Ilyen egy összetartó közösség!

“Annak ellenére, hogy sok problémával vártuk az elődöntőt, nagyszerű összefogást láthattunk a pályán! – kezdte játékosainak dicséretével vezetőedzőnk. – Mindenki törekedett a lehető legjobban megoldani a ráosztott feladatot. A játékunk az első három negyedben úgy működött, ahogy azt a legszebb álmainkban vártuk! Az olajozott játék mellett fontos tényező volt, hogy maximálisan uraltuk a lepattanók begyűjtését. Igazi csapatmunka kellett ahhoz, hogy ilyen magabiztosan győzzük le a csapatként nagyon jól funkcionáló Zalaegerszeget.”‘A párharc következő mérkőzése pénteken 17.30 órakor lesz Zalaegerszegen, ahol Székely Norbert számít szurkolóinkra is, akik az alapszakaszban is támogatták csapatunkat a zalai megyeszékhelyen.””Feltétlenül azt a játékosságot szeretnénk folytatni, melyet a tegnapi mérkőzés nagy részében is mutattunk! Bízom benne, hogy lesznek lelkes szurkolók is, akik átugranak Zalaegerszegre, és abban is, hogy Fegyverneky Zsófi ismét a pályán erősítheti sorainkat.”

tovább:
Ilyen egy összetartó közösség!