Bravúrra lenne szükség

Csapatunk, a bő egy hete edzésen súlyos térdsérülést szenvedő, s tegnap már az Egyesült Államokba hazautazó első számú irányítója, Rickey nélkül holnap 17 órától Székesfehérváron próbálja folytatni remek menetelését, és megszerezni sorozatban a 12. győzelmét
Görög mesterünk, Kostas úgy véli, nem csak a játékmester hiánya miatt vár nagyon nehéz megmérettetés a srácokra. Mint mondta, menetelés ide, zsinórban megnyert 11 mérkőzés oda, Székesfehérváron teljes kerettel is nagyon nehéz lenne nyerni, mégpedig azért, mert szerinte mind mennyiségre, mind pedig minőségre az Albáé az egész bajnokság egyik legbővebb, legerősebb játékoskerete. A fehérváriak ráadásul jó formában vannak, legutóbb Szolnokon arattak bravúros győzelmet.
Rickey kiválása azért is jelenthet nehézséget holnap, mert a fehérváriak védekezésben előszeretettel alkalmazzák az egészpályás letámadást. A társaság készült erre. Mint Kostas hangsúlyozta, letámadás ellen nem szabad eladni a labdákat, mert azokból könnyű lerohanásosos kosarakat szerezhet az ellenfél. Türelmesen, csapatként kell játszani, jó döntéseket hozni, jól kiválasztani a helyzeteket. Védekezésben Kostas  kulcsfontosságúnak tartja a lepattanók megszerzését a védőpalánk alatt. Kiemelte: legutóbb Pécsett ezzel sok gondjuk volt a srácoknak, de az Alba játékosainak nem lehet annyi második esélyt hagyni.

eredeti link