SC SOPRON: “Nevezünk az NBIII-as bajnokságra!”

"Természetesen jobban szerettük volna, ha a pályán dől el a feljutás sorsa, de úgy érezzük, hogy a 2019-2020-as bajnokságban nyújtott teljesítményünk alapján megérdemelten álltunk a tabella élén. Reméljük, hogy az utánpótlásunkban nevelt fiatalokkal a harmadosztályban is helyt állunk majd, hiszen a filozófiánk nem változott, és továbbra is soproni kötődésű játékosokra építünk" - kezdte így Facebook-bejegyzését az SC Sopron.

eredeti link