Scarbantia Hotel-projekt: közösségi központ az értékőrzés és a funkcióbővítés jegyében

Sopron elkötelezett abban, hogy minden, a város érdekét szolgáló, és a város fejlesztéseit erősítő, ahhoz hozzáadó beruházást kiemelten kezeljen. Fontosak mindazok a fejlesztések amelyeket, akár magánerős beruházásként, a város a maga javára tud használni – mondta Sopron polgármestere a csaknem 8 milliárdos tervezett beruházás kapcsán.Képgalériával frissítve 

további részletek: 
Scarbantia Hotel-projekt: közösségi központ az értékőrzés és a funkcióbővítés jegyében

Volt ajánló – Marilyn Manson

Az idei Volt sokak által talán legjobban várt fellépője a Marilyn Manson együttes, melynek neve a szó legszorosabb értelmében is eggyé vált a frontemberével. (A zenekar minden tagja felvett egy művésznevet, mely egy női szexszimbólum és egy ismert soprozatgyilkos nevéből állt össze) A banda története 1989-ig nyúlik vissza, ekkor még Marilyn Manson & the Spooky Kids

további részletek:
Volt ajánló – Marilyn Manson

Szavazzanak Győr-Moson-Sopron megye legendáira

Hédervár, Hegykő, Lázi, Szil és Tápszentmiklós van versenyben Legendák márpedig léteznek. Minden településnek van múltjához, mindennapjaihoz kötődő históriája, amelyet az ott élők nagy becsben tartanak, megőriznek, időről időre felelevenítenek. Most a megye lakosai tudnak segíteni abban, hogy egyik kistelepülésük története legyen a Pannon Legendák pályázatának közönségdíjasa. A Pannon Legendák pályázaton 1500

további részletek:
Szavazzanak Győr-Moson-Sopron megye legendáira

Európai Parlamenti Választás – soproni eredmények

A soproni eredmények, és az országos átlagtól való eltérés Sorsolt sorszám A listát állító párt(ok) neve Kapott érvényes szavazat % országos átlag eltérés 1 FIDESZ-KDNP 11 310 60,67 56,37 + 4,30 2 SZDSZ 336 1,80 2,16 – 0,36 3 MCF ROMA Ö. 14 0,08 0,46 – 0,38 4 MUNKÁSPÁRT 104 0,56 0,96 – 0,40 5 MSZP 3 118 16,73 17,38 – 0,65 6 JOBBIK 1 982 10,63 14,77 – 4,14 7 LMP-HP 387 2,08 2,6 – 0,52 8 MDF 1 390 7,46 5,3 + 2,16 2374 / 462 látogató

további részletek:
Európai Parlamenti Választás – soproni eredmények

Bud Spencer Terence Hill Est

Június 10-én, Szerdán az „E” épület mellett kerül megrendezésre Programok: – Filmvetítés (szövegversennyel) – Sör-virsli verseny – hasonmás verseny – Hagymásbab evés – és bármi amit kitaláltok Részvételi díj: 500 Ft/fő Jelentkezés: – Békési Péter 06-20-773-5245 Nimfas corporation – Rk.: „120-a” Kezdés: 17:00 Plakát: bsth-est_plakat

további részletek:
Bud Spencer Terence Hill Est

Tovább dolgozik a bürokrácia feletti ellenőrzésért

Szájer József, ahogyan eddig, a jövőben is az Európai Unió demokratizmusáért és az Európai Parlament (EP) nagyobb befolyásáért fog dolgozni; azért, hogy a bürokrácia feletti ellenőrzést jobban lehessen gyakorolni a megválasztott képviselőkön keresztül.

további részletek:
Tovább dolgozik a bürokrácia feletti ellenőrzésért

,,Jövőnk ígérete múltunk ismeretében van!”

Gombocz Miklós, a Líceum Főgimnázium igazgatója, valamint akadémikus gyermekei Gombocz Zoltán nyelvész és Gombocz Endre botanikus emlékét felidéző táblát avattak a Gombocz Endréről elnevezett természetismereti háznál a Károly-magaslaton. Képgalériával

további részletek:
,,Jövőnk ígérete múltunk ismeretében van!”

