Ismertették a Harkai út felújítási terveit

Már a tavasszal megkezdődhet a Harkai út felújítása, ezért Abdai Géza alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője lakossági beszélgetésre hívta az ott élőket. A találkozás nem titkolt célja az volt, hogy a meghívott mérnökök segítségével mindenki bepillantást kapjon a beruházás részleteibe.

tovább:
Ismertették a Harkai út felújítási terveit

Megnyílt a Virtuális Múzeum

Öt év előkészület után elindult a Discover Baroque Art. Nyolc európai ország, köztük Magyarország járult hozzá az MWNF Virtuális Múzeumának, a világ legnagyobb online múzeumának második tematikus gyűjteményéhez.

tovább:
Megnyílt a Virtuális Múzeum

Éves közgyűlését tartotta a Napsugár Nyugdíjas Klub

A Napsugár Nyugdíjas Klub 30 éve alakult és 15 éve működik egyesületként. 58 taggal gazdag éves programot tud maga mögött – derült ki azon az éves közgyűlésen, amelynek meghívott vendége volt Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője.

tovább:
Éves közgyűlését tartotta a Napsugár Nyugdíjas Klub

Kiválasztották a Nyugat-magyarországi Egyetem Bora cím 2010-es nyerteseit

Február 3-án Sopronban, a Perkovátz-ház Daruka-termében, a Nyugat-magyarországi Egyetem és a Bormarketing Műhely Nonprofit Kft. szervezésében zajló versenyen kiválasztották azt a fehér- és vörösbort, amely 2010-ben a Nyugat-magyarországi Egyetem Bora címet fogja viselni.

tovább:
Kiválasztották a Nyugat-magyarországi Egyetem Bora cím 2010-es nyerteseit

A nyugdíjasoknak elegük van a hazug kormányból

Az ország jelenlegi állapota az elmúlt 8 éves MSZP-s kormányzás alatt folyamatosan romlott, az embereknek elege van a szocialisták ámokfutásából, mindenki változást akar, és azt, hogy mindazokat, akik a jelenlegi magyar állapotok kialakulását okozták, vonják felelősségre, számoltassák el – hangoztatták többen is azon a lakossági fórumon, amelyet a kurucdombi fiókkönyvtárban tartottak.

tovább:
A nyugdíjasoknak elegük van a hazug kormányból

Adománygyűjtés a soproni Líceumban

“Azt mondjuk, hogy a mai gyerekek már nem az igaziak (…) Sajnos, lehet, hogy az általános tendenciát nem tudjuk megcáfolni néhány példával egy kisalföldi kisváros evangélikus középiskolájából, de talán az építő példákat sem érdemes elhallgatni.” – beszámoló a soproni Líceum jótékonysági munkájáról.

tovább:
Adománygyűjtés a soproni Líceumban

Magyarország kiállítás nyílt Kazunoban

Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4 2009-ben a magyar-japán diplomáciai kapcsolatok felvételének 140. évfordulóját, valamint újrafelvételének 50. évfordulóját ünnepelhettük. Ezt a különleges évet szerették volna megünnepelni japán testvérvárosunkban az „Egy este Magyarországon” című rendezvénnyel, hogy ezáltal jobban el lehessen mélyíteni a cserekapcsolatot Kazuno és Sopron városa között.

tovább:
Magyarország kiállítás nyílt Kazunoban

Eredményes évet zártak a városszépítők

Megbecsülendő és értékes dolog, ha egy civil szervezet nagyban tud támaszkodni a városra egy olyan időszakban, amikor ezer sebből vérzik az önkormányzati rendszer – mondta Sopron országgyűlési képviselője, aki hozzátette: Ez az együttműködés példamutató, és büszkeséggel tölthet el minden sopronit.

