Összeomlás a harmadik negyedben

Nem úgy sikerült az Alba Fehérvár elleni mérkőzésünk, ahogy szerettük volna. Görcsösen, idegesen kezdve hamar 10 pont fölötti hátrányba kerültünk, ahonnan még magyar játékosaink vezérletével felálltunk, de amikor fordíthattunk volna kapkodtunk, így 10 pontos hátránnyal mehettünk szünetre, a 3. negyedben pedig egész egyszerűen mind védekezésben, mind pedig támadásban szétestünk, így sima fehérvári sikerrel zárult az összecsapás

Sopron KC – Arconic-Alba Fehérvár 72-91 (15-21, 19-23, 10-28, 28-19)
Sopron, férfi NB IA, 1.800  néző
V.: Tőzsér, Goda, Fodor

SKC: Joseph 18/6, Jones 7, VALERIO-BODON 15/9, Barnett, 12 Durham 2
Cs.: White 2, Sitku 2, MOLNÁR 6, SUPOLA 5/3, Takács N., Csendes, Csátaljay P. 2
Edző: Kostas Flevarakis

Alba: SOMOGYI 14, PONGÓ 7/3, DECOSEY 17/3, FORD 14/9, PHILMORE 15/3
Cs.: VOJVODA 18/9, Takács Martin., Diong 4, Szabó Zs. 2, Takács Milán., Góbi, Balsay
Edző: Alejandro Zubillaga

Philmore a vendégeknek szerzett vezetést, majd De Cosey is beköszönt, miközben sajnos rendre elrontottuk tiszta helyzeteinket. Philmore és DeCosey  vezérletével egy 11-0-s két és fél perccel kezdett ellenfelünk, ezt követően szerezte első pontunkat Jones. Alacsony szerkezetre álltunk át, egyszerre volt a pályán Joseph, Jones és White, de látszott, hogy ez a formáció még kísérleti stádiumban van, Somogyi és Vojvoda villanásaival a negyed közepén 17-4-re lépett el az Alba. A szakasz hajrájában a támadópattanókért óriási elánnal és sikerrel harcoló Molnár Marci, valamint a triplával „beszálló” Supi révén egy 9-1-et „repesztve” 6 pontra feljöttünk.

A második etap elején Vincent csökkentette 4-re a hátrányt támadó pattanó után, majd Molnár Marci blokkolta szépen Dieng dobását. Joseph „korzózott” akadálytalanul az Alba kosaráig és 2-re hozta föl csapatunkat. Az Alba kosárcsendjét Vojvoda törte meg, szurkolóink szerint erősen vitatható 3 büntetőből 2-t értékesítve. Ez megtörte az 1. negyed végén, s a 2. elején 13-1-et „repesztő” csapatunk lendületét. Eladott labdánk után Somogyi 2+1-es akciójával ismét 7-re nőtt a hátrány. Vincent 2 és Barnett 1 büntetőjével zárkóztunk, majd Joseph előbb személyit, majd az azt követő – amúgy nem különösebben heves reakciójáért – technikait kapott, Quincy pedig sajnos triplával jelezte: nem felejtette el a soproni arénát. A kosár után Kostasnál is „elszakadt a cérna” edzőnk is technikait kapott. Elment 9-cel az Alba, majd Vincent szerzett örömöt szurkolóinknak a sarokból beemelt hármasával. Ez újból lökést adott, s csapatunk Jones pontjaival egy 7-0-s rohammal ismét feljött 2-re. Hogy ne tudjunk fordítani, arról Somogyi, valamint a folyamatosan büntetőző Vojvoda gondoskodott, és sajnos kicsit mi is tehettünk róla, mert támadásban kapkodni kezdtünk, eladtuk a labdákat. A félidő hajrájában egy 13-2-vel 10 pont fölötti előnyt szerzett ellenfelünk. A szakasz a csapatot ekkor szinte egyedül versenyben tartani próbáló Vincent hármasával és ellenfelünk 10 pontos vezetésével zárult. Az első félidőben csapatunk 34 pontjának több, mint a felét szerezték magyar játékosaink, Vincent (10), Supi (5) és Molnár Marci (4).


Ahogy a mérkőzést, a 2. félidőt is az Alba kezdte jobban, s a Diong, valamint DeCosey vezérletével bemutatott 13-2-vel 20 pont fölötti előnyt szereztek szétesően játszó, gyengén dobó csapatunk ellen. Zónára álltunk át, amely ellen Pongó betörésből volt eredményes. A büntetőket sem dobtuk jól, majd Joseph 1-2 villanása említhető, de a sokkal jobb ritmusban játszó, pontosabban dobó Alba zónánkat triplákkal „szétlőve” Ford, Pongó és Philmore jóvoltából a negyed végére közel 30 pontos előnyt szerezve eldöntötte a találkozót. A záróetapban elsősorban Joseph és Barnett révén „kozmetikáztunk” vereségünk mértékén, és a végén némi kis örömöt szurkolóinknak az ifjú Csátaljay Péter 2+1-es játéka jelentett.

Kostas Flevarakis: Ma nem akartam részt venni a sajtótájékoztatón, de ennek semmi köze az eredményhez, hogy nyertünk vagy kikaptunk. Andre Jones nagyon drámai héten van túl. Nekünk megadatott az a kiváltság, hogy idejöjjünk, és kosárlabdázzunk, hogy örüljünk, ha nyerünk, és csalódottak legyünk, amikor kikapunk, de ez egy kiváltság, amit mindenkinek meg kell értenie. Sokan elvesztették az életüket, és családjaikat, fiatalok is. Meg kell értenünk, hogy néha a kosárlabda háttérbe szorul. Azonban mivel a szurkolók számítanak ránk, és ez a munkánk, úgy gondolom, mi jól felkészültünk erre a meccsre, de ebből semmi nem látszott. Az Alba nagyon jól játszott, míg mi nagyon rosszul, ezért gratulálok nekik. Voltak jó perceink a meccsen, de ez nem volt elég. Vissza kell térnünk, és így is lesz!

Yasiin Joseph: Az Alba sokkal jobban kezdett, mint mi, jobban koncentráltak, agresszívak voltak védekezésben és támadásban is. Eltartott egy ideig, amíg felvettük a mérkőzés ritmusát, és ez elfogadhatatlan. Össze kell érnünk csapattá, hogy előre tudjunk lépni, de ma szétrúgták a seggünket!

eredeti link