Euroliga – Pénteken Münchenre figyelünk

A FIBA EUROPE 21 csapat nevezését fogadta el. Több nem is érkezett, így az előző szezonhoz képest kettővel csökken az indulók száma. Oroszország és Franciaország mellett ezúttal a szintén pénzben dúskáló törökök kaptak három helyet. A mezőnyből ugyanakkor anyagi nehézségek miatt jó néhány patinás klub is hiányozni fog, így külön öröm, hogy csapatunk, a Győr mellett, továbbra is képviselni fogja a magyar színeket! Lesznek új nevek is a palettán, mint a török Tarsus, a román Targoviste, a francia Arras és a horvát Zágráb.’A lebonyolítás lényege nem változik. A csapatokat három 7 csapatos csoportba sorsolják. Amennyiben a nyolcas döntő rendezője ott lesz a továbbjutók között, akkor minden csoportból az első 5 helyezett lép tovább. Amennyiben a nyolcas döntő rendezője nem a rájátszást érő helyek egyikén végez, akkor minden csoportból az első négy helyezett és a két legjobb ötödik lép tovább.’A sorsolásról a helyszínről jelentkezik majd Török Zoltán ügyvezetőnk.’Indulók”Oroszország: UMMC Jekatyerinburg, Szpartak Moszkva Vidnoje, Nagyezsda Orenburg ”Törökország: Fenerbahce, Galatasaray, Tarsus Belediye Spor”Franciaország: Arras Pays d’Artois, USO Mondeville Basket, Bourges Basket”Magyarország: UNIQA EUROLEASING SOPRON, UNI SEAT GYŐR”Spanyolország: Perfumerias Avenida, Rivas Ecópolis”Lengyelország: CCC Polkowice, Wisla Can-Pack Krakow ”Csehország: BK Brno, ZVVZ USK Praha ”Olaszország: Famila Schio”Horvátország: Novi Zagreb”Románia: CSM Targoviste”Szlovákia: Good Angels Kosice

tovább:
Euroliga – Pénteken Münchenre figyelünk

Euroliga – Veretlen maradt a Fenerbahce

Párosítások’Fenerbahce SK – Basket Lattes Montpellier ‘Ros Casares Valencia – CCC Polkowice’WislaCan-Pack Krakow – ZVVZ USK Prague’Rivas Ecopolis – Bourges Basket’SpartaK Moscow Region – Nadezhda Orenburg’Perfumerias Avenida Salamanca – Beretta-Famila Schio’UMMC Ekaterinburg – Good Angels Kosice

tovább:
Euroliga – Veretlen maradt a Fenerbahce

Betartottuk az ígéretünk!

UNIQA EUROLEASING SOPRON: Fűrész D. 9/6, Fegyverneky 15, Kurasova 14/3, Zavecz 17, Horti 6 Cs.: Krnjic 4, Szabó F. 2, Németh B. 2, Licskai – ‘FAMILA SCHIO: Cohen -, Macchi 14, Masciadri 8/6, Nadalin 2, Ford 17 Cs.: Macchi 14, Pastore 7, Brumermane -, Ramon -, Erkic 2”Statisztika’Mezőny dobószázalék: 27/52 52% ill. 21/62 34%’3-pontos dobószázalék: 3/5 60% ill. 2/8 25%’Büntető dobószázalék: 12/16 75% ill. 10/13 77%’Gólpassz: 16 (Fegyverneky 7) ill. 7 (Pastore 2)’Lepattanó: 32 (Kurasova, Zavecz 7-7) ill. 32 (Ford 14)’Szerzett labda: 8 ill. 10’Eladott labda: 13 ill. 12’Fault: 19 ill. 19”A szezon utolsó Euroliga mérkőzése elé néztünk szerda este. Mivel már nem juthattunk tovább a csoportból, így a jobb erőkből álló olasz Famila Schio ellen nem lehetett más a célunk, mint szépen búcsúzni a sorozattól. A tét nélküliség sajnos meglátszódott a nézőszámon is. A vendégek nem maradtak olasz szurkolók nélkül. Mintegy 50 fő vágott neki a hosszú utazásnak, hogy a már biztos továbbjutás mellett győzelmet ünnepelhessenek. ‘Ugyan a Tuta női vonalvezetésű mezeit a FIBA EUROPE szabályzata szerint nem kell betűrni, de a játékvezetők ezt mégis megtetették a lányokkal. A diósgyőri bajnokihoz hasonlóan ma is alacsony szerkezetben kezdtünk. A védekezésünkkel nem is volt különösebb gond, viszont támadásban majd 3 percet kellet várnunk az első kosarunkra (2-2). A 4. percekben Dodi büntetőivel a vezetést is magunkhoz ragadtuk. A negyed közepén Masciadri tripláját követően Sara és Fanni jelentkezett játékra. Az olaszországi találkozóhoz hasonlóan most sem esett sok pont (6. perc 6-5). A 7. percben nálunk is megszületett az első hármas, melyet Dia hintett be (9-6). Pár pontos előnyünk – köszönhetően Hanna pontos megmozdulásainak – kitartott a negyed végéig (18-14). ‘Rögtön kaptunk egy zónát, mely ellen technikai hibát vétettünk. Pastore a másik oldalon nem tette meg nekünk ezt a szívességet a büntető vonalról. A különbség így is maradt 2-4 pont (13. perc 20-18). Székely Norbert már-már időt akart kérni, de Dia triplája után elállt szándékától. Az olaszok szakvezetője azonban átvette tőle a lehetőséget (14. perc 23-18). A pontot azonban mi dobtuk! Szasa döntött úgy, hogy …