tovább:
Eredményes évet zártak a városszépítők

Az érdekképviseletek szerint is tarthatatlan a magyar vállalkozók helyzete

Mindenekelőtt gazdaságélénkítésre és a versenyképesség megteremtésére van szüksége a magyar gazdaságnak értett egyet Sopronban három, a gazdasági élet szereplőit képviselő szervezet és Sopron és térsége országgyűlési képviselője, Firtl Mátyás azon az egyeztetésen, amelyen a kis- és középvállalkozók jelenlegi helyzete és a jövő is szóba került.

tovább:
Az érdekképviseletek szerint is tarthatatlan a magyar vállalkozók helyzete

Döntés az új tagokról, pályázatról és térségi együttműködésről

Rendkívüli közgyűlést tartott Sopron képviselőtestülete. Az ülésen olyan fontos kérdések is napirendre kerültek, mint az „M9” Térségi Fejlesztési Tanács munkájában való részvétel, vagy az új Stroke központ kialakítását célzó pályázaton való indulás. A testület emellett új külsős tagok visszahívásáról és kinevezéséről, valamint Sopronért Emlékérem adományozásáról is szavazott.

tovább:
Döntés az új tagokról, pályázatról és térségi együttműködésről

Napirenden van a nyugdíj-kérdés a nyugdíjas-szervezetek köreiben

A 2001 óta működő Polgári Nyugdíjas Kör mindig a legaktuálisabb kérdéseket vitatja meg összejövetelein. Ezúttal dr. Zanyi Gábor egészségügyi témájú előadását követően a nyugdíjak alakulásának kérdése borzolta a kedélyeket a kör legutóbbi ülésén, amelyre a tisztánlátás végett, a város országgyűlési képviselőjét is meghívták.

tovább:
Napirenden van a nyugdíj-kérdés a nyugdíjas-szervezetek köreiben

Azt keresik, ami összeköt – „Ti tanúi vagytok ezeknek” (Lk 24,48)

A 2010. évben is közösen rendezi Sopronban a három történelmi egyház az ökumenikus imahetet. Az istentiszteleteken a Krisztus-hívők egységéért imádkoznak közösen, egymás templomaiban felváltva – mondta el a sopron.hu -nak Vladár Gábor lelkész.

tovább:
Azt keresik, ami összeköt – „Ti tanúi vagytok ezeknek” (Lk 24,48)

Árpád-házi Szent Margit: élete a teljességet hirdette

Ma is ezer probléma gyötri országunkat, amelyek iránt nem lehetünk közömbösek. Mi is felajánlhatjuk életünket, áldozatunkat egyházunkért, hazánkért. Ma is szükség is van olyan emberekre, szerzetesekre, papokra, családokra, akik tudnak és akarnak áldozatot hozni, és akkor a megújulásra is van remény.

tovább:
Árpád-házi Szent Margit: élete a teljességet hirdette

Megemlékezés a Don-kanyarban hősi halált halt magyar katonák tiszteletére

Normal 0 21 MicrosoftInternetExplorer4 A Don-kanyar tragédiája nem csak az áldozatok, de sok-sok tízezer magyar család tragédiája is volt. Olyan nemzeti tragédia, amely után idehaza évtizedekig tartó, mély hallgatás következett.      

tovább:
Megemlékezés a Don-kanyarban hősi halált halt magyar katonák tiszteletére

Magas színvonalú alkotások soproni hallgatóktól

Az építész tervező, belsőépítész tervező és a bútortervező hallgatók félévi munkáiból nyílt kiállítás a Nyugat-magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetében Sopronban. A tárlatból kitűnik, a hallgatók a legváltozatosabb feladatok teljesítésében is jól állják a sarat.

tovább:
Magas színvonalú alkotások soproni hallgatóktól

Elkészült a hulladéklerakó – a város megoldotta azt, amit a kormány ellehetetlenített

– Elkészült a Harkai úti telepen Sopron kislerakója, új hulladék-kazettája, így további három évre biztosított a város hulladék-elhelyezése. A beruházásnak köszönhetően 177 ezer köbméter szemét elhelyezésére van lehetőség a mintegy 14 ezer négyzetméternyi területen – jelentette be ma a helyszínen dr. Fodor Tamás, a város polgármestere.

