Prec
Archives: zalaegerszeg
Zsófi nélkül vágunk neki az elődöntőnek
– Az idei Sopron-Zalaegerszeg mérkőzések alapján milyen elődöntő elé nézünk?”- Az elődöntőt nem szabad egyik mérkőzéshez sem hasonlítani, és ezt mindenkinek, de leginkább a játékosainknak kell megértenie! Háromszor mérkőztünk idén a ZTE együttesével, és mindhárom találkozó eltérő játékot, forgatókönyvet hozott. Ugyan mindhármat megnyertük, de most nem számíthatok Fegyverneky Zsófiára. Ez komoly problémát jelent számunkra, de azt várom a csapat többi tagjától, hogy vegyék át azt a szerepet, amit Zsófi betölt csapatunkban. Meg kell oldanunk, hogy hiányát a lehető legkevésbé érezzük meg!”- Mindez szerkezeti változásokat is hoz magával? ”- Hogyne! Egy-egy játékosnak és a csapatnak is nehézséget okozhat, de hiszünk benne, hogy az egységünk, a rendszerünk, amit a szezon elejétől felépítettünk, Zsófi nélkül, a szerepek pici módosításával együtt is működőképes és eredményes lesz.”- Mire kell felkészülnünk a ZTE játékát tekintve? ”- Támadásban a rutinra építenek, az 1-1 játékuk nagyon hatékony. Erre nagyon oda kell figyelnünk! Védekezésben pedig az MK elődöntőhöz hasonlóan arra számíthatunk, hogy keménységben a fault határon és azon túl fognak mozogni, meg fogják nézni meddig mehetnek el. Ezen a téren meghatározó lesz a játékvezetői fellépés, felfogás, hogy mennyit engednek meg. ”Elődöntő menetrendje”Április 3., kedd 18.00 Sopron’Április 6., péntek 17.30 Zalaegerszeg’Április 9., hétfő 18.00 Sopron (szükség esetén)
Címvédés után, újabbra készülve
– Merre ünnepeltetek? ”- Ahogy tavaly a bajnoki döntő után, úgy most is az MKB Aréna felé vettük az irányt, ahol a szurkolókkal közösen folytattuk a Győrben megkezdett ünneplést. A csarnokból a korábbi sikerek ünneplésének többször is színhelyéül szolgáló szomszédos szórakozóhelyre ment az egész csapat, és lelkes szurkolóink egy része. ‘ ‘- Magabiztosan védtük meg a címünket. Te is így élted meg a pálya széléről?”- Igen! Egyrészt nagy nyomást jelentett, hogy mi vagyunk az esélyesek, másfelől érződött, hogy van ereje a csapatnak, képesek vagyunk véghezvinni a címvédést. Ezt látva, folyamatosan nyugodtam meg.”- Mi volt a csapat legfőbb erénye a két nap során?”- Muszáj elválasztanom egymástól az elődöntőt és a döntőt, hiszen utóbbi során nagyon koncentráltan játszottunk, míg a pénteki napon ez nem volt jellemző ránk. A kettő között nagy különbség volt! Az elődöntőben nagyon széles játékot vonultatott fel a Zalaegerszeg, mely nehézségeket okozott számunkra, nem találtuk igazán az ellenszerét. Borzalmasan örülök ugyanakkor annak, hogy amikor igazán kellett, a döntőben, ott mutattok a jobbik arcunkat. Még ha szakmai szemmel nem is egy nagyon magas színvonalú mérkőzésen, de végig összeszedettek, pontosak voltunk, és megvalósítottuk azokat a taktikai elképzeléseket, melyekkel készültünk. ”- A széles játék mellett agresszívan is léptek fel az egerszegiek az elődöntőben. Számítottatok erre?”- Igen, mivel a kemény, határozott védekezéssel csökkenthetők a különbségek az együttesek között, így itthon ezzel többször szembe találjuk magunkat. A Zalaegerszeg ellen ezúttal elég jól alkalmazkodtunk ehhez.”- Ellenfelünk a mérkőzés nagy részében öt alacsonyabb játékossal állt fel. Mennyire zavaró ez egy klasszikus szerkezetű csapatnak?”- Nehéz ehhez alkalmazkodni, mivel nem ilyen szerkezet ellen gyakorolsz, így egy mérkőzésen, mikor szembe találod magad egy ilyen szokatlan felállással, akkor ott kell ezt megfelelően lereagálni. Nehézségekkel, de megoldottuk.”- A késő esti elődöntő után, hogyan készültetek a szombati napra, figyelembe véve a másik elődöntőn látottakat?”- Itt a négyes döntő egészére …
tovább:
Címvédés után, újabbra készülve
Továbbra is nyeretlen a ZTE
A magyar futballbajnokságban utolsó Zalaegerszeg a Haladással játszott 1-1-et.
