Egy lépésre kerülhetünk a címvédéstől

“Az első mérkőzésen azokat az erényeket csillogtattuk, melyek minket korábban is jellemeztek. Stabilan, szervezetten védekeztünk és kreatívan támadtunk. Hiába védtek jól egy-egy elemet, arra mindig tudtunk reagálni egy újabb előhúzásával. A védekezésünk volt természetesen az alap, mely nem csak egy-egy szakaszban, hanem az egész mérkőzés folyamán, 40 percen keresztül működött. Ehhez még hozzájött az is, hogy hét darab hármast dobtunk, mely korábban nem volt jellemző a csapatunkra.”Az idei találkozók azt mutatják, hogy a Győr ellen általában jól teljesítünk, rendelkezünk azon taktikai variációkkal, melyekkel eddig mindig meg tudtuk őket fogni. Ezzel együtt továbbra is tartom, hogy ez egy szoros párharc lesz, ahogy mondjuk a tavalyi is az volt, amikor 0-2-ről hoztuk 3-2-re a döntőt, és 0-2 után két nagy arányú győzelmet is arattunk. Egy párharcon belül a mérkőzések sokféle képet mutathatnak, nem szabad csupán abból kiindulnunk, hogy az elsőt mennyire könnyedén hoztuk.”Ennek megfelelően Győrben is jól kell koncentrálnunk, irányítanunk kell a játék ritmusát, és szervezetten kell védekeznünk. Biztos vagyok benne, hogy többféle védekezési variációt is alkalmaznunk kell. ”Nagy csata elé nézünk, remélem, hogy a hétköznap ellenére, ezúttal is sokan elkísérnek minket Győrbe.””

tovább:
Egy lépésre kerülhetünk a címvédéstől