Holnap 18 órától a férfi NB I 5. helyén álló csapatunk, a tabellán egyetlen pozícióval mögötte álló Atomerőmű gárdáját fogadja. Ősszel a srácok idegenben is legyőzték a paksiakat
Csapatunk kiváló görög szakvezetője, jelen pillanatban nem akart beszélni a hét elején tartott Magyar Kupa sorsolásról, már csak azért sem mert addig még sok-sok mérkőzés vár játékosaira a bajnoki alapszakaszban. Kostas a holnapi összecsapás kapcsán azt fejtegette, hogy egy erős, jó ellenfél látogat holnap csapatához. Kiemelte, hogy sok jó játékosa van a paksi gárdának, a kulcskérdés leginkább a játékot szervező és emellett igen eredményes Edwin, valamint a közelről, távolról egyaránt veszélyes és nemzetközi szinten is rendkívül tapasztalt Eilingsfeld “féken tartása”. Eközben természetesen a paksi gárda jókezű dobóira is figyelni kell, és kevés labdát eladva nem szabad engedni, hogy a rohanós, futós játékukat játszák.
Saját csapata kapcsán edzőnk elmondta, a héten csapatunk remek légiósának, Andre Jones-nak gyereke született, emiatt az amerikai hátvéd kihagyott pár edzést, de harcra, játékra kész, Shine-ra viszont továbbra sem számíthat a szakvezetés.
Kostas kiemelte: a várhatóan nehéz mérkőzésen nagyon nagy szükségük lesz fiúknak a szurkolók támogatására, buzdítására. Csapatunk hívei az eddigi hazai mérkőzéseken is rendre remek hangulatot teremtettek, sőt idegenben is próbálják segíteni a srácokat – most is kell a “hatodik ember” a lelátóról.