A győzelem lebeg a szemünk előtt

“Az elmúlt egy-másfél hónapban kifejezetten magas színvonalú munkát végeztünk, elégedett vagyok a csapat hozzáállásával! A kemény munka első pozitív jelei a legutóbbi mérkőzéseken már meglátszódtak. Ez különösen a passzolások terén mutatkozott meg. A játékunk a mérkőzések során időnként akadozott, de ez normális dolog volt. A lényeg az, hogy minden mérkőzésen egy szinttel feljebb léptünk, és ennek kellene folytatódni a következő hetekben is. Hiszünk abban Seryvel, hogy ez az edzésmunka a játékunk minőségének további javulását is magával hozza. ”Kristi komoly erősítést jelent, és már lezárult az a rövid szakasz, mely során megismertettük vele a játékunkat, a pályán használt szabályainkat. Magas játékintelligenciáját maximálisan ki kell használnunk! A döntő pillanatokban pedig a kreativitásával segíthet abban, hogy a mérkőzések kimenetele számunkra pozitív irányba billenjenek el.”Remélhetőleg ez már a Pécs ellen is látható lesz. Ellenfelünk nagyszerű egyéniségeket tudhat a soraiban, akik ellen olyan aktivitásra lesz szükségünk a pályán, melyet a Győr elleni bajnoki második félidejében már láthattunk. Sokoldalú játékuk ellen tudatos támadó és védőmunka szükséges, melyre felkészültünk. Olyan harc előtt állunk, mely meghatározhatja az önbizalmi szintünket a következő hetekre! Győzni megyünk Pécsre!”

tovább:
A győzelem lebeg a szemünk előtt