A 3. negyed hajrájának zavarodottságát leszámítva, végig kontrollálva a mérkőzést, jól és magabiztosan játszva értékes, közel 30 pontos győzelmet arattunk a Honvéd otthonában
Budapesti Honvéd-Sopron KC 61-87 (15-24, 14-23, 20-11, 12-29)
Budapest, férfi NB I, 800 néző
V.: Tóth C., Győrffy, Szilágyi
Honvéd: Simon 5, TANOH DEZ 22/6, Mijovics 8, Crawley 8/3, Peringer 4
Cs.: Sherman 13, dr. Demeter 2, Hajdu, Kopácsi
Edző: Baksa Szabolcs
SKC: JOSEPH 12, Jones 8/6, VALERIO-BODON 9/3, Barnett 8, DURHAM 21
Cs.: WHITE 17/6, MOLNÁR 12, Supola, Takács, Sitku, Csendes, Schöll
Edző: Kostas Flevarakis
A múlt hétvégi sima Alba elleni hazai vereség ellenére szép számú, és ifjú irányítónk nevével ellentétben, korántsem csendes szurkolótábor kísérte el csapatunkat a fővárosba.
Borzasztó idegesen kezdtünk, közel másfél perc elteltével lerohanásból a Honvéd szerzett vezetést, aztán „zsákparádé” következett. Durham két nagy „húzásának örültek szurkolóink, Peringerének már kevésbé, mint ahogy Crawley hármasának sem. A szakasz közepén centerünk harmadik zsákolásával átvettük a vezetést, ekkor az is állhatott volna az eredményjelzőn: Honvéd-Durham 7-9. Utána Joseph és a triplát szerző Vincent is beszállt a kosárszerzésbe, 10-0-t „repesztve” 7 ponttal elléptünk. A szakasz hajrájában Vincent zsákolása után volt labdánk 10 fölé növelni az előnyt, de lerohanásból eladtuk és kaptunk helyette egy 2+1-et, de Molnár Marci kosaraival tartottuk 5 és 10 pont közötti előnyüket.
A 2. etap elején közel 2 percig nem esett kosár, majd White távoli duplájával 10 fölé nőtt előnyünk. Ez talán túlságosan is megnyugtatta a srácokat, jött egy-két eladott labda. Az ezekből kapott 4 pontra azonban Molnár Marci révén duplával, Jones jóvoltából pedig triplával feleltünk és 12-re nőtt az előny. A folytatásban állandósult a 10 pont körüli különbség, Durham a szakasz közepén megkapta 3. hibáját. Jött azonban helyette Molnár Marci, s miután visszazsákolt egy le, illetve inkább a gyűrűről felpattanó labdát, 14-re nőtt az előny. A félidő vége egyértelműen a miénk volt, White triplájával, majd Barnett kosarával közel 20-ra nőtt előnyünk. Bő 40 másodperccel a félidő vége előtt azonban, Kostas mégis alaposan leteremtette a fiúkat, akik hagyták az ügyesen játszó Tanohot „bekorzózni” a kosarunk alá és könnyű 2 pontot szerezni. A félidő Molnár Marci újabb kosarával és 18 pontos vezetésünkkel zárult.
A második félidőt 4-0-lal kezdte a Honvéd, az első kapott kosár volt bosszantó, előtte kétszer is visszaszerezték a lepattanót a vendégek. Bár Durham villant, elég kényelmesen játszottunk, s 8-2-vel a 10 pontos lélektani határ közelébe engedtük vissza ellenfelünket. Vincent szerzett szép kosarat, majd Joseph betörése után Tanoh személyit, a Honvéd edzője pedig technikait kapott. Irányítónk mindhárom büntetőjét bedobta, majd duplát szerzett, Barnett kosara után pedig 20 pont fölé nőtt az előny. Hazai hármas után Molnár Marci is megkapta A 3. hibáját. A negyed végén teljesen megzavarodott addig magabiztos csapatunk, s Tanoh 2 triplájára építve egy 12-0-lal 10 pontra feljött a Honvéd.
A záróetap hazai sportszerűtlen hibával és Durham 1 jó büntetőjével indult, majd a hosszú hullámvölgyön White lendítette át csapatunkat, zsinórban dobott 5 pontjával. Joseph „büntetett”, Durham kétszer is „sapkázta” Peringert, 8-0-lal indítva a zárószakaszt ismét megnyugtató lett az előny. Ezzel megtörtük a hazaiak ellenállását, s végül biztos, 26 pontos győzelmet arattunk.
A fotók hazai mérkőzésen készültek.