Soproni Ünnepi Hetek – Tündérfesztivál a legkisebbeknek

Tavaly nagy siker övezte az I. Tündérfesztivált, a manók, tündérek, koboldok és egyéb varázslatos lények megelevenedő mesevilágát, és ez a siker fölbátorította a szervezőket, hogy a hagyományteremtés szándékát folytonosság kövesse: idén is megrendezték a Soproni Tündérfesztivált, amelyet ezúttal az időjárás – sajnos – nem fogadott kegyeibe, de ez a részvevők lelