Megépült a Lőver kerékpárút

Megépült a Lőver kerékpárút – a beruházás a Modern Városok Program egyik kiemelt elemeként, a Lőver program keretében jött létre. A mintegy 5 és fél kilométer hosszú szakasz 276 millió forintból valósult meg. A fejlesztés részeként a Lővér körút – Egeredi út csomópont is megújult – már sokkal biztonságosabban lehet áthaladni nemcsak autóval, hanem gyalogosan is.

tovább:
Megépült a Lőver kerékpárút

Modern Városok Program: Megújul a Lenck-villa is!

Jó ütemben halad a Modern városok program soproni programelemeinek megvalósítása, a lokális fejlesztések végrehajtására szánt ötvenmilliárd forint állami forrás mintegy felét már lehívta a város – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos péntek délután sajtótájékoztatón, Sopronban.

tovább:
Modern Városok Program: Megújul a Lenck-villa is!

Letették az M85-ös gyorsforgalmi út alapkövét Sopron határában

A Modern Városok Program részeként került sor szerdán az M85 Autóút Csorna II. – Sopron-Kelet – Fertőrákos csomópont közötti szakasz megvalósításának illetve kivitelezésének ünnepi pillanatára Sopron határában, ahol a gyorsforgalmi út építésének alapkövét helyezték el.

tovább:
Letették az M85-ös gyorsforgalmi út alapkövét Sopron határában