tovább:
Elkészült a hulladéklerakó – a város megoldotta azt, amit a kormány ellehetetlenített

Köszönet a soproniaknak, a város minden lakójának, polgárának

A város – a nehéz körülmények ellenére is – működött gyarapodott és távlati fejlesztéseket is elindított, ami a jövő záloga – fejtette ki dr. Fodor Tamás polgármester évértékelő beszédében, amelynek szerkesztett változatát itt közöljük.

tovább:
Köszönet a soproniaknak, a város minden lakójának, polgárának

A 2010. év a remények éve lesz

Az önkormányzatot sújtó gazdasági, költségvetési megszorítások között sikerült helytállnia Sopronnak, kizárólag a polgárainak, lakósainak köszönhetőem, akiknek helytállása, szorgalma és állhatatossága segítette meg Sopront abban, hogy minden nehézség ellenére élhető várossá váljon.

tovább:
A 2010. év a remények éve lesz

Karácsonyi ünnepség a Balfi utcai otthonban

A soproni Egyesített Szociális Intézmény Balfi utcai Gondozóházi részleg karácsonyi ünnepségét tartották ma. A meghitt hangulatú eseményen részt vett dr. Fodor Tamás polgármester és Abdai Géza alpolgármester.

tovább:
Karácsonyi ünnepség a Balfi utcai otthonban

Karácsonyi ünnepséget tartottak az Ikva Gondozóházban

Mindenki számára meghatározó élmény a karácsony. Ez a nap a család ünnepe, azonban a leginkább ilyenkor kell figyelnünk az egyedül élőkre is – mondta dr. Fodor Tamás köszöntőjében az Ikva Gondozóház lakóinak karácsonyi ünnepségén.

tovább:
Karácsonyi ünnepséget tartottak az Ikva Gondozóházban

Több, mint három millió forintból újult meg a Tyitov park

A december közepére elkészült Tyitov parkot a közelgő karácsonyra való tekintettel adta át a soproniaknak az önkormányzat részéről Dr. Simon István alpolgármester és Dr. Zombori István a helyi körzet képviselője.

tovább:
Több, mint három millió forintból újult meg a Tyitov park

Évet értékeltek a Szociális Foglalkoztatóban

Évértékelő értekezletet tartott Földes Tamás igazgató, a FORENO Foglalkoztatási és Rehabilitációs Nonprofit Kft. –közismertebb nevén a Szociális Foglalkoztató- Fraknói utcai épületében. A rendezvényen köszöntötte a dolgozókat dr. Simon István alpolgármester is.

tovább:
Évet értékeltek a Szociális Foglalkoztatóban

Karácsonyi jótékonykodás:

A Szent György utca 7 szám alatti kapualjban idén három szervezet összefogásában szerveztek jótékonysági akciót. Minden jótékony felebarátot megvendégeltek egy forralt borral vagy teával, hogy az összegyűlt adományokból a nehéz sorsúakat segítsék.

tovább:
Karácsonyi jótékonykodás:

Széchenyi-tér: ma ez volt a jótékonykodás helye Sopronban

Rengeteg igekártya, sok-sok bibliai üzenettel talált gazdára ma a soproni Széchenyi téren, ahol Győri Egyházmegyei Katolikus Ifjúsági Fórum szervezésében tartottak jótékonysági adventi tea- és igekártya osztást.

tovább:
Széchenyi-tér: ma ez volt a jótékonykodás helye Sopronban

Sajtókarácsony

,,Sajtókarácsony” az elnevezése annak az eseménynek, amelynek keretében, így ünnep közeledtével az újságírók, szerkesztők és a helyi politikusok egy pillanatra kiszakadnak a közélet sűrűjéből, és egy közvetlenebb hangulatú, kevésbé hivatalos formák szerinti találkozón vesznek részt közösen, kölcsönös ünnepi jókívánságaikat is átadva egymásnak.