tovább:
Továbbra is nyeretlen a ZTE
Megyei rangadó a kupáért!
ZTE NKK: Bukovszki 9/3, Zsovár 21/6, Vida 5, Szélesy 10, Czukor 1 Cs.: Horváth Zs. 2, Varga Zs. 12, Ambrus Sz. 6/6, Szalay V. 3’UNIQA EUROLEASING SOPRON: Fegyverneky 12/3, Fűrész D. 9/9, Kurasova 29/6, Zavecz 2, Horti 11 Cs.: Szabó F. 3/3, Krnjic 13, Németh B. -, Czank 3, Vágvölgyi P. 2, Licskai -”Statisztika’Mezőny dobószázalék: 22/44 50% ill. 19/33 58%’3-pontos dobószázalék: 5/17 29% ill. 7/13 54%’Büntető dobószázalék: 10/15 67% ill. 25/36 69%’Gólpassz: 16 (Bukovszki 6) ill. 27 (Fegyverneky 12) ‘Lepattanó: 19 ill. 41 (Horti 10) ‘Szerzett labda: 19 (Szélesy 3) ill. 9 ‘Eladott labda: 9 ill. 19’Fault: 28 ill. 24 ‘IBM: 66 (Zsovár 25) ill. 120 (Kurasova 35)”A másik párharcból a vártnál könnyedebben jutott be a döntőbe a rendező Győr, mely végig irányítva a mérkőzést, magabiztosan győzte le a pécsi együttest. Bíztunk benne, hogy az esti találkozón nekünk sem okoz különösebb gondot a döntős szereplés jogának kivívása a Zalaegerszeg ellen. ‘Az első perc végén mindenesetre már négy ponttal álltunk, aztán a harmadik perc végén is. Négy pontunkra hattal válaszolt ellenfelünk, és átvette a vezetést (3. perc 6-4). Az alacsony szerkezettel, klasszikus 5-ös center nélkül felálló zalaiak jól mozogtak, és őrizték is pár pontos előnyüket (5. perc 11-8). A 7. percben Bukovszki betörésből szerzett duplája után Székely Norbert elérkezettnek látta az időt, hogy magához hívja csapatát (15-10). Az időkérést egerszegi zóna követte, de csak egy támadás erejéig. A 8. percben Horváth Zsófi becserélésével magasított a ZTE. Közelebb jöttünk, de Zsovár Orsolya beszórt egy triplát. A 9. percben Gáll Tamás is kikérte első idejét (18-14). A játékrész végére Fegyverneky Zsófi tartogatott egy trojkát (20-18).’Sok, szám szerint 8 eladott labdánál jártunk 10 perc után, mely a különbséget okozta a két csapat között. Mindenképpen pontosabb játékra volt szükség a részünkről! Ezúttal mi vetettük be a zónát, mely rögtön eredményesnek bizonyult, és az első perc után újra nálunk volt a minimális előny (20-22). A negyed közepén kezdtünk végre precízebben védekezni és az elvárt sebességgel kosárlabdázni, mellyel együtt jöttek a gyors kontrák, könnyebb kosarak is (17. perc 29-35). Ahogy az …
tovább:
Megyei rangadó a kupáért!