Alaposan „beragadtunk” a rajtnál, és bár az első negyed közepe extra volt és fordítottunk, de a mérkőzés nagy részében futottunk a Kecskemét és az eredmény után. A második félidőben több alkalommal is igen-igen szorossá tehettük volna a találkozót, de a kiélezett, kritikus szituációkban megmutatkozott, hogy a Kecskemét több rutinos játékost tudott bevetni az összecsapásra, így – bár ezúttal is volt tartása csapatunknak – végül ellenfelünk nyert, mi pedig a 8. helyen – és persze, ne feledjük: Magyar Kupa ezüstéremmel – zártuk a szezont
Sopron KC – Kecskemét 83-86 (19-21, 20-27, 22-20, 22-18)
Sopron, férfi NB I, rájátszás a 7-8. helyért, 3. mérkőzés, 400 néző
V.: Goda, Farkas, Minár
SKC: JOSEPH 25/9, Supola 9/3, Takács 8/6, SITKU 12/9, MOLNÁR 14
Cs.: Csendes 7/3, SCHÖLL 6, Csátaljay 2, Keller
Edző: Bors Miklós
Kecskemét: WITTMANN 10/6, TOWNES 15, Ivkovic 9/9, DRAMICANIN 18/12, KARAHODZSICS 14
Cs.: Tóth B. 7/3, KISS D. 10, Fazekas 3/3
Edző: Forray Gábor
Ahogy Kecskeméten, most is elég álmoskásan kezdtünk, eladott labdáinkból másfél perc alatt 7-0-ra elhúzott ellenfelünk. Molnár Marci ugyan megszerezte első pontjainkat, de bő 2 és fél perc elteltével 2-11-nél Bors Miki kénytelen volt időt kérni. Ez hatott, Joseph hármasa egy fordítást érő parádés 15-2-rs rohamot indított útjára csapatunktól, a „vezér” ekkor egyetlen légiósunk volt. Hullámzó játékot hozó szakasz vége ellenfelünk volt, amely egy 9-2-es rohammal visszaszerezte a vezetést.
A 2. etapot Dramicanin, Ivkovic és Wittmann 1-1 triplájára építve 11-2-vel kezdte ellenfelünk, s ha ehhez hozzávesszük a nyitó negyed hajráját, akkor egy 20-4-et „futott” a Kecskemét. A „krónikás” szempontjából talán nem is baj, hogy a csapat mellett a közvetítés is „lefagyott”. Az újabb Bors(os) időkérés után Sitku Marci blokkolta Dramicanin dobását – csapatunk azon szimpatizánsai, akik stream-en követték a játékot, szívesen megnézték volna… A csapaton azonban ez a momentum nem igazán segített, a szakasz közepén Townes villanásaival 15 pontra nőtt a különbség. Joseph 2+1-es játéka és Sitku Marci hármasa egy 13-5-ös rohamot indított el csapatunktól, amelybe Schöll Ricsitól is belefért egy bátor, vagány dupla – ezt már a streamelők is láthatták. 10-en belülre kerültünk. A szakasz hajrájában váltva estek a kosarak, Joseph vezérletével „látótávolságon” azaz 10 ponton belül maradtunk.
A 2. félidő Sitku Marci újabb hármasával kezdődött, majd Supi ügyes átadásából Sitku druszája, Molnár is betalált. A szakasz derekán váltva estek a kosarak, Townes vezetésével tartotta 5 pont körüli előnyét a Kecskemét. Ezúttal is hullámzó volt a játék, csak kisebb amplitúdókkal, mint az első félidőben. Dramicanin 2 triplájára építve egy 6-2-vel 10-zel megint ellépett ellenfelünk, ám Ricsi duplája, majd Joseph hármasa után megint szoros lett a parti. Amikor azonban igazán közel kerülhettünk volna riválisunkhoz, rendre hibáztunk a befejezéseknél. A szakasz Csendes hármasával és 7 pontos vendég vezetéssel zárult.
A záróetap 7-2-es vendég rohammal indult, 10 fölé nőtt a hátrány. Most sem törtünk meg, egy 7-0-lal – benne egy szép balkezes találat Ricsitől és egy „sarki tripla Norbitól – 5-re följöttünk, úgy, hogy „Jóskánk” , azaz Joseph nem is volt a pályán. Időt kértek és meg is törték lendületünket a vendégek, de még mielőtt újra 10 fölé növelték volna előnyüket, a visszatérő Joseph egy triplával életben tartotta a reményeket. Molnár Marci újabb kosarával a szakasz derekán 4-re csökkentettük a hátrányt. Ekkor azonban villant Wittmann 2, Dramicanin pedig 3 pontért. A hajrában Molnár Marci duplájával és Norbi hármasával visszajöttünk 3 pontra, de fordítani már nem volt idő.
Supola Zoltán: A mérkőzés elején ellépett a Kecskemét, aztán sikerült visszajönnünk a meccsbe, miután változtattunk a védekezésen, azonban el kell mondani, hogy mi kevesebben vagyunk, nálunk már csak egy légiós maradt, náluk még volt három, és ez is jelentette a különbséget. Köszönjük a szurkolóknak az egész éves biztatást!
Bors Miklós: Nem egy könnyű időszakon vagyunk túl, az elmúlt néhány hét nem volt egyszerű a csapat számára. Amit célul tűztünk ki, hogy ebben az időszakban felmérjük a fiataljainkat, az jól sikerült, tét szituációban, majdnem teljes csapat ellen kaptunk választ néhány kérdésre, látjuk az utat, amelyen tovább kell mennünk. Ami a mérkőzést illeti, örülök, hogy még most is, amikor nem mi voltunk az esélyesebbek, egy jó meccset játszottunk, agresszívak voltunk, meg tudtuk nehezíteni a Kecskemét dolgát. A tapasztalt játékosok tudták vinni a csapatot. Mindezek mellett szeretném megköszönni a szurkolók támogatását, fantasztikus volt, még a mai napon is jó hangulatot teremtettek. Köszönöm Kostas Flevarakisnak is a közös munkát, tanulságos volt.