tovább:
Sajtókarácsony

Jereváni karácsony

Karácsonyi ünnepséget rendezett a Kodály téri játszótéren Balogh Judit (FIDESZ) és Varga Szabolcs (FIDESZ), a környék önkormányzati képviselői, melyen megjelent dr. Simon István alpolgármester is. A szépen feldíszített szabadtéri karácsonyfát körbeállták kicsik és nagyok egyaránt.

tovább:
Jereváni karácsony

Emléktábla hirdeti a Nyugat-magyarországi Egyetemen: 200 éves az erdészeti felsőoktatás

A 200 éves erdészeti felsőoktatás ünnepségsorozatának lezárásaként emléktáblát avattak 2009. december 15-én a Nyugat-magyarországi Egyetemen. Az emléktábla Sz. Egyed Emma szobrász alkotása.

tovább:
Emléktábla hirdeti a Nyugat-magyarországi Egyetemen: 200 éves az erdészeti felsőoktatás

Évértékelő kamarai elnökségi ülést tartottak

A gazdaság szereplőinek érdekét képviselő szervezet szerint fontos a város és a kamara összefogása, ami segít átvészelni a nehéz időket. 2010-re a vállalkozások is pozitív irányú változást várnak.

tovább:
Évértékelő kamarai elnökségi ülést tartottak

Indonéz vendégek jártak Sopronban

Sopronba látogatott Indonézia magyarországi nagykövete, Mangasi Sihombing, akit Nyugat-dunántúli látogatására többeb is elkísértek, így Nusa Eka, az Indonéz Promóciós Központ budapesti igazgatója és Bézi Péter, az Indonéz-Magyar kulturális Egyesület titkára is.

tovább:
Indonéz vendégek jártak Sopronban

Követendő példaképek – Sopron kitüntetettjeiről

Sopron Díszpolgára: Dr. Horváth Dénes nyugalmazott gyógyszertárvezető; Pro Urbe Sopron: Dr. Vladár Gábor – a Soproni Református Egyházközösség vezető lelkésze, rektor;  Civitas Fidelissima-díjasok: Horváth Vilmos – idegenforgalmi üzletágvezető és a A Páneurópai Piknik ’89 Alapítvány.

tovább:
Követendő példaképek – Sopron kitüntetettjeiről

Páneurópai Piknik nap Berlinben

Németország fővárosába érkezett a Páneurópai Piknik 20. évfordulója alkalmából létrehozott fotó- és képzőművészeti kiállítás. Az Evangelisches Johannesstift igazgatási épületében látható tárlaton a korabeli híres Lobenwein-fényképek mellett nyugat-magyarországi művészek alkotásai is megcsodálhatók.

tovább:
Páneurópai Piknik nap Berlinben

Lakossági beszélgetés a Petőfi térről

Látványtervek segítségével ismertette a városvezetés a Petőfi tér átépítési elképzeléseit. A Városfejlesztési Tanácsüléssel egybekötött lakossági fórumon mindenki megoszthatta véleményét, ötletét a tervekkel kapcsolatban, így elősegítve a végleges változat kidolgozását.

tovább:
Lakossági beszélgetés a Petőfi térről

Újabb pert veszített az előző MSZP-s városvezetés!

– Győzött az igazág. A Legfelsőbb Bíróság kimondta: az István bíró utcai ingatlan adásvételi szerződése is semmis, mert azt Walter Dezső szocialista polgármester jogszabályba ütköző módon értékesítette – mondta el ma dr. Fodor Tamás Sopron polgármestere (Fidesz-KDNP) a soproni városházán tartott mai sajtótájékoztatóján.

tovább:
Újabb pert veszített az előző MSZP-s városvezetés!

