– Öt évet töltöttél el csapatunkban, mire emlékszel vissza a legszívesebben az SKC-ban töltött évekből?
– Az élcsapatok elleni győzelmekre szívesen emlékszem vissza. A Covid előtti utolsó hazai Falco meccs ugrik be valamiért, amin jól ment a játék, és természetesen nyertünk is, vagy mondhatnám a tavalyi Alba elleni meccset is, amivel megszereztük a negyedik helyet az alapszakaszban. Eredményként, amit kiemelhetek, az az idei kupa ezüst.

– Egy nagyon súlyos sérülés miatt gyakorlatilag egy évadot szinte teljesen ki kellett hagynod…
– Igen, a bokatörés… egy sérülés sosem jön jókor, egy ilyen pedig harmincon túl különösen nem. Volt olyan, aki azt mondta, ezután nem is fogok tudni újra játszani, szerencsére ez abszolút nem volt igaz. Abban a szezonban, mivel a rehabilitáció nagyon hosszú volt, csak a szezon végén pár meccsen léptem pályára.

– A nemrég befejeződött évadban sokak szerint talán méltánytalanul is mellőzött voltál, sokan láttak volna szívesen több időt is a pályán. Hogyan viselted, élted meg mindezt?
– Az elején nehezebben, ugyanis az előtte lévő években a 15-20 percet is kevésnek gondoltam, de aztán hozzászokik az ember, mint mindenhez, és megpróbálja a legjobbat kihozni belőle. Amikor a pályára kerültem, mindent elkövettem, hogy segítsek a csapatnak mezőnymunkával, védekezéssel, és természetesen támadtam a gyűrűt mert, ha 1-2 kosár bement az elején, akkor utána még kaptam egy kis időt. Azt sajnálom, hogy mivel nem voltam játékban, nem igazán kerültem formába, de szerencsére a szezon második felében ennek ellenére is voltak jobb meccseim. A pályafutásom korai szakaszában volt, hogy úgy éreztem, több lehetőséget kaptam a játékra, mint megérdemeltem volna, most pedig egy kicsit kevesebbet, idővel úgy tűnik ez is kiegyenlíti egymást. Pozitívum, hogy fizikálisan újra jó állapotba kerültem, a sérülés már abszolút a múlté.

– Milyen érzésekkel távozol, és mik a jövőbeli terveid a kosárlabdában? Úgy hallom itt is marasztaltak volna…
– Nem hiába voltam itt öt évet, összességében biztos, hogy nagyon jó érzésekkel gondolok majd vissza az SKC-ban eltöltött évekre. A szurkolóknak köszönöm a szurkolást, és hogy mellettem álltak. Nem vagyok egy vándormadár típus, nem sok helyen fordultam meg, de Sopronban volt talán az egyik legkorrektebb, legbarátságosabb vezetőség, nekik is köszönöm a lehetőséget, a bizalmat. Ami a folytatást illeti, igen Sopronban is marasztaltak volna, de én már korábban eldöntöttem, hogy haza szeretnék költözni Budapestre. Elsősorban NB I B-s csapatban gondolkodom, úgy, hogy mellette már azért a játékos pályafutásom utáni életre is elkezdenék készülni.

– Talán már a csapat is megvan?
– Még nincs, de alakulnak a dolgok…