneken! Elővételi ár október 15-ig: 49.900 Ft-tól! Snowattack! Jössz és kész! www.snowattack.hu/SE015 Info: Sztranyák Edit Soproni Local Hero sztranyak.edit@meex.hu Tel.: 06-30-5960895

tovább:
MEEX – II. Fundango Snowattack Sí-és Snowboard Fesztivál

Pár dolog a fejemben

Pár dolog a fejemben – ez a címe a Kiss Gabriella formabontó rajzaiból nyíló tárlatnak, melynek megnyitóját november 29-én, vasárnap 16 órakor tartják a Gyermek- és Ifjúsági Központban. A kiállítás január 16-ig tekinthető meg. 61 / 20 látogató

tovább:
Pár dolog a fejemben

Elfogytunk!

Mint ismert Hadarics Kinga már el sem tudott utazni Prágába, ahol újabb áldozatokat szemelt ki magának a csapat tájékán a jelek szerint gyorsan terjedő vírus. Varga Zsófia magas láza miatt már nem tudott pályára lépni szerda este, csütörtökre pedig a Prága ellen már rossz közérzetre panaszkodó Krivacevic Tinát is utolérte a magas, 38-40 fokos lázzal járó betegség. Ha ehhez hozzávesszük a két sérültet, Jelena Milovanovicot (kézműtét) és Licskai Zsófiát (térd-keresztszalag sérülés), nem túlzás kijelenteni, kritikus helyzetbe kerültünk a szombati rangadó előtt. Sőt, ha hozzávesszük, hogy Amber sem érezte túl jól magát, nem lenne meglepő, ha a vírus újabb játékosokat döntene ágynak…

tovább:
Elfogytunk!

Hogyan szopott Varga Gyula 1994-ben?

… … elkerülésére, és olyanok is, akiknek „szellemi kapacitása nem üti meg a megfelelő mércét”. Raskó szavaira Boros László, Sopron MSZP-s képviselője reagált. Egyfelől megvédte Varga Gyulát a bizottság manipulálásának vádjától, mert „bár én Varga Gyula urat … …

tovább:
Hogyan szopott Varga Gyula 1994-ben?

49. hét 2009. 11. 30. – 2009. 12. 05.

2009. 11. 30. – 2009. 12. 05. Nyugat Magyarországi Egyetem Étterme Cím:9400 Sopron Ady E. u. 5. Tel.:99/ 324-362 Hétfő: – Karalábéleves – Marhapörkölt, tarhonya, saláta – Rakott karfiol Kedd: – Tejfölös bableves – Magyaros burgonyafőzelék, rántott parizerrel – Máglyarakás Szerda: – Gombakrémleves – Rakott szelet, párolt rizs, saláta – Zöldséges vagdalt, párolt rizs, saláta Csütörtök: – Tojásleves – Nagycenki tokány, burgonyagombóc – Rakott káposzta /Vegetáriánus/ Péntek: – Zöldbableves – Roston sült csirkecomb kapormártással, petrezselymes burgonya – Túrógombóc, vaníliaöntettel Szombat: – Csontleves – Magyaros szelet, párolt rizs Minden kedves vendégünknek jó étvágyat kívánunk! – Az étkezési jegyek elővétele minden pénteken. (520,- Ft/nap) – Napi jegyeket az adott napon lehet igényelni. (550,- Ft/nap) – Áraink forintban értendők és az Általános Forgalmi Adót tartalmazzák. – Menü kiszolgálás: 10.00.h – 14.00.h

tovább:
49. hét 2009. 11. 30. – 2009. 12. 05.

