Ez már tétre megy!

– Fantasztikus élményben volt részünk, melyet nem mindennap, és nem mindig kaphat meg egy sportoló, edző a kosárlabdától – emelte ki a találkozó jelentőségét szakvezetőnk. – Erre az estére mindannyian büszkék lehetünk, akik részesei voltunk. Az amerikaiak úgy is nagy játékerőt képviseltek, hogy csupán heten voltak. Természetesen tudjuk, hogy emiatt fáradtabbak voltak nálunk, de még úgy is vállalható mérkőzést játszottunk, hogy ezúttal nem az eredmény volt az elsődleges számunkra. A találkozó tökéletesen szolgálta felkészülésünket a Tarbes elleni nyitányra. Egy olyan ellenféllel szemben tudtunk gyakorolni, mely az Euroliga csapatainak szintjénél is egy magasabbat képvisel. Hellyel-közzel már látszódott is, hogy működnek azok a dolgok, amiket az idei szezonra elterveztünk. ”- Milyen lesz az idei Sopron?”- Stílusában ugyanolyan, amit éveken át megszokhattak tőlünk, ami a klub védjegyévé vált, és továbbviszi Farkas Balázs szellemiségét. Természetesen minden szezon előtt változtatunk, frissítünk kicsit bizonyos elemeken a csapat állományának megfelelően, de a legfontosabb, hogy harcos szellemben kosárlabdázzunk az egész évadban.”- Szerdán hazai környezetben kezdődik meg az Euroliga. Milyen érzésekkel várod?”- Már 9. éve veszek részt ebben a sorozatban, de még mindig ugyanolyan izgalommal várom a rajtot, mint a kezdetek alkalmával. Nagyon jó érzés az európai elit ligában szerepelni, mely egyre szervezettebb és egyre magasabb színvonalat képvisel. Biztos vagyok benne, hogy a csapat és a stáb tagjaiban is hasonló érzések dolgoznak.”- Készen állunk?”- Úgy gondolom, sok mindent magas szinten tudunk már megvalósítani, de sok bizonytalansági tényező is van, nem csak csapatunkat tekintve, hanem azért is, mert nem sokat tudunk még az ellenfeleinkről.”- Gondolom azért nem lesz teljesen ismeretlen szerdai ellenfelünk, a Tarbes.”- Természetesen a lehetőségeinkhez mérten jól feltérképeztük őket, kielemeztük az egyik bajnoki mérkőzésüket, mely alapján azt mondhatom, hogy egy tipikus francia stílust képviselnek. Mind a védekezésük, mind a támadásuk alaposan megszervezett. Kulturáltan kosárlabdáznak, ahol nem az egyéniségek, hanem a csapat dominál. Egyenként nem rendelkeznek megfoghatatlan …

tovább:
Ez már tétre megy!