tovább:
Betartottuk az ígéretünk!

Masciadri vezérletével

Bydgoszcz – Polkowice 88-86 (14-20, 23-12, 24-31, 27-23)’L.d.: Taylor 23/6, Mowlik 20/9, Sissoko 14, Koc 13/6 ill. Majewska 24, Frazee 16, Zoll 14, Musina 12/6, Maltsi 10/6”Famila Schio – Cagliari 65-54 (17-9, 17-13, 13-13, 18-19)’L.d.: Masciadri 19/6, Macchi 11/3, Ford 9, Pastore 9 ill. Wabara 18/6, Plumley 11/6, Darret 11/3”Fenerbahce – Universitat Istanbul 105-87 (31-33, 38-18, 23-18, 13-18)’L.d.: Taylor 24, McCoughtry 21, Matovic 20, Tamane 12, Siyahdemir 10, Yilmaz 10 ill. Houston 19, Hodges 15, Canty 14, Swords 12”Aix-en-Provence – Tarbes 64-72 (9-22, 16-16, 18-13, 21-21)’L.d.: Lima 15, Ndiaye 13 ill. Murphy 19/6, Salagnac 16/9, Miljkovic 14/6”Salamanca – Gran Canaria 70-53 (14-17, 20-10, 15-8, 21-18) ‘L.d.: Sanchez 18/6, Fernandez 14/3, Bonner 11 ill. Moss 23/9, Ndour 12”Orenburg – Dinamo Kurszk 72-57 (19-18, 20-9, 22-18, 11-12)’L.d.: Danilochkina 18/9, Ovcharenko 17/9, Brunson 16/3 ill. Vodopianova 13, Petrakova 12, Bimbaite 11/3

tovább:
Masciadri vezérletével

Óriási meglepetés Zaragozában

Zaragoza – Salamanca 72-66 (11-14, 9-15, 25-15, 14-15)’L.d.: Zlatanova 14/6, Casas 14/3, Covington 13, Ouvina 10/3 ill. De Souza 19, Fernandez 16/3, Bonner 9”Polkowice – Pruszkow 83-61 (27-21, 18-9, 21-18, 17-13)’L.d.: Musina 17/6, Perovanovic 15, Frazee 14, Maltsi 11/9, Walich 10 ill. Koehn 14/12, Chomac 13, Colson 11/3, Oha 10”Novosibirsk – Orenburg 56-71 (10-21, 16-20, 12-20, 18-10)’L.d.: Myasoedova 13, Kolosovskaia 12, Potemin 11/3 ill. Douglas 13/3, Dubljevic 10, Verameyenka 9”Famila Schio – Taranto 52-65 (19-19, 13-23, 10-15, 10-8)’L.d.: Ford 16, Cohen 13/3 ill. Mahoney 19/6, Sottana 13/6, Vaughn 10”Tarbes – Hainaut Basket 66-57 (28-14, 7-14, 15-11, 16-18)’L.d.: Salagnac 14, Krawczyk 12/6, Lepron 10 ill. Carter 13, Stampalija 10”Ankara – Fenerbahce 79-86 (18-22, 19-19, 16-22, 26-23)’L.d.: Walker 20, Brown 17, Akkaya 11, Ajavon 10 ill. McCoughtry 24, Tamane 16, Yilmaz 14, Taylor 13

tovább:
Óriási meglepetés Zaragozában