Tagtoborzó

A SMAFC-NYME NŐI KOSÁRLABDA SZAKOSZTÁLYA 2009. június 9-én, kedden és 2009. június 10-én, szerdán 16.30 – 18.00 óráig tagtoborzót tart. A toborzó helye: Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnok Szeretettel várunk minden sportolni vágyó fiatalt az alábbi korosztályokban: 2002-2004 között született lányokat és fiúkat az előkészítő csoportokba, 1998-2001 között született lányokat és fiúkat a kenguru és gyermek csapatokba, 1996-1997-ben született lányokat

további részletek:
Tagtoborzó

Tájékoztató adatok az Európai Parlamenti választáson leadott szavazatokról

Fölényes Fidesz és KDNP győzelem született az EP-választásokon – A Fidesz-KDNP szövetség a leadott szavazatok 60,67 százalékát kapta Sopronban – További eredmények Sopron és környéke településeiről – Országos eredmények

további részletek: 
Tájékoztató adatok az Európai Parlamenti választáson leadott szavazatokról

és a rimekkel kimosod a tested lelked elmed dallamod es ritmusod..

… … . Már csak 1 het wan a sulibol és minden happy, fejest a Nyari Szunetbe, nameg az életbe. Csak a Sopron kérdéses ájj. Meglátom. Az éhreccségi meg ugye 22., kellett nekem elörehozott abajkodási csomopontot generalnom. Ráértem wolna jöwöre szarakodni, de … …

további részletek:
és a rimekkel kimosod a tested lelked elmed dallamod es ritmusod..

smiley9 írta

… … o.0Vikííí te idijóóóta.:Dakk este bezártak minket:Sés énmeg kiültem az ablakba+telefonbetyárkodás:D:D+mamuszxDazt sose felejtjük el.xDakk másnap Sopron +Pláza+Mozi és 4kor goo haza.röviden ennyi ja és a csokííííí.na képek lesznek ha küldenek átxDna pááás … …

további részletek:
smiley9 írta

supermasiveblackhole írta

… … legtechnikásabb női versenyző: Szepesi Csenge Sopron Kamikaze “Különdíj Nyíregyháza 2009” shihan … SZÉP VOLT KAPUVÁR! SZÉP VOLT SOPRON ! SZÉP VOLT SRÁCOK! 2009-02-24 Csak … szerintem én indulok a választásokon hiányzik sopron . ott kicsit nagyobb a nyüzsgés.. és … …

további részletek:
supermasiveblackhole írta

Heti Étlap 25. hét

2009. 06. 15. – 2009. 06. 20. Nyugat Magyarországi Egyetem Étterme Cím:9400 Sopron Ady E. u. 5. Tel.:99/ 324-362 Hétfő: – Karfiol leves – Csikós tokány tarhonyával – Grízes tészta barackízzel Kedd: – Marhahús leves húsgaluskával – Vajbab főzelék rántott virslivel – Szilvás gombóc fahéjas cukorral Szerda: – Francia hagymaleves – Roston sült pulykamell filé Budapest módra petrezselymes burgonyával – Rizsfelfújt málnaöntettel Csütörtök: – Zöldborsó leves – Töltött csirkecomb rizibizivel saláta – Szója vagdalt párolt rizzsel saláta Péntek: – Palóc leves – Marshal máj petrezselymes burgonyával saláta – Sajtos, tejfölös, spagetti Szombat: – Csontleves – Magyaros szelet párolt rizzsel Minden kedves vendégünknek jó étvágyat kívánunk! – Az étkezési jegyek elővétele minden pénteken. (480,- Ft/nap) – Napi jegyeket az adott napon lehet igényelni. (510,- Ft/nap) – Áraink forintban értendők és az Általános Forgalmi Adót tartalmazzák. – Menü kiszolgálás: 10.00.h – 14.00.h

további részletek:
Heti Étlap 25. hét

Soproni VSE – Csesztreg SE 2:2

Kellemes labdarúgó idő fogadta a Káposztás utcába kilátogató mint egy háromszáz futballszeretőt. A csapatok tabellán elfoglalt helyeik alapján vendég győzelmet ígért a papírforma, ezt ellensúlyozza a soproni csapat javuló formája, és kiemelkedő eredményei. Végh Tibor mester így nyilatkozott a mérkőzés előtt: „Mindenképpen szépen szeretnénk búcsúzni a hazai pályától, ha még pontokat gyűjtünk még feljebb mehetünk a tabellán,

további részletek:
Soproni VSE – Csesztreg SE 2:2

EP-választás: az utolsó napközbeni jelentés adatai a Sopron és környéke választókerületnek

