Az előző években több szakvezetőnk munkáját segítő Bors Miklós lesz a vezetőedző csapatunknál a következő évadban. Munkáját egy szintén fiatal szakember, a 2021-22-es évadban a Honvédot az élvonalban vezető, az előző szezonban pedig a fővárosi együttest bent tartó Baksa Szabolcs segíti
Klubunk ügyvezetője, Pojbics Szabolcs a döntéssel kapcsolatban kiemelte: a vezetőség úgy látja, hogy Bors Miklós az előző években Sabáli Balázs, rövid ideig Dzunics, majd Kostas mellett sokat tanult, fejlődött. Amikor pedig neki kellett előlépni, és ő vezethette a csapatot, már több ízben bizonyította is rátermettségét. Elég csak arra gondolni, hogy a ’21-22-es évadban a 13 győzelmes sikerszériát az ő vezetésével kivívott oroszlányi bravúrral indítottuk.
Segítője, Baksa Szabolcs pedig a – többi csapathoz képest kevesebb légióst foglalkoztató újonc – Honvédnak az élvonalban való bent tartásával bizonyította, hogy érti a szakmát.
Klubunk a két fiatal szakemberrel egy éves szerződést kötött, de mint Pojbics kifejtette: bízik abban, hogy a kettős úgy vezeti majd a csapatot, hogy bizonyítja, érdemes hosszabb távon is számítani rájuk.