A Honvéd ellen nem szerzett pontot, majd Kaposváron 21-et “szórt”, azóta pedig szinte megállíthatatlan csapatunk nyáron igazolt fiatal magasbedobója, Valerio-Bodon Vincent. Az utóbbi 6 meccsünkön közel 15 pontot átlagolt, 50% fölött triplázva. Remeklése mellett nem mehetünk el szó nélkül, Vincenttel beszélgettünk
– Gratulálunk az utóbbi hetekben nyújtott remek játékodhoz. A Honvéd ellen nem dobtál pontot, majd jött a kaposvári mérkőzés, ahol szezoncsúcsot jelentő huszonegyet dobtál. Mi történt a két meccs között?
– A szezon első mérkőzésein nem tudtam azt a teljesítményt nyújtani, amire éreztem, hogy képes vagyok, messze nem ment úgy a játék a meccseken, mint az edzéseken. Talán éppen a Honvéd-meccs volt a mélypont, éreztem, hogy nem tudok eléggé koncentrálni, hogy mentálisan valami nincs rendben. Ezt próbáltam magamban rendbe tenni.
– Ennyi az egész?
– Azért nem csak ennyi. Abban, hogy úgy tudjak játszani ahogy az utóbbi hetekben, rengeteget segítettek a csapattársaim, akik mindig, végig biztattak és mellettem álltak. Természetesen a Kostas vezette szakmai stábnak is nagy szerepe volt ebben, vezetőedzőnknek még amikor nem ment a játék, akkor sem volt egy rossz szava sem hozzám, türelmes volt velem. Korábban, máshol többször is tapasztaltam ennek az ellenkezőjét.
– Ami még nagyon szembetűnő: újabban a meccseken a hajrában, fontos, kiélezett szituációkban is többnyire jó döntéseket hozol. Ez minek köszönhető?
– Nem nagyon nézem hol járunk, azt próbálom tenni ami a csapatnak a legjobb, az ötödik percben ugyanúgy, mint mondjuk a hajrában. Ami pedig a jó döntéseket illeti, lehet, hogy meglepő, de jóval több, szerintem úgy hetven százalék benne az ösztönösség és harminc a tudatosság. És ez nem csak a dobásokra igaz, hanem mondjuk a gólpasszokra, vagy egy-egy szerelési kísérletre.

– Ez biztos, hogy jó?
– Mondjuk úgy, hogy működik. Azért van ez így, mert korábban gyakran előfordult, hogy – nem egyszerű megfogalmazni – túlgondoltam egy-egy szituációt, na, az mindig rosszul “sült el”. Most próbálok az első megérzésre hagyatkozni, de azért nem teljesen fejetlenül, ész nélkül játszani.
– Nevezhetjük a kaposvári játékodat áttörésnek?
– Egyértelműen. A szakvezetés addig is bízott bennem. Ott nagyon kijött a lépés, és azóta a srácok is jóval többször, bátrabban keresnek a labdával. A bizalom meghozta az önbizalmamat.
– Nagyon “fut a szekér”, de azért még elég fiatal vagy. Hogy látod, miben kell még fejlődnöd?
– Gyakorlatilag mindenben. Hogy csak egy példát mondjak, védekezésben úgy egy-egy ellen, hogy ne verjenek meg, mint csapatvédekezésnél a helyezkedésben, a gyenge oldalról való átsegítésben, a dobásokra való kiérésekben. Továbbra is azon dolgozom naponta, többekkel együtt az edzések mellett külön munkát is végezve, hogy minél jobban tudjam segíteni a csapatot.