Egy negyed alatt eladtuk az esélyeinket

ZVVZ USK Prága: Whalen 24/9, Le Drean 4, Maltsi 31/12, Kraayeveld 8/6, Kublina 5/3 Cs.: Elhotova 5/3, Kireta 2, Bednarova 12/9, Tamane 7, Sujanova -, PEckova -‘MKB-EUROLEASING SOPRON: Miljkovic 6, Honti 12/3, Holt 18, Krivacevic 8, Horti 21 Cs.: Semsei 8/3, Eördögh 2 ‘Statisztika’2-pontos dobószázalék: 21/41 51% ill. 29/50 58% ‘3-pontos dobószázalék: 14/24 58% ill. 2/15 13% ‘Büntető dobószázalék: 14/16 88% ill. 11/15 73%’Lepattanó: 38 (Tamane 8) ill. 27 (Horti 7)’Gólpassz: 17 (whalen 5) ill. 17 (Eördögh 8)’Szerzett labda: 10 (Elhotova, Whalen 3-3) ill. 9 (Krivacevic 3)’Eladott labda: 16 ill. 14’Nem indult jól a nap! A lázasan Sopronban fekvő Hadarics Kinga után Varga Zsófi is belázasodott, ráadásul Tina és Amber sem érezte jól magát. Mindez nem sok reménnyel biztatott a hét légióssal felálló Prágával szemben.’Már jóval a mérkőzés kezdete előtt több, mint száz soproni szurkolótól volt hangos a csarnok környéke, és bizony a lelátót is uralta a soproni tábor. Nagy örömükre úgy indult a mérkőzés, hogy a parketten is kedvenceik voltak fölényben. Remekül védekeztünk, támadásban pedig rendre megtaláltuk Horti Dórát, aki rengeteg gondot okozott a hazai védelemnek. Centerünk jegyezte az első 7 pontunkat (3. perc 2-7). Lassan kezdett éledezni a cseh bajnok, és a negyed közepén Kraayeveld triplájával átvették a vezetést (5. perc 12-11). Sajnos személyi hibák miatt hamar meg kellett bontani a felállást, különösen a kedden érettségit tett Tina két hibája érintett minket érzékenyen, hiszen Jeca távollétében kevesen voltunk a palánk alatt. A játékunkat mindez nem törte meg, szépen tartottuk a lépést vendéglátóinkkal (8. perc 18-18). A negyed végére még egy kis előnyt is sikerült kiharcolnunk (21-22). ‘A prágaiak zónája ellen hamar eladtunk két labdát, melyekből kaptunk 5 pontot. Székely Norbert azonnal időt kért, hogy rendezze a sorokat (11. perc 26-22). Sajnos nem tartottuk be az edzői utasításokat. Ellenfelünk sorra kapta tőlünk ajándékba a labdákat, melyekből könnyű ziccereket dobhatott. A 14. percben jött is az újabb időkérés (36-24). A magas szerkezetű fal ellen továbbra is szenvedtünk, így nem tudtuk megkezdeni a felzárkózást. Ráadásul csak ritkán tudtuk…

tovább:
Egy negyed alatt eladtuk az esélyeinket

Női Kosár EuroLiga: Csúfos soproni vereség Prágában

… Egy negyednyi jó játék után összeomlott a cseh fővárosban a Sopron . A Whalen-Maltsi duó által vezetett Prága 98-75 arányban múlta felül a magyar bajnokot. Beszámoló hamarosan… Eredmény ZVVZ USK Prága (cseh)-MKB Euroleasing-Sopron … …

tovább:
Női Kosár EuroLiga: Csúfos soproni vereség Prágában

Petárda robbant fel egy 14 éves fiú kezében

… … gyerek megakarta gyújtani a petárdát, amikor az hirtelen felrobbant – mondtaKocsis Tünde, a Győr – Moson – Sopron megyei Rendőr-főkapitányságsajtóreferense. A szomszédok hívtak mentőt akik azonnal asoproni Erzsébet – kórházba szállították a súlyosan … …

tovább:
Petárda robbant fel egy 14 éves fiú kezében

A Páneurópai Piknik és határáttörés Marosvásárhelyen

November 25-én, a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitotta meg a Páneurópai Piknik és határáttörés eseményeit és történelmi következményeit bemutató tárlatot Firtl Mátyás, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat alelnöke, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, egy rendhagyó történelemóra keretében.

tovább:
A Páneurópai Piknik és határáttörés Marosvásárhelyen

randevú a legkedesebb izémmel

… … a csók következik, baszki mondom, hogy nem a csajom) és Sopron majd Pest feelingem volt. Sopronban voltunk utoljára együtt(most hangosan … , mert még utána is találkoztunk egyett, igen igaaaz). De Sopron az nagyon jó volt! Szóval ahogy leültünk a padra, … …

tovább:
randevú a legkedesebb izémmel

H1N1: Látogatási tilalom a soproni kórházban

A soproni Erzsébet-kórházban a csecsemő-és gyermekosztályon, valamint a szülészet-nőgyógyászaton részleges látogatási tilalmat rendeltek el a tisztifőorvos javaslatára. A kórházi dolgozók figyelik az influenzaszerű megbetegedéseket, és amennyiben szükséges a későbbiekben akár teljes körűvé is kiterjeszthetik a tilalmat.

tovább:
H1N1: Látogatási tilalom a soproni kórházban

-->