A szurkolótábor lehet a mérkőzés kulcsa

Kulcsfontosságú összecsapás előtt áll a legutóbbi 5 bajnokiját elvesztő csapatunk, amely holnap a bajnoki tabella alsóházában tanyázó Szegedet fogadja

Edzőnk, Kostas kiemelte: a jelenleg hullámvölgyben lévő csapat ugyanaz a társaság, amely decemberben hatos győzelmi sorozatot épített. Januártól rengeteg nehézség hátráltatja a társaságot, és ezeknek bizony szerepük van a vereségekben. Kostas emlékeztetett rá, hogy január elején a Szolnok ellen remekül kezdtünk, de kikaptunk, és a Falco otthonában a bajnokkal is partiban voltunk, egészen Jones kiállításáig.
Azóta – tette hozzá – kétségtelen, hogy hullámvölgybe kerültünk, de ennek megvannak az okai. Shine hosszabb sérülésből épült föl, Jones a térdével, Joseph a csuklójával bajlódik, mindegyik légiósnak volt, van kisebb-nagyobb problémája. Hogy ez mivel járt, arról ezt mondta edzőnk: “előfordult, hogy nem is tudunk rendesen öt-öt ellen gyakorolni az edzéseken, mert többen is csak könnyített munkát tudtak végezni – ha egyáltalán edzettek -, és így azért nehéz. Nem is tudok haragudni a fiúkra, mindent megpróbáltak. Bár a jelen helyzetben nehéz, de nem akarok a negatívumokkal foglalkozni, nagyon fontos lenne, hogy valahogy legyőzzük holnap a Szegedet.”
Az ellenfél kapcsán edzőnk azt taglalta: “mindig mondom, hogy nem érdemes a bajnoki tabellából kiindulni. Ez a Szeged kapcsán talán fokozottan is igaz. Sok szoros mérkőzést vesztettek el, nagyon atletikus, egy az egyben remek külső mezőnyjátékosai vannak, akik kitűnően dobnak. Bognár, Robertson és új játékosuk Nicholson személyében pedig a támadólepattanókat kiválóan szedő magas emberekkel is rendelkeznek, erre mind-mind meg kell próbálni kiemelt figyelmet fordítani. Mindig hangsúlyoztam, hogy szurkolótáborunk rengeteget segít nekünk, ők a csapat hatodik játékosa. Lehet, hogy holnap az kellene, hogy ők lépjenek elő első számúvá, hogy folyamatosan erőt és lendületet adjanak a fiúknak a lelátóról, mert óriási szükségük lesz rá a találkozón.”
Pénteken délelőtt Kostas még nem tudta megmondani, kire számíthat és kire nem a Szeged ellen, de abban biztos, hogy akik pályára tudnak lépni, ami tőlük telik, mindent megpróbálnak és megtesznek a győzelemért.

eredeti link