Hétfőn hét fővel

Ma, azaz hétfőn délelőtt, hét fővel kezdte el a felkészülést csapatunk, a magyar játékosokkal. Vezetőedzőnk, Sabáli Balázs pedig, ahogy mondta, a felkészülés elején passzív szemlélője lesz annak, milyen munkát is végeznek a srácok

Hétfőn délelőtt Sopron egyik népszerű erősítőtermében, a hét magyar fiúval – Buzsáki Bence, Élő Bálint, a Nyíregyházáról igazolt fiatal Fazekas Csaba, Molnár Marcell, Supola Zoli, Takács Norbi és Werner Vitya részvételével – kezdtük meg a felkészülést a 2019/20-as szezonra. A múlt héten vakbéloperáción átesett vezetőedző Sabáli Balázs a kórházból, kontrollról érkezett a foglalkozásra. Mint mondta, egy ideig amolyan “passzív szemlélője” lesz az edzéseknek, amelyek közül a délelőttiek erősítő és kardioedzések lesznek, az estieken pedig a Novomatic Arénában a labdák is előkerülnek.


Amiből nyilván aktívan kiveszi majd a részét a szakvezető, az a légiósok keresése. Nyáron már eddig is sok időt fordított erre a szakmai stáb, amely 5 külföldi kosaras szerződtetését tervezi. Közülük ketten, a bedobó Demetre Rivers és a center Eric Carter, már csapatunk kötelékébe tartoznak, ők a tervek szerint a hét végén érkeznek Sopronba, és a jövő héten kapcsolódnak be a felkészülésbe. A másik három légióssal kapcsolatban edzőnk azt taglalta: voltak már kiszemeltek, de több okból sem egyszerű “dűlőre jutni” velük. Van, hogy az anyagiakban nem egyeznek az álláspontok, de akadt jelölt, aki kerek perec kijelentette, nem akar Magyarországon kosarazni. Ezen túlmenően azért, a játékosoknak meg kell felelniük bizonyos kritériumoknak, egy adott poszton a fizikai paraméterek, valamint játéktudás és emberi tényezők vonatkozásában. Nem könnyű tehát megtalálni a megfelelő megoldásokat és játékosokat, de edzőnk kiemelte: semmiről nem késett le a klub, csak azért, pedig, hogy “legyen valaki”, nem fogunk igazolni. Hozzátette viszont, reméli, hogy a héten már nagy előrelépés történik a többi posztra is, a légiósok szerződtetése tekintetében. A felkészülés 3. hetének a végétől már jönnek az edzőmeccsek, jó lenne, ha ezeken már teljes kerettel tudna gyakorolni a társaság. Szurkolóink a dolgok jelen állása szerint, szeptember 6-án, az Oroszlány ellen láthatják átalakított csapatunkat először hazai pályán.

Az edzőmeccsek tervezett napjai:
Augusztus. 30. (vagy 31.): ZTE- SKC
Szeptember 2.: Komárno-SKC
Szeptember 6.: SKC-Oroszlány
Szeptember 9.: Falco-SKC (zárt kapuk mögött)
Szeptember 13-15.: Göcsej-kupa (Zalaegerszeg)
Szeptember 19-20-: Krasznai-kupa (Sopron)

eredeti link