240 millió forintos fejlesztés a soproni Tóth Antal Nevelési- Oktatási és Módszertani Központban

A pályázati támogatás összegéhez, a megvalósítás biztosításához, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat a szükséges saját erőt – 40 millió forintot – 2009. évi költségvetése terhére biztosítja, akkor, amikor a költségvetési elvonások az önkormányzatot, annak intézményeit, továbbá a fogyatékkal élőket egyaránt sújtják.

tovább:
240 millió forintos fejlesztés a soproni Tóth Antal Nevelési- Oktatási és Módszertani Központban

Vasárnaptól menetrendváltás a GYSEV-nél

Új menetrendet vezet be december 13-tól a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) és a MÁV-START Zrt. Bécs-Pécs InterCity, valamint több közvetlen járat Sopron és Budapest között – többek között ezt kínálja a magyar-osztrák GYSEV vasárnap 0.00 órától életbe lépő új menetrendje.

tovább:
Vasárnaptól menetrendváltás a GYSEV-nél

Kulturális programajánló a 2009. december 7- december 13 közötti időszakra

Zeneiskolai adventi koncert, Hűség Napi ünnepség Harkán és Sopronban, adventi rendezvénysorozat a Várkerületen, a Bástya-téren a Kórus Spontánus-szal és  a Vujicsics Együttes ünnepi zenés műsorával, majd vasárnap a Song Office Musical Stúdió, utána pedig Wéber Iréna és Novák Antalkoncertjével, Adventi Családi Nap lesz a GYIK-ban és Égzengő lemezbemutató a Szent orsolyában, és ez még nem minden…., további programok az eseménynaptárban.

tovább:
Kulturális programajánló a 2009. december 7- december 13 közötti időszakra

Ingyenes lesz a parkolás december 14-től az ünnepek idejére

A Sopron Holding Zrt. tájékoztatása szerint, Sopron város vezetésének döntése értelmében ebben az évben is folytatódik az a hagyomány, hogy az ünnepekre való tekintettel  2009. december 14-től 2010. január 3-ig Sopronban a fizető parkolási övezetekben a parkolás ingyenes.

tovább:
Ingyenes lesz a parkolás december 14-től az ünnepek idejére

Csendes főhajtás az 1944 december 6-ai bombatámadás évfordulóján

1944. december 6-án sújtotta Sopront az első, hatalmas ember- és anyagi áldozatokat követelő bombatámadás. Sopron város vezetői ma a Deák téri II. világháborús emlékműnél adóztak a 65 évvel ezelőtti bombázás áldozatai emlékének.

tovább:
Csendes főhajtás az 1944 december 6-ai bombatámadás évfordulóján

Csodálni való emberek: a véradók

Véradókat köszöntöttek ma a Véradók Napján. Sopronban, a Vármegyeháza dísztermében rendszeres véradók, véradószervezők, a Vöröskereszt, a Vérellátó, a soproni Erzsébet kórház képviselői ünnepeltek közösen. A város nevében dr. Simon István alpolgármester köszönte meg a véradók életet mentő áldozatvállalását.

tovább:
Csodálni való emberek: a véradók

Bormarketing konferencia – 10. alkalommal

Idén decemberben ünnepli tizedik születésnapját a Sopronban tartott Magyarországi Bormarketing Konferencia. Az eseményhez egy különleges borverseny kapcsolódik. Idén a VI. VinoFem, ahol kizárólag hazai és külföldi női borbírálók választották ki a győztes borokat.

tovább:
Bormarketing konferencia – 10. alkalommal

Találkozó helyi egyházi vezetőkkel

A soproni történelmi egyházak vezetőivel, képviselőivel találkozott Sopron városvezetése – dr. Fodor Tamás polgármester, Abdai Géza és dr. Simon István alpolgármesterek – továbbá a város és térsége országgyűlési képviselője, Firtl Mátyás, a mai nap folyamán.

tovább:
Találkozó helyi egyházi vezetőkkel

Eszmecsere a város, az ország, a gazdaság állapotáról

Sopronban járt Pelczné Dr. Gáll Ildikó, országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke (Fidesz), aki a soproni városházán tett látogatása alkalmával eszmecserét folytatott Firtl Mátyással, Sopron és térsége országgyűlési képviselőjével (Fidesz-KDNP), és a város vezetésével, dr. Fodor Tamás polgármesterrel, Abdai Géza és dr. Simon István alpolgármesterekkel.

