Az utazási korlátozások feloldásáról tárgyaltak a C5 külügyminiszteri találkozón

Magyarország élen jár a koronavírus elleni védekezésben, már a felnőtt lakosság több, mint fele be van oltva a koronavírus elleni vakcinával. - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Pozsonyban a közép-európai országok C5 találkozóján (Magyarország, Szlovákia, Csehország, Ausztria és Szlovénia).

eredeti link

Edzőmeccsek az U20-as döntőre való hangolódás jegyében

Bár edzőnk, Kostas és 5 idegenlégiósunk már hazautazott, a magyar mag nagy része Bors Miklós másodedző irányításával edzésben maradt, sőt holnap este Körmenden a helyiek magyar játékosaival edzőmeccset is játszanak


Bár első csapatunk számára a bajnokság már egy ideje befejeződött, keretünk fiataljai még nagy kihívás előtt állnak. Több időpont módosítás után kiderült, június elején rendezik Budapesten az U20-as bajnokság nyolcas döntőjét, ahová Bors Miklós együttese is beverekedte magát.
A most zajló edzésmunka fő feladata az U20-as együttesben szereplő fiatalok fizikai állapotának szinten, valamint játékban tartása. Ez utóbbi érdekében csapatunk a napokban kétszer is összecsap a körmendiekkel, akik szintén bent vannak a döntőben az U20-ban – szerencsére nem egy ágon van a két gárda. Először holnap a két együttes magyar állománya méri össze tudását, a csapatokban az U20-as döntőre készülő fiatalok mellett a két együttes felnőtt magyar játékosai is pályára lépnek. Jövő szerdán Sopronban viszont a tervek szerint, a két klub U20-as csapata csap majd össze.

eredeti link

Az egyéni vállalkozók, őstermelők és az áfás magánszemélyek is használhatják az szja-bevallási tervezeteket

Május elejéig csaknem 180 ezer egyéni vállalkozó, több mint 68 ezer őstermelő és áfafizetésre kötelezett magánszemély juttatta el szja-bevallását a NAV-hoz. A többi, mintegy 280 ezer egyéni vállalkozónak, őstermelőnek és áfás magánszemélynek még egy hete van május 20-áig, hogy kiegészítse a NAV által elkészített bevallási tervezetet, vagy saját maga töltse ki, és küldje be a 20SZJA nyomtatványt.

eredeti link

144 ezer SMS-t kapó regisztrált, csütörtöktől már Pfizer-oltást is tud online foglalni

144 ezer, jellemzően március elejéig regisztrált kap ma SMS-t arról, hogy a Sinopharm, az AstraZeneca és a Szputnyik mellett ők mától már Pfizer-oltást is tudnak foglalni az online időpontfoglalóban. Az országos oltási munkacsoport döntése nyomán így a kedden érkezett Pfizer-szállítmányból valamennyi első körös oltásra felhasználható oltóanyag lefoglalható. A kórházi oltópontok május 14. péntek és május 18. kedd közötti napokra hirdettek foglalható Pfizer-oltási időpontokat.

eredeti link

Rusvai Miklós: Az indiai variáns ellen is megfelelő védelmet biztosítanak a vakcinák

Az idősek védelme, saját szabadságuk visszanyerése és a még nem ismert mellékhatások kockázata miatt is arra biztatja dr. Rusvai Miklós a 16-18 éveseket, hogy oltassák be magukat. A virológus Szerda Este című műsorunkban kiemelte, hogy az indiai variáns ellen is megfelelő védelmet biztosít a Magyarországon elérhető védőoltások mindegyike.

eredeti link

Május 11. a közlekedési kultúra napja

Legyen minden nap a kulturált közlekedés napja! - erre szeretné felhívni a figyelmet a közlekedési kultúra napja, amely egy létező fogalom. Kialakítása és elmélyítése nemzeti ügy, 2015 óta május 11-én a közlekedésbiztonság, közlekedési kultúra témában különböző pályázatokat írnak ki, és értékteremtő aktivitásokat szerveznek országszerte.

eredeti link

Túl az első fordulón – 37 csapat jutott tovább a Civitas Fidelissima Történelmi Vetélkedő második fordulójába

Sopron városa idén ünnepeli az 1921-es soproni és Sopron környéki népszavazás 100. évfordulóját. Az ebből az alkalomból rendezett Civitas Fidelissima Történelmi Vetélkedőre, amelynek fővédnöke Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke, országszerte 71 csapat regisztrált. A középiskolásoknak szóló megmérettetés első fordulójára a múlt héten került sor, ahol a diákok tudásukról egy online kvíz kitöltésével tettek tanúbizonyságot. A 9-11. évfolyamos tanulóknak egy 50 feladatból álló kvíz kérdéseit kellett helyesen megválaszolniuk a rendelkezésükre álló 60 perc alatt.

eredeti link

125 éves a magyar mozi

Épp százhuszonöt éve Budapesten az elegáns Royalban tartották az első magyarországi filmvetítést. A Lumière testvérek filmjeit 50 krajcáros belépti díj ellenében nézhették meg a kíváncsi pesti szemek 1896. május 10-én. Ezek az első mozgóképek, amelyek Magyarországot bemutatják, így pusztán koruknál fogva is kiemelt történelmi dokumentumértéket képviselnek. Bár franciák készítették őket, mindenképpen a magyar filmtörténet kezdeteit jelentik.