Ma reggel 6.00 órakor országszerte megnyíltak a szavazóhelyiségek. Az Európai Parlament tagjainak választása keretében 19.00 óráig adhatják le voksaikat a választópolgárok. Csaknem 8 millió 80 ezer-, míg Sopronban és környékén 52073 magyar választópolgárt várnak ma az urnákhoz. A 18.30 órai napközbeni jelentés szerint Sopronban és környékén (Ágfalva, Fertőrákos, Harka, Kópháza) összesen a választásra jogosultak 38,097 %-a szavazott.

további részletek:
EP-választás: az utolsó napközbeni jelentés adatai a Sopron és környéke választókerületnek

SP lassan megszokja a tinilányok sikoltozását

Éder Krisztián annyira muzikális, hogy csak na, emellett fotózni tanul és dolgozik is. A húsz éves soproni fiúnak nincs ideje a magánéletére, mert mindent ő csinál: zenét szerez, dalszöveget ír, és eldönt,i mit vesz fel egy tévéfelvételre. Beszélgetés a VIVA Comet duplán díjazott zenészével.Éder Krisztián annyit járt zongoratanárhoz és énekórákra, hogy rá kellett jönnie, ő

további részletek:
SP lassan megszokja a tinilányok sikoltozását

Egyél ingyen!

Szemtanúja voltam a következő sztorinak ami egy kiváló étteremben történt. Kellemes környezetben, ízletes ebédemet fogyasztottam, amikor a rend őrei léptek be az ajtón. Nem tudtam mire vélni jelenlétüket, furcsán hangzik, de nem szoktam rendőröket étteremben látni. Mint kiderült, egy ‘vendéggel’ volt egy kis probléma. A nő aperitiffel kezdett, borral folytatta, az étlapról ételt választott, majd mindent elfogyasztva

további részletek:
Egyél ingyen!

Dumaszínháztól a VOLT-oviig

Július 1-jén indul a hazai fesztiválpaletta legváltozatosabb vidéki rendezvénye, a VOLT fesztivál. Azt már tudjuk, hogy zenei fronton rendkívül erős a kínálat, hisz Marilyn Manson, a Limp Bizkit vagy a Franz Ferdinand mellett számos nemzetközi sztár és a hazai zenei élvonal felvonul. A VOLT azonban mást is kínál: jelen esetben színházat, izgalmas beszélgetéseket és gyerekprogramokat.

további részletek:
Dumaszínháztól a VOLT-oviig

Lakossági beszélgetés Brennbergbányán

Lakossági beszélgetésen értékelte az elmúlt két esztendőt dr. Fodor Tamás polgármester és dr. Simon István alpol- gármester. A résztvevők arról is tájékoztatást kaphattak, hogy milyen fejlesztések előtt áll Sopron, illetve a szűken vett lakókörnyezetük.

további részletek:
Lakossági beszélgetés Brennbergbányán

Megemlékezés

A Thurner név Sopron történelme által beleivódott a soproniak tudatába. Tisztelettel és nagyrabecsüléssel emlékeznek ma a Thurner-családra, Thurner Ferenc halálának 10. évfordulóján a tisztelet és az emlékezés virágaival a Szent Mihály temetőben.

további részletek: 
Megemlékezés

9.tétel: Demográfiai változások Magyarországon a XVIII.században

… … , de a benépesüléssel párhuzamosan a magyarság kisebbségre került saját határain belül. A legsűrűbben lakott részek nyugaton Sopron , Pozsony, Nyitra, keleten Szeben és Segesvár térségei voltak. A középső területeken a belső vándorlás hatására nőtt a … …

tovább:
9.tétel: Demográfiai változások Magyarországon a XVIII.században

8.tétel: Városfejlődés a középkori Magyarországon

… … ki, 1435-ben pedig a szabad királyi városok, Buda, Sopron , Pozsony, Bártfa, Eperjes, Kassa és Nagyszombat, a … a középkor végére elidegeníthetetlen koronajavaknak tartották. Ilyen volt Sopron , Nagyszombat, a hét királyi bányaváros, Kassa, Eperjes, … …

további részletek:
8.tétel: Városfejlődés a középkori Magyarországon

15.tétel: Hunyadi Mátyás portréja és udvara

… … a királyi hadseregbe, őt magát Arad vármegyébe telepítette. 1463-ban Bécsújhelyen megállapodott III. Frigyessel, aki vissza­adta Sopron városát, a koronát és elismerte Mátyást szövetségesének, ellenben ha Má­tyás utód nélkül halna meg, ő örökli a … …

