Nyolcadik helyen végeztek a fiatalok

Az első három negyedben vezettek fiataljaink a 7. helyért küzdelemben, de sajnos a negyedik negyedben hullámvölgybe kerültek, a MAFC II csapatának sikerült átvenni a vezetést és ezzel a 7. helyet megszerezni

MAFC II – SKC-Sportiskola 77-74 (15-16, 13-16, 24-24, 25-18)
Budapest, NB I B, zöld csoport, a 7. helyért, 2. mérkőzés, V.: Balog, Jurák, dr. Szakáll.

SKC-Sportiskola: POLGÁRDY 10, Kántor 14/6, Buzsáki 13/9, WERNER 10, BAGÓ 9.
Cs.: Papp 5/3, CSÁTALJAY 8/6, Németh M. 2, Garab 3/3.
Edző: Váradi Kornél.

Az első félidőben rendkívül hatékonyan védekeztek fiataljaink, akik azok után, hogy Sopronban 92 pontot kapva 5 pontos vereséget szenvedtek, az első 20 percben mindössze 28 pontot tartva a fővárosiakat 4 ponttal vezettek, és csak azért nem nagyobb különbséggel, mert távolról elég gyengén céloztak.
A nagy dobópárbajt hozó 3. etapot követően is 4 ponttal “mentek” a srácok, a záró etap elején pedig 7 – összesítésben pedig 2 – pont volt az előnyük. A 4. negyed közepén jött egy hullámvölgy, és egy 14-3-as rohammal mind a visszavágót, mind pedig a párharcot a maga javára fordította a MAFC.

Váradi Kornél: – Két egész évadban kettős terhelés alatt játszó csapat mérkőzését harmincöt percig kézben tartottuk. Ekkor azonban néhány buta hibánkat kihasználva fordított a MAFC, amelynek gratulálok a mérkőzés és a párharc megnyeréséhez. Összességében bár végezhettünk volna előrébb is, U20-a s csapatként a felnőttek között a legjobb nyolc közé jutni szép eredmény, olyan akadémiák csapatait utasítottunk magunk mögé, mint a székesfehérvári, a szombathelyi és a debreceni.

eredeti link