Újból itthon, újból a vezetésért

Sopronból követte csapatunk múlt szombati, debreceni mérkőzését etegeskedő edzőnk, Kostas. Reméli, holnap az 5-8. helyért zajló, 1-1-re álló párharc harmadik találkozóján, amely 18 órakor kezdődik a Novomatic Arénában, már elfoglalhatja helyét a kispadon

Szakvezetőnk úgy látta, a debreceni mérkőzésen a végére elfáradtak játékosai, a 10-es rotációt használó DEAC a hajrát jobban bírta, míg a Kostas helyett Debrecenben meccselő segítője, Bors Miki csupán nyolc játékost dobhatott harcba, mivel, mint ismeretes, a napokban 3 kezdő játékos – Jones, Valerio-Bodon és Durham – is távozott.
Edzőnk amellett, hogy lassan javuló egészségi állapotával holnap visszaülhet a csapat kispadjára, abban is bízik, hogy azért a párharc 3. mérkőzésén már bővebb rotációval, több bevethető játékossal lép majd pályára együttese. Ismételten kiemelte: ahhoz, hogy meg tudja nyerni a csapat a mérkőzést, ezúttal is mindenkitől – legyen rutinos vagy fiatal játékos, idegenlégiós vagy magyar kosaras – a tőle telhető legjobb teljesítmény kell.

eredeti link