Látványos, kosarakban gazdag, drámai, hosszabbításos csatában maradt alul 117-112-re, a múlt hét végén Magyar Kupa ezüstérmet szerző csapatunk Zalaegerszegen, a bajnoki negyeddöntő első mérkőzésén. Holnap 19 órától az egyenlítésért lépnek pályára Takács Norbiék
Kostas a szerdai vereség „utóhatásával” kapcsolatban azt fejtegette, hogy néhány esemény, amelyek közrejátszottak a vereségben, a mérkőzés után bizony elég lehangolttá, frusztrálttá tették a társaságot.Tegnaptól fogva viszont már rendkívül motiváltaknak, elszántaknak látja a csapat játékosait, a srácok mindenképpen vissza akarnak vágni a ZTE-nek. Kostas szerint a szerdán történteken már túlette magát a társaság. Ami nehezítheti a helyzetet, hogy két hét alatt ez már a hatodik mérkőzése lesz a csapatnak, és ezek közül csak a második hazai pályán. Az előző öt összecsapás között ráadásul volt egy dupla, szerdán Zalaegerszegen pedig egy egyszeri hosszabbításos találkozó.
Edzőnk úgy véli, leginkább két dologra építhet holnap a csapat: a Magyar Kupa elődöntőjében a Szolnok elleni, valamint a zalaegerszegi mérkőzés második félidejében nyújtott játék mellett a „hatodik emberére”, a szurkolótábor segítségére, amely Zalaegerszegen és a Magyar Kupa négyes döntőjében is hallatta hangját. Az SKC szakvezetője reméli, hogy holnap egy igazi Aréna-hangulatú találkozón a srácok képesek lesznek kiegyenlíteni a párharcot, a remek erőkből álló ZTE ellen.