további részletek:
15.tétel: Hunyadi Mátyás portréja és udvara

A magyar gazdsaság a XIV-XVI. században

… … különösen támogatta a nyugati és északi királyi városokat. 1402-ben egyidejűleg kapott árumegállító jogot Pozsony, Sopron , Nagyszombat, Bártfa. A király városfejlődést szorgalmazó gazdasági intézkedései a mezővárosokat is érintették, amelyek száma … …

további részletek:
A magyar gazdsaság a XIV-XVI. században

Éremosztás a Puskás Sörözőben

Átadták az érmeket “aranyos” lányainknak az NB1/B Amatőr bajnokság bajnokainak. Szponzorunknak köszönhetően egy finom vacsora mellett Török Zoltán klubelnök , Hollós Anna utánpótlás vezető és a Soproni Darazsak Elnökségi tagjainak részvételével adták át utánpótlásunk sikereinek legújabb kupáját és érmeit. Szép volt lányok! 4249 / 743 látogató

további részletek:
Éremosztás a Puskás Sörözőben

Heti Étlap 24. hét

2009. 06. 08. – 2009. 06. 12. Nyugat Magyarországi Egyetem Étterme Cím:9400 Sopron Ady E. u. 5. Tel.:99/ 324-362 Hétfő: – Karalábé leves – Mexikói tokány csőtésztával – Csőben sült brokkoli Kedd: – Marhahús leves finommetélttel – Paradicsomos káposzta főzelék vagdalttal – Rántott padlizsán párolt rizzsel auróra mártással Szerda: – Fokhagyma krémleves – Rántott sajt párolt rizzsel tartármártással – Lecsós virsli főtt burgonyával Csütörtök: – Köménymagleves – Soproni babos csirkecomb főtt burgonyával – Szója vagdalt párolt rizzsel saláta Péntek: – Nyírségi gombócleves – Paprikás burgonya – Káposztás kocka Szombat: – Csontleves – Rizses hús Minden kedves vendégünknek jó étvágyat kívánunk! – Az étkezési jegyek elővétele minden pénteken. (480,- Ft/nap) – Napi jegyeket az adott napon lehet igényelni. (510,- Ft/nap) – Áraink forintban értendők és az Általános Forgalmi Adót tartalmazzák. – Menü kiszolgálás: 10.00.h – 14.00.h

további részletek:
Heti Étlap 24. hét

Fennforgás

Autó, motor, busz, gyalogszer, kerékpár … Lényeg, hogy nem közlekedünk simán a város két fő utcáján. Persze, hogy az egyik a Csengery utca. Van olyan időszak amikor nem toldoznak-foltoznak valamit azon a szerencsétlen úton? Mire kész lesz ez a fele megint kezdhetik a másik részét. Nem vagyok építész, de jellemző, hogy spórol a kivitelező, az út

további részletek:
Fennforgás

Arannyal felérő ezüstöt csíptek el a Darazsak!

XVIII. Kenguru Kupa Bajnokok Tornájának döntőjén Bencze Máris edző tanítványai, a Csípős Darazsak csapata ezüstérmet szerzett, miután a nagy vihart kiváltó döntőben kiélezett küzdelemben kikapott a fővárosi Csipet Csapat ellen. A tornát ezzel a Csipet Csapat nyerte, a Csípős Darazsak, és a szekszárdi Fürge Rókák elõtt. A torna legértékesebb játékosa a szekszárdi Studer Ágnes lett. A csapatok

további részletek:
Arannyal felérő ezüstöt csíptek el a Darazsak!

Poncichter Est az Erhardtban

2009. június 5-én este 19 órától az Erhardt Étterembe várunk mindenkit egy különleges Poncichter est keretében, ahol szakértő konferálás mellett ismerkedhetnek meg a borvidéken készült kiváló borokkal. Ezen az esten a Jandl Borászat, a Vincellér-ház, a Roll Pincészet és a Ferenczy Pincze legkiválóbb borait kóstolhatják meg az érdeklődők, melyekhez hozzáillő, harmonizáló falatkákat kínálunk Önöknek. A