tovább:
Eszmecsere a város, az ország, a gazdaság állapotáról

Mától díszkivilágításban a Mária szobor

A városnak nagyon sok apró, rejtett szépsége van, amelyeket érdemes megmutatni, ezért is fontos az a díszkivilágítás, amelyet ma kapott a Várkerületen található Mária szobor, amelyet hivatalosan Mária-oszlopnak hívnak és az eddigieknél nagyobb figyelmet érdemel – mondta dr. Fodor Tamás polgármester a díszkivilágítás mai bekapcsolásának alkalmával.

tovább:
Mától díszkivilágításban a Mária szobor

Vége az első, nagy vágányzárnak

December 1-jétől újra vonatok közlekednek Szombathely és Szentgotthárd között a pótló buszok helyett, miután véget ért a GYSEV vasútfejlesztési beruházásának első nagy vágányzára. A magyar-osztrák vasúttársaság korszerűsítési programjának első ütemében új vasúti pályát fektettek le Szombathely és Körmend között, valamint elindult az állomások átépítése. A pályafelújító hosszú gépláncok levonulása után a megnövekedett karácsony környéki utasforgalmat újra a megszokott vasúti szerelvények szolgálják ki.

tovább:
Vége az első, nagy vágányzárnak

Könyvadomány a Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium német nyelvi képzésének további fejlesztéséhez

A Soproni Líceum több mint másfél évtizede folytat német nemzetiségi képzést a nyolc- és négyosztályos gimnáziumi tagozatán egyaránt.

tovább:
Könyvadomány a Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium német nyelvi képzésének további fejlesztéséhez

Utolsó segélykiáltás Sopron érdekében

A soproni önkormányzat Fidesz-KDNP frakciója arra kéri Kránitz László soproni listás MSZP-s országgyűlési képviselőt, hogy ne szavazza meg hétfőn a parlamentben a soproni embereket és intézményeket sanyargató költségvetést. Ne árulja el a soproniakat! – fogalmazott mai sajtótájékoztatóján Rádonyi László, a soproni önkormányzat képviselőtestülete Fidesz-KDNP frakciójának vezetője.

tovább:
Utolsó segélykiáltás Sopron érdekében

A Páneurópai Piknik és határáttörés Marosvásárhelyen

November 25-én, a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitotta meg a Páneurópai Piknik és határáttörés eseményeit és történelmi következményeit bemutató tárlatot Firtl Mátyás, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat alelnöke, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, egy rendhagyó történelemóra keretében.

tovább:
A Páneurópai Piknik és határáttörés Marosvásárhelyen

Az MTV-t érintő költségvetési elvonások a közszolgálatiságot lehetetlenítik el

A Magyar Televízió költségvetésének csökkentése miatt megszűnhetnek a regionális híradók, ezzel nagymértékben szűkül a helyi közösségek, az önkormányzatok véleménynyilvánítási lehetősége. Az MTV-t érintő költségvetési elvonások ellehetetlenítik a közszolgálatiságot, hiszen ezeken kívül veszélybe kerülhetnek a kisebbségi, a vallási és egyházi műsorok, a határon átnyúló kapcsolattartás – jelentette ki Firtl Mátyás az MTV Soproni Regionális Stúdiója hétvégi magazinműsorában.

tovább:
Az MTV-t érintő költségvetési elvonások a közszolgálatiságot lehetetlenítik el

A Szociális Munka Napja

A Szociális Munka Napját tartották ma a soproni vármegyeháza dísztermében. Ez a nap évről évre a szociális területen dolgozók számára valódi ünnepnek számít, amelyet a szervező, a soproni önkormányzat azért igyekszik emlékezetessé tenni, hogy a későbbiekben, a hétköznapokban is erőt adjon a nagy szakmai tudást, lelki erőt igénylő munkához.

tovább:
A Szociális Munka Napja