Jön az Oroszlány!

A múlt hét végén helyenként pazar játékkal Kecskeméten értékes győzelmet szerző csapatunk, holnap 18 órától az Oroszlány együttesét fogadja

Elég régen, a bajnoki nyitányon találkozott egymással a két együttes Oroszlányban, ahol hosszabbítás után hazai siker született. Azóta mindkét csapat keretében több változás is történt.

Hellén edzőnk, Kostas nehéz mérkőzésre számít holnap este: “Az Oroszlány egy teljesen más stílusban kosárlabdázó gárda, mint a múlt hét végén idegenben legyőzött, nagyon összeszokott Kecskemét. Holnapi ellenfelünk roppant lendületes, gyors játékot játszik, nagyon szeret indítani, rendezetlen védelem ellen hamar befejezni támadásait, és ehhez a stílushoz meg is vannak a gyors, atletikus játékosai. Ahhoz, hogy sikeresek legyünk ellene, nem szabad engednünk, hogy a saját rohanós játékukat tudják játszani, nagyon kell figyelni a támadások utáni gyors visszarendeződésre.”

Flevarakis mester fontosnak tartotta megemlíteni: az oroszlányiaknál a külső posztokon játszó mezőnyemberek között, akadnak a posztjukhoz képest magas, erős játékosok, akik mennek a lepattanókért és jól szedik azokat, ezért a lepattanózásra ezúttal is fokozott figyelmet kell fordítani. Hangsúlyozta, a szervezett védekezés kulcskérdés, s bár egészen más stílusú a holnapi rivális, mint a múlt hétvégi, Kecseméten is a hatékony védekezés adta meg a támadójáték ritmusát. Edzőnk reméli, ugyanolyan összeszedett, tudatos játékkal rukkolnak elő holnap is fiai mint tették a múlt hétvégén, s akkor visszavághatunk a szezonnyitón elszenvedett hosszabbításos vereségért.

eredeti link