eredeti link

Emlékpadot avattak és csemetét ültettek a Soproni Parkerdőben

Öt esztendővel ezelőtt avatták fel a Soproni Parkerdőben a Madarak és Fák Napja Emlékerdőt. Akkor 90 csemetét ültettek el, ma már 600 fa díszíti ezt az erdőrészletet a Soproni Parkerdőben. Május 10-én, a madarak és fák napján újabb csemetével gazdagodott a terület, emellett egy emlékpadot is felavattak a helyszínen egy szűk körű ünnepség keretein belül.

eredeti link

Ma ünnepli 70. születésnapját Turner Lajos plébános

Ma ünnepli 70.születésnapját Turner Lajos plébános. Az atya nevéhez fűződik a Soproni Szent Imre templom építése, napjainkban Fertőd, Fertőszéplak Sarród, Nyárliget és Süttör szolgálatát látja el. Sopron városa 2011-ben Sopron Emlékérmet adományozott a város és a plébánia közösségéért végzett munkájáért. Barcza Attila, a térség országgyűlési képviselője közösségi oldalán köszöntötte a plébánost.

eredeti link

Nemzetközi Vöröskereszt napja

193 évvel ezelőtt, 1828. május 8-án született Jean Henri Dunant svájci üzletember és író, a Nemzetközi Vöröskereszt megalapítója. Kezdeményezésére a solferinói csata után alakult meg a Sebesült Katonáknak Nyújtandó Segély Nemzetközi Bizottsága, majd 1880-ban a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága nevet vette fel. Magyarország 1881-ben csatlakozott a szervezethez, amely megalakulása óta megszakítás nélkül háborúban és békében egyaránt tevékenykedik. Május 8-án már 72 éve, 1949 óta ünnepeljük a Nemzetközi Vöröskereszt világnapját.

eredeti link

Megnyitott a hegykői termálfürdő

Megnyitott a hegykői termálfürdő. A hatályos rendelkezések értelmében a fürdőben és szálláshelyeiken a védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtteket és gyermekeiket fogadhatják. A szolgáltatásokat a gyógyászati kezelésre beutalt vendégek is igénybe vehetik. A kültéri gyógyvizes medencék már üzemelnek, május 14-ig pedig a többi medencét is megnyitják a látogatók előtt.

eredeti link

Májusi tollászkodás túra

Nagy sikert aratott a családok körében a kora tavaszi erdei Tavaszi fészkelődés túra. A szervezők, a Soproni Szakképzési Centrum Vas-és Villamosipari Technikum égisze alatt működő kutatóprogram és a TAEG Zrt. most ismét összefogott, hogy a madarak és fák napja alkalmából újabb kalandos erdei barangolást kínáljanak Májusi tollászkodás túra címmel.

eredeti link

Bécsben május 19-től újraindulhat az élet

A vártnál jobban alakultak a járványügyi mutatók, így Bécsben május 19-től újraindulhat az élet - jelentette be Michael Ludwig polgármester. A megfelelő járványügyi intézkedések mellett kinyithatnak az éttermek, a szállodák, a kulturális, szabadidős, valamint sportlétesítmények is. Mivel a javulás törékeny, a jövőben még többet fognak tesztelni, és fokozottan ellenőrzik a járványügyi szabályok betartását.

eredeti link

A Líceumba is megérkezett a centenáriumi zászló

A Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégiumban is otthonra lelt a centenáriumi zászló. Az ünnepi lobogót Filep Márk önkormányzati képviselő, az intézmény egykori diákja nyújtotta át Tölli Balázs igazgatónak. Május 7-e egy fontos dátum a Líceum életében, hiszen ezen a napon ünneplik az egyik leghíresebb diák és névadó, Berzsenyi Dániel születésének 245. évfordulóját.

eredeti link

Látogatható a fertődi Esterházy-kastély és a nagycenki Széchényi Mauzóleum

Újra fogadnak látogatókat az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. örökséghelyszínei, a fertődi Esterházy-kastély, a nagycenki Széchényi Mauzóleum és a Sopronbánfalvi Kolostor Pálos Kiállítása, valamint az Esterházy Kávézó is várja vendégeit - jelentette be Egresitsné Firtl Katalin ügyvezető.

eredeti link

Jól halad az ágfalvi német nemzetiségi általános iskola felújítása

Soltész Miklós államtitkár, Barcza Attila országgyűlési képviselővel ma bejárta a közel 840 millió forintos kormányzati támogatásból megújuló Ágfalvi Váci Mihály Általános Iskola építkezését. A fejlesztés során egy tornacsarnokkal is gazdagodik az intézmény, amely a településen élők számára is sportolási lehetőséget fog biztosítani.

eredeti link

A soproni evangélikus templom is megújul a kormány támogatásával

Több mint 400 millió forintos kormányzati támogatásból megújul 23+1 soproni és térségbeli templom – jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. Soltész Miklós soproni sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy az evangélikus templom teljes körű felújítása is elkezdődhet, erre külön keret áll rendelkezésre.

eredeti link

Fedett műfüves pályával bővül az Ágfalvi úti sporttelep

Egy újabb mérföldkőhöz érkezett az SC Sopron. Hétfőn az Ágfalvi úti sporttelepen átadták a kivitelezők számára azt a szektort, ahol még az idén megvalósul egy sátorfedéssel ellátott, 20 méter x 40 méteres műfüves pálya, amely körpalánkot, 3x2 méteres kapukat, világítást és labdafogó hálót is magában foglal. Ez ideálissá teszi majd a téli időszakban is az utánpótlás csapatok felkészülését.

eredeti link

-->