– Mióta ismeritek egymást, hogy állt össze ez a páros?
– Már eljöttem Budapestről, Sopronba, amikor Szabi a Honvédhoz került – kezdte Bors Miklós – Szezon közben párszor beszéltünk, de igazán komollyá, személyessé és szakmaivá csak pár hete vált a kapcsolat.

– Megvan már a munkamegosztás?
– Az első igazán jelentős személyes találkozásunk alkalmával ezt tisztáztuk először – fejtegette új másodedzőnk, Baksa Szabolcs. – Megbeszéltük, kinek mi lesz a feladata az edzésmunka megtervezésében, az ellenfelek feltérképezésében.

– Miki, több vezetőedző mellett is dolgoztál, akiktől nyilván sokat tanultál. Mit emelnél ki, mi az, amiben az elmúlt években csapatunk kispadján a legtöbbet léptél előre?
– Valóban volt néhány vezetőedző, akiknek próbáltam segíteni a munkáját, ahány ember, annyi egyéniség. És tényleg sokat, nagyon sokat tanultam, még olyan dolgokból is, amelyek nem igazán működtek. Nagyon fontos, hogy hogyan kommunikálunk a játékosokkal, kinél hogyan érjük el, hogy a lehető legtöbbet ki tudja kihozni magából. Kostastól e tekintetben rengeteget tanultam.

– Szabolcs, a Honvéd edzőjeként előbb feljutottál az élvonalba, majd az előző évadban bent tartottad a sokáig csupán egy majd kettő, végül pedig három idegenlégióssal felálló csapatot. Ez akárhogy is nézzük, egy sikertörténet. Mi volt nehezebb, feljutni, vagy bennmaradni a Honvéddal? Másrészt pedig nem érzed-e visszalépésnek azt, hogy egy sikeres vezetőedzői időszak után másodedző leszel?
– Kezdjük a végén! Nagyon hálás vagyok a Budapesti Honvédnak az elmúlt időszakért, nagyon szép volt a két közös szezon. Nemes és hálás feladatnak éltem meg az ott felvázolt koncepciót, a fiatalok fejlesztését és a magyar játékosok előtérbe helyezését is, itt Sopronban azonban más célokért, illetve eredményekért küzdhetünk. Abszolút előrelépésnek tartom, hogy a Sopron sikeréért dolgozhatok másodedzőként. Évtizedekkel ezelőtt a Honvéd valóban egyeduralkodó volt, de az már régen volt.  Az SKC viszont az utóbbi években a magyar élvonal egyik meghatározó csapatává nőtte ki magát, rendre ott volt a rájátszásban, az előző szezonban ráadásul kupadöntőt is játszott. Ahogy a Honvédnál, itt, Sopronban is sok az ügyes, tehetséges fiatal, akiknek fejlődniük kell minden téren. Ami a feljutást és a bennmaradást illeti, így, visszagondolva a másodosztályban, azon a szinten, ha mondhatom így több fegyverem volt a cél eléréséhez. Tudtam forgatni a csapatot, többnyire olyan meccseket játszottunk, hogy az első félidő szoros volt, a másodikra pedig felőröltük ellenfeleinket. Ami a bennmaradást illeti, mint már említettem, sok volt a fiatal játékosunk, többségüknek semmilyen élvonalbeli tapasztalata nem volt. A tapasztalat hiányát, igen kemény edzésmunkával próbáltuk ellensúlyozni. Ennek eredményeként úgy érzem, mindenki a saját tudása maximumához közel teljesített, és voltak, akik sokat fejlődtek. Időnként azért „lelket kellett önteni” a srácokba. Éppen a tapasztalat hiánya miatt volt, hogy idegenben beleszaladtunk egy-két nagy pofonba. A tíz győzelmünkből nyolcat otthon értünk el.

– A helyzet annyiból hasonló a tavalyi Honvédéhoz, Miki, hogy most mi is egy nagyon fiatal csapattal vágunk neki a szezonnak…
– Így van, Fazekas Csabi lényegében Supi helyett ért vissza, Polster Attilát pedig, aki egy dobójátékos, Takács Norbi pótlására igazoltuk. A két új fiú most, vagy egy éve öregedett ki a fiatalszabályból. A két poszton „alsó hangon” vesztettünk legalább tíz év rutint, tapasztalatot. Nem is feltétlenül szerencsés két poszton is ilyen mérvű fiatalítás, egyetlen igazán rutinos magyar játékosunk lesz, Molnár Marci. Persze ezt nem panaszkodásként mondom, már csak azért sem, mert ha végignézünk a mezőnyön, akkor talán az Alba és a Falco csapatát leszámítva, mindenütt hasonló a magyar állomány összetétele.

– Végül, de nem utolsósorban… Szabolcs, zajlik a légiósok kiválasztása, amiben már te is részt veszel. Három külföldi játékosa már van a csapatnak, milyen szempontok alapján zajlik a kiválasztás?
– Két alapvető szempontot mondanék: mivel tényleg nagyon fiatal a magyar mag, szerettük volna a társaságot egy rutinos irányító „kezébe adni”. Pollard személyében azt hittük,  meg is találtuk, gondolhatják a szurkolók, milyen övön aluli ütésként ért minket, amikor kiderült, hogy mégsem jöhet. Az új jelölt erős bajnokságokban játszott, jó statisztikái voltak, de ugye az előző szezont kihagyta. A mezőnyposztokon szempont volt még, hogy a két hátvéd ne legyen túl alacsony, mert ha már fiatalok vagyunk, ne legyünk „kicsik”, azaz az ne legyen sebezhető pont, hogy a riválisok mezőnyemberei könnyen be tudják vinni a mieinket pozíciózni.