további részletek:
Poncichter Est az Erhardtban

Manchesterben a bajnokcsapatunk

Pénteken elutazott Manchesterbe az NB1/B-ben bajnokságot nyert csapatunk. Barrowban játszottuk az első meccset, ahol a vendéglátoink ellen élvezetes örömjátékot nyújtva fölényesen nyertünk. Barrow Thorps – Soproni Darazsak 20-92 Horváth Lilla, Tajkov Niki, Ilosfai Mónika, Tóth Nóra, Zachár Barbara, Vágvölgyi Petra, Turner Gina, Czérna Anett, Bognár Hanna, Czinder Adrienn A szombati napon az óceán parton töltöttük a délelőttöt majd

további részletek:
Manchesterben a bajnokcsapatunk

Volt ajánló – Irie Maffia

Irie Maffia 2005-ben alapult magyar csapat. Zenéjük a reggae-re és dance-re alapszik, hip-hop-ba olvasztva, funkkal rockkal turbózva. A másik projekt az Irie Maffia Soundsystem formáció, amiben Columbo (a.k.a. Kéri, András) ragga szövegeket énekel, a reggae/dancehall riddims-eket a “fővezér” Dermot (a.k.a. Élő, Márton) és Jumo Daddy (a.k.a. Horváth, Gáspár) produkálja a vinyl records-tól. Az első Maffia LP

további részletek:
Volt ajánló – Irie Maffia

Utasokat veszélyeztető tévedések a Kékfrankos IC-n

Meddig hibázhat még a MÁV? Eddigi életem során meglehetősen sokat utaztam vonaton. Diákkoromban kényszerből, később kényelmi szempontok miatt. Néhány év óta azonban – nagyon ritka kivételektől eltekintve – nagyobb távolságok megtételére is az autózást választom. Az ok egyszerű: annyi negatív élmény ért már a Magyar Államvasutak szolgáltatásai kapcsán, hogy egy életre elment a kedvem a vonatozástól.

további részletek:
Utasokat veszélyeztető tévedések a Kékfrankos IC-n

A Testvériség táncegyüttes a 18. Borünnepen / The Fraternity folk dance group on the 18th Winefest in Sopron

rdwr posted a photo: A Testvériség Táncegyütes 1963-ban alakult azzal a céllal, hogy Sopron és környékének német tánchagyományait,néphagyományait felkutassa, összegyűjtse,szinpadra állitsa és megőrize az utókor számára.http://testverisegtanc.mindenkilapja.hu/?m=2758657

tovább:
A Testvériség táncegyüttes a 18. Borünnepen / The Fraternity folk dance group on the 18th Winefest in Sopron

Maratoni csata: Babos Tímea a legjobb 16 között

2 óra 20 perces maratoni csatában nyert Babos Tímea az orosz Xenia Kirilova ellen a Roland Garros juniortornáján. A 16 éves soproni lány nem kezdte jól a mérkőzést, egy elvesztett adogatójáték után 1:3-as hátrányba került, ám ő is elvette az orosz adogatójátékát és fordítani tudott (4:3). A hajrában kiegyenlített az orosz lány, majd meglepően könnyedén nyerte meg

további részletek:
Maratoni csata: Babos Tímea a legjobb 16 között

Dícsértetes csapat

Pünkösd elötti hétvégén fogadta két NB I/B-s kosárlabdacsapatának játékosait, és edzőit, Prof. Dr. Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora, Prof. Dr. Takáts Péter rektorhelyettes, a SMAFC-NYME tanár-elnöke, valamint a szakosztályok vezetősége. Természetesen, az ünneplés elsősorban az NBI/B csoportos férfi bajnokcsapatnak szólt, de jutott dícséret az újonc NB I/B csoportos női együttesünk tagjainak is. A legnagyobb megtiszteltetést az az

további részletek:
Dícsértetes csapat

Az ország (talán) legkisebb körforgalma Sopronban

Azt hiszem ez a soproni körforgalom (Kossuth L. és a Vörösmarty utca sarkán) lehet az ország legkisebb ilyen közúti “műtárgya” és valószínűleg ez egyben a legolcsóbban kivitelezett is, hiszen a 4 db jelzőtáblán kívül cca. 1/2 kg útfestékkel kellett hozzá, magyarul egy normál útkereszteződés közepére odafestettek egy nagy sárga pöttyöt. Az külön vicces, milyen komoly körforgalomnak ábrázolja

további részletek:
Az ország (talán) legkisebb körforgalma Sopronban

Köveskúti Balázs Svájc Bajnoka

A junior Európa Bajnoki bronzérem után válogatott versenyzőnk immáron a helvétek  bajnokának is mondhatja magát! Két versenyzővel, Köveskúti Balázzsal, Kerékgyártó Danival,valamint Polyák Mesterrel keltünk útra a gyönyörű környezetben fekvő svájci városba,  Stansba,ahol 15 ország harcosai randevúztak. Pénteken a fiúk edzettek még egyet a helyi dojóban,ahol a norvég csapat már tréningezett.A 45 perces átmozgatás után vacsoráztunk,majd sétáltunk a hegyek lábánál fekvő tó partján.Másnap reggel mérlegeléssel folytattuk, Balázsnak az első küzdelmét megnyerte-hozta a max.75 kg-t. A juniorok küzdelme délután kezdődött.Dani ellenfele német fiú volt(orosz akcentussal!!) és az első perc adok-kapokjában egy testre mért ütéssel nem bírta folytatni a harcot.,a német ment tovább.Innentől Balázs segítése volt a feladata. A formaátmentés-és időzítés kitűnően sikerült.Balázs első ellenfele egy erős litván volt, akit hosszabbításban egyértelmű bírói döntéssel győzött le. Másodikként cseh vitéz következett,döntő fölénnyel abszolválta a küzdelmet. A döntőbe jutásért az addig eredményesen küzdő német versenyzőt mosta le a tatamiról.Közben már úgy éreztük Sensei Józsival,kezd nőni a respektünk,egyre többen szurkoltak nekünk. A döntő:Litvániának Balázs küldött egy ezüstérmet,hiszen testütéssel és combrúgással is ko-zta ellenfelét és megnyerte a versenyt!!! Az ugyanaznap zajlott otthoni dunaharaszti gálán résztvevőkkel telefonon folyamatosan értekeztünk,és örültünk az ott küzdő Csapatunk sikerének. A sayonara partyn elfogyasztott vacsorát követően még egyszer bejártuk a környéket,majd másnap indultunk haza. Gratulálunk Versenyzőinknek,amiért a hosszú,első féléves szezon végén hét arany,öt ezüst és egy bronzérmet hoztak haza.Köszönet a Csapatok segítőinek és kísérőinek!! 11574 / 449 látogató

további részletek:
Köveskúti Balázs Svájc Bajnoka

Dunaharaszti Ashihara Karate Gála

2009.május 23-án került megrendezésre a VIII. Dunaharaszti Ashihara Gála elnevezésű nyílt karate bajnokság, melyen hazai és külföldi versenyzők is szerepeltek. Ashihara karatésok, kyokushinkai karatésok, shidokan karatésok és kemposok vettek részt a megmérettetésen. A népes versenyzőkből álló mezőnyben klubunk 13 fővel képviseltette magát. A 13 indulóból 12-en érmet szereztek. I.hely: Igler Gábor, Köveskuti Ádám, Tauber Balázs, Bóna István, Bóna Krisztina,Gyurán Márton II.hely: Jagodics Armand, Zrínyi Rebeka, Tauber Alexandra, Dénes Ákos,Tenki Péter III.hely: Tállos Botond A Polyák-Demeter Dojo a csapat versenyben megszerezte az előkelő II.helyezést. A versenyen odaítélt különdíjakból kettőt Tauber Balázs és Tenki Péter versenyzőnk hozott el. Gratuláció minden helyezettnek és versenyzőnek, hiszen sok munkájuk volt a felkészülésben és mindenki nagyon jól szerepelt. Köszönet a segítőknek és a mint mindig most is lelkes szülői csapatnak. Tauber Attila 14884 / 448 látogató

további részletek:
Dunaharaszti Ashihara Karate Gála

Állapotos kismama karambolozott busszal Sopron határában

A 84-es főúton Sopron határában történt a baleset vasárnap délelőtt: a Fertődről Sopronba tartó menetrend szerinti busszal ütközött össze egy autó.

további részletek:
Állapotos kismama karambolozott busszal Sopron határában

I. Soproni sportmajális – bemutató

A délelőtti kínálat a Bernadett hastáncstúdió tagjainak bemutatójával kezdődött, amelyet elképesztő ügyességű aerobikosok produkciója követett. A SMAFC karate szakosztályának tagjai is kitettek magukért. Galéria. 12144 / 472 látogató

további részletek:
I. Soproni sportmajális – bemutató

Felrobbant egy ház Barbacson

Felrobbant egy ház a Győr-Moson-Sopron megyei Barbacson szerda este. A balesetet egy konvektor okozta, amelyet a házban lakó 56 éves férfi szerelt szét, és indított be azért, hogy öngyilkosságot kövessen el.

további részletek:
Felrobbant egy ház Barbacson

Sensei Demeter Zsolt ezüstérmes és induló az októberi Világbajnokságon

Budapesten , a Stefánia úti Színházteremben került megrendezésre a Bajnokság, mely egyben válogató volt a Világbajnokságra. A kvalifikáció az Independent Teambe ezen a versenyen keresztül zajlott, ahol sensei három küzdelem után ezüstérmet szerzett és így elnyerte az indulás jogát.. A kora reggeltől késő estig tartó küzdelmek között harcművészeti bemutatókat is láthattak a szurkolók. 15991 / 578 látogató

további részletek:
Sensei Demeter Zsolt ezüstérmes és induló az októberi Világbajnokságon

Hétvégi verseny Sopronban

Május 9-én került megrendezésre városunkban, az MKB arénában a Kamikaze-Generali Nemzetközi Kyokushin Karateverseny. Ezen a versenyen 270 hazai és külföldi karatéka mérte össze tudását kata, illetve küzdelem kategóriában. Az említett versenyen egyesületünk 5 fiatal versenyzője vett részt a küzdelmekben. Ferenzci Csongor 1. helyezést, Köveskuti Ádám 3. helyezést, Takács Réka 3. helyezést ért el. Gratulálok nekik az elért eredményhez. Osu: Takács Tamás 14314 / 637 látogató

további részletek:
Hétvégi verseny Sopronban

Interjú a Pulzus tévén

A klub idei első féléves munkáját foglalták össze az edzők a Pulzus tévében és a közeli tervekről is szót ejtettek-Svájc/Swiss Junior Open, edzőtáborok, övvizsga, az októberi Világbajnokságra való felkészülés… [See post to watch Flash video] 14775 / 693 látogató

további részletek:
Interjú a Pulzus tévén

Stílusok találkozása a baratság jegyében

Osu! Stílusok találkozása a barátság jegyében -volt a címe a Soproni Szuperinfó Karate Gálának, hiszen a közös múlt,  Sosai Oyama tanításai, tanítványainak közös múltja összekötötte és összeköti az indulókat. Kyokushin,ashihara,Shidokan-technikáikban a sok hasonlóság mellett különböznek egymástól, a hozzáállásban,a spiritben, a kölcsönös tiszteletben teljes az egyetértés a stílusok között. A győri,dunaharaszti versenysorozat mellé csatlakozott a soproni Polyák-Demeter Dojo, hiszen a közös versenyek, táborok mind-mind ezt a közös célt szolgálják. Célul tekintjük még,hogy a tanítványok megmérettessék magukat a saját versenyeiken kívül is, mélyítve tudásukat a harcművészetek útján.E bben nagy segítséget kaptunk  Sensei Hartyányi Attilától és sempai Mórocz Józseftől, Az Ashihara Szövetség vezetőitől. Fontos az az el nem hanyagolható tény sem,hogy az ilyen versenyek szervezése még jobban összehozza a rendezőket,szponzorokat,tanítványokat,szülőket-mindenki teljes erőbedobással dolgozott a maga területén.Köszönet érte! Osu! 14856 / 711 látogató

további részletek:
Stílusok találkozása a baratság jegyében

Shihan Furkó Kálmán Sopronban

Közel 70 karatéka gyűlt össze a soproni Polyák-Demeter Dojoban,hogy részt vegyenek a hazai stílusalapító,7.danos mester Shihan Furkó Kálmán edzésén. Érkeztek Keszthelyről,Zalaegerszegről is karatékák,hogy tanuljanak,mélyítsék tudásukat.A tréninget megtekintőknél sűrűn kattogtak a fényképezőgépek,videóra vették Shihan útmutatásait. Az edzés első részében az alaptechnikákat értelmeztük, majd kötött küzdelmek zajlottak. A magyarázatok rávilágítottak a gyakorlatokban rejlő lehetőségekre és ezeket az új ismereteket felhasználva tudják folytatni az otthoni munkát a részt vevők. 14243 / 909 látogató

további részletek:
Shihan Furkó Kálmán Sopronban

Ökörsütés 2009

Márhívó!! GYERE EL és SZÓRAKOZZ BARÁTAIDDAL A NYME HÖK RENDEZÉSBEN TARTANDÓ ÖKÖRSÜTÉSRE: Ökörsütés 2009 Csütörtök* 16.00 – Váradi Jazz és Tánczenekar 17.30 – Irodalmi félóra Szépligeti Mátyással 18.00 – Art Líra 21.30 – Váradi Tánczenekar 23.00 – Hordógurítás 24.00 – Tűzgyújtás Ökörsütés 2009 Péntek* 13.00 Ünnepélyes megnyitás 14.00 -16.00 Karaoke 16.00 – 18.00 Sárközi Duó 18.30 – 19.15 Stroke 19.30 – 20.45 Blues Company 21.00 – 23.00 Fa – Rock Band 24.00 – 02.00 P. Projekt *A rendezvény alatt a műsorváltozás jogát fenntartjuk. Egyéb interaktív program Street Hockey Kreatív Foto X-BOKSZ sarok A (t)rendezvényen alatt pörgős programok és meglepetések. ertesites_okorsutes

további részletek:
Ökörsütés 2009

Magyarok Szövetsége

Mind több és több emberben ébred fel az igény az ország sorsának megváltoztatása iránt. E váltás békés megvalósításának érdekében, egyik eszközeként jött létre mozgalmunk, a Magyarok Szövetsége. A Magyarok Szövetsége társadalmi szervezet, nem párt, hanem civil szervezetek és a célokkal egyetértő személyek szövetsége, célja az egészséges és tisztességes, élhető ország megteremtése, a saját erőnkből, a saját munkánkból. Akarunk-e egy olyan országot, ahol nincs pártoskodás? Akarunk-e egy olyan országot, ahol egységes nemzet él? Ez csak úgy lehetséges, hogy a magyar ember megszervezi közösségeit, és visszaszerzi élete fölött az irányítást. Hogyan tegyük ezt meg? A Magyarok Szövetsége lakossági fórumain és összejövetelein mindezt megtudjuk. Civil szervezetek százai, és magánszemélyek tízezrei csatlakoznak folyamatosan a Szövetséghez, és kezdenek el közösen cselekedni. Ez itt a mi időnk, fel kell hatalmaznunk egymást az akarattal az összefogásra! Vállaljuk el azt a felelősséget, amit az élet ránk szabott, okozzuk az ország jövőjét! Eddig több mint kilencszáz településen alakult meg a helyi alapszervezet. Egy ország szervezi most újjá önmagát! A soproni közösség összejöveteleinek helye és időpontja: EGYETEMI IFJÚSÁGI HÁZ Sopron, Hunyadi u. 2. (Béke u. sarok) Minden kedden 18 óra CIVITAS FIDELISSIMA – A CÍM KÖTELEZ! Nincs jobb, vagy baloldal, csak egy nemzet van! www.magyarokszovetsege.hu www.hungariatv.hu msz.sopron@gmail.com mus-szorolap

további részletek:
Magyarok Szövetsége

Vérmérgezésben halt meg egy Sopronban plasztikázott osztrák nő

A szakvélemény szerint vérmérgezésben halt meg egy soproni műtét után egy burgenlandi nő. A plasztikai beavatkozást végző magyar orvos szerint nem követtek el műhibát, az osztrákok szerint azonban összefüggés van a műtét és a haláleset között.

további részletek:
Vérmérgezésben halt meg egy Sopronban plasztikázott osztrák nő

Nálunk egyelőre álom a vasúti turizmus

A gazdasági válság turizmusra gyakorolt hatásainak egyike, hogy a repülős hosszú távú utazások helyett az autós és még inkább a vonatos utazások elterjedése várható. Míg Európa nyugati felén komoly kampányok indultak ennek népszerűsítésére, nálunk sajnos más a helyzet, igaz sem szolgáltatások színvonala, sem az ára nem buzdít arra, hogy vasúton utazzunk nyaralni.

további részletek:
Nálunk egyelőre álom a vasúti turizmus

Nem tudtak csodát tenni a soproni női kosarasok

A nőikosárlabda-Euroliga 2008-2009-es kiírásának második elődöntőjében az MKB-Euroleasing Sopron 85-78-as vereséget szenvedett a házigazda Halcón Avenida Salamanca együttesétől, így vasárnap a bronzéremért mérkőzhet az orosz Jekatyerinburggal.

további részletek:
Nem tudtak csodát tenni a soproni női kosarasok

-->