Pontosan két hete Dr. Fodor Tamás polgármester és Németh Attila plébános valamint a képviselőtestület több tagja jelenlétében átadták a felújított sopronbánfalvi lépcsősort. Arról a lépcsőről van szó, mely összeköti a Pálosok terét és a Kolostorhegyet. A felújítási munkálatok KÉT ÉVIG tartottak. Jövőre lesz 300 éve, hogy elkészült a lépcsősor, többek között ezért is újult most meg mind a 88 lépcsőfok, valamint a pihenők és a díszes szobrok is. Utoljára több, mint 30 éve került sor felújításra, az eltelt több évtized alatt pedig azért meg-megkoptak a mészkőalkotások. A felújítás összköltsége mintegy 43 millió forintot kóstál, melyből 35 milliót az önkormányzat saját erőből, valamint a Nemzeti Kulturális Alap 8 milliót pályázat útján biztosított. TELJES KÉPGALÉRIA ITT!