Remek játékkal, parádés, 6/8-as triplamutatóval szerzett 18 pontjával járult hozzá csapatunk kapitánya, a Sopronban immáron a 11. szezonját töltő Takács Norbi a sorozatban szerzett 11. győzelmünkhöz! “Csékánkkal” pécsi parádéja kapcsán a tripladobás lélektana mellett, a hét-nyolc évvel ezelőtti nagy sikerekről, sorozatokról is beszélgettünk
– Nem ez volt az első “nagy alakításod” Pécsett…
– Igen, ha mondhatom, a pécsi az egyik kedvenc idegen pályám. Volt már, hogy dudaszóra dobott hárompontosommal győztünk Pécsett, ráadásul a talán legnagyobb sikerünket is ott értük el, amikor bejutottunk a kupadöntőbe és ezüstérmet szereztünk.
– Mennyit számít neked, ha bemegy az első dobásod?
– Úgy gondolom, túl vagyok már azon, hogy bármennyit is számítson. Lehet, hogy korábban valamennyit befolyásolt, de mára már úgy vagyok vele, hogy ha egy dobást eleresztettem, akár bement, akár nem, nem foglalkozom vele többet – az már történelem. Utána már a következőre koncentrálok, azt próbálom minél jobban, pontosabban, eredményesebben végrehajtani.
– Mennyiben más mondjuk a második negyedben, vagy az utolsó pillanatokban egy vagy kétpontos hátrányban rádobni a triplát?
– Itt azért elég nagy a különbség. Némi nyomás azért akkor is van az emberen, ha, mint Pécsett mondjuk hat-nyolc pontos hátrányból dob el egy triplát, hogy sikerül-e csökkenteni a hátrányt. De korántsem akkora, mint amikor egy meccs végén, amikor azon az egy dobáson múlik a győzelem, vagy a vereség. Akkor ráadásul már elment a meccsből harminckilenc perc és ötven valahány másodperc. Egy ilyen dobásnál a végén fontos, hogy az embernek maradjon fizikailag ereje, pontosan kivitelezni a dobást, és persze mentálisan is “rendben kell lenni”. Szerencsére azt mondhatom, már elég tapasztalatom van ahhoz, hogy jól kezeljem ezeket a szituációkat, amelyeket kifejezetten kedvelek, jól, komfortosan érzem magam bennük.
– Az hogy működik, hogy ha valakinek megy a dobás, az a többieket is magával tudja ragadni e tekintetben – mint Pécsett a félidő hajrájában, amikor a te hármasaid mellett Teyvon és Csabi is “bevert” egyet-egyet?
– Ilyen van! Egy jó szériát nemcsak egyénileg, csapatként is el lehet kapni, volt már velem is olyan, hogy mások jó dobóformája hatására kaptam el én is a fonalat, és találtam be. Most ráadásul ez nagyon fontos volt, ezzel a jó sorozattal tudtuk átvenni a vezetést, és ennek köszönhetően tudtunk előnnyel fordulni a második félidőre.
– Pécsett négy hármast dobtál az első félidőben. A másodikban már szorosabban őriztek?
– Sokkal! Szünet után volt olyan dobásom, az ellenfél közvetlen közeléből keze fölül, amelyet bizony nem igazán hittem volna, hogy beesik – szerencsére bement. Az egy ilyen nap volt!
– Tizenegy meccses győzelmi sorozatnál tart a csapat. Több, mint egy évtizede, amióta itt vagy, vissza tudsz emlékezni volt ilyen sorozat?
– Sorozatban kivívott tizenegy győzelemre nem, az rémlik, hogy az MK ezüst és bajnoki bronzérmet követő szezont talán tizenegy-eggyel indítottuk, de akkor korábban csúszott be a vereség.
– Ketten maradtatok “hírmondónak” Milossal, a hét-nyolc évvel ezelőtti Magyar Kupa ezüst és bajnoki bronzérmet szerző csapatból. Bár a kupában sajnos nem lehetünk ott, hogy látod, mennyiben hasonlítható a mostani csapat szereplése a korábbi sikerekhez?
– Van, hogy Milossal nosztalgiázunk, beszélgetünk a régi sikerekről, sőt a többieknek is mesélünk arról és próbáljuk átadni nekik, milyen “világ” volt itt akkor, mesélünk a Fő téren lezajlott ünneplés hangulatáról. Abban mindenképpen van különbség, hogy a mostani bajnokság sokkal kiegyenlítettebb, kiegyensúlyozottabb, mint szerintem bármelyik korábbi, ezért is nagyon értékes ez a hosszú győzelmi sorozat. Szerencsére a hangulat a hazai meccseinken már hasonlóan lenyűgöző, mint akkor volt. Óriási viszont a kontraszt az előző évadhoz képest, amikor sokáig üres lelátók előtt játszottunk. Remek érzés, hogy szurkolóink így mellettünk állnak, többször is ők segítettek át minket a nehéz helyzeteken.
– Kontraszt abban a tekintetben is van, hogy az első kilenc meccsből hetet elvesztettünk, azóta viszont sorozatban tizenegyet nyertünk. Minek volt köszönhető ez a szinte száznyolcvan fokos fordulat?
– A gyenge szereplés és a mostani menetelés okai is összetettek. Nem kezdtünk rosszul, hiszen első két hazai meccsünket, két kiélezett, szoros végjátékot megnyertünk, ami azt mutatta, hogy jók lehetünk. Utána azonban sérülések tizedelték a csapatot, sorra dőltek ki meghatározó játékosok. Akik egészségesek maradtunk, ránk nagyon nagy teher hárult. Sűrűn jöttek a meccsek, a vereségek. Fáradtak voltunk, szinte ólomlábakon jártunk, és ehhez társult még a vereségek okozta frusztráltság, mentális fáradtság, azaz belekerültünk egy negatív spirálba. Aztán, ahogy kezdtek felépülni a sérültek, vagy jöttek új játékosok, jobban eloszlottak a terhek, frissebbek is lettünk. A kispadon a váltás is bejött, visszatérő görög edzőnk, Kostas azokkal is, akik már korábban játszottunk nála, és az újakkal is nagyon jól megtalálta a hangot. Jöttek a sikerek, amelyek összekovácsolták a csapatot. Fokozatosan egyre jobban bíztunk-bízunk egymásban. Most nagyon együtt vagyunk, szurkolóink pedig látják, hogy küzdünk egymásért, a győzelemért, és szenzációs hangulatot teremtenek a hazai meccseken. Ahogy korábban negatív, most egyértelműen pozitív spirálban vagyunk – és éhesek a sorozat folytatására, további sikerekre.