Épül a második Orsolya tér

Mindig ezek a szerzői túlzások, mi? Pedig itt is van igazság abban, amit a cím ír. A soproni belváros felújításának kapcsán érdekes jelenségre lehetünk figyelmesek. Az Evangélikus templom előtti tér -tehát ahol a Templom utca, Bünker János Rajnárd köz és a Kolostor utca találkozik- az Orsolya téréhez hasonló arculatot kezd felvenni. Ez abból áll, hogy középen egy szobornak a helye KÖRvonalazódik, és abból indulnak ki mészkőcsíkok, akárcsak az Orsolya téren. Hogy mi lesz a tér közepén, az egyelőre nem tudott, a belváros rekonstrukciójának tervei ugyanis nem publikusak.

tovább:
Épül a második Orsolya tér

Egy sor lezárt utca a soproni belvárosban

A Modern Városok Program keretében folyó munkálatok miatt a soproni belvárosban már több közterület sem járható járművel (kerékpárral sem). Ezek a következők: A Hátsókapu teljes hosszában A Kolostor utca teljes hosszában A Templom utca a Fő tér és a Bünker köz között Nem mintha egyébként engedély nélkül be lehetne hajtani gépjárművel, de az alább felsorolt közterületeken most kerékpározni sem lehetséges, az útburkolat ugyanis egy időre megszűnt létezni.

tovább:
Egy sor lezárt utca a soproni belvárosban