Kinek a holttestét találhatták meg a Fertőben?

Pénteken a Fertő tóban, a Ruszt melletti öbölben találtak egy holttestet a vízben. A végtagok és fej nélküli torzót a nádas és egy csónakház között fedezte fel egy ott tartózkodó férfi. Búvárok kutatták át a tó medrét, melynek során nem sokkal később a holttest feje is előkerült, tegnap pedig jött a hír, mely szerint két alkart is találtak. Az ügy borzasztó és rejtélyes, ugyanakkor több kérdést is felvet, a legfontosabb talán: ki lehet az áldozat? Korábbi sajtóhírek arról szóltak, hogy esetleg egy korcsolyázó alatt szakadhatott be még télen a jég, aki beszorulhatott a jégtakaró alá, testét pedig egy hajócsavar intézhette így el. Erről egyébként a Heute írt .  Aztán a magyar bulvársajtó arról kezdett írni, hogy esetleg VV Fanni, azaz Novozánszky Fanni eltűnése állhat a háttérben, ám mostanra ezt a DNS vizsgálat eredményeire hivatkozva cáfolták. Ami biztos, hogy a megtalált testrészek mind ugyan attól a személytől származnak, tehát egy elhunytról beszélünk. Fotó: APA/Christoph Miehl A legújabb teória szerint pedig összefüggés lehet a holttest és egy 2014-es Győr-Moson-Sopron megyei feltételezett gyilkosság közt. Az akkor eltűnt nő egy hentes, a “Darnózseli hentes” felesége volt, 2014 óta pedig nem látta senki. Bár férje kertjében találtak egy női holttestből származó tüdőt és szívet, 2016-ban az egykori hentest felmentették, mert a szerveket sósavval roncsolták szét, így pedig nem lehetett száz százalékban kimonda­ni, hogy a feleségéé voltak. Az ügyet most tárgyalják újra a Bors szerint. (Heute, Österreich, HVG, Bors, SN, kiemelt fotó: APA/Herbert P. Oczeret)

tovább:
Kinek a holttestét találhatták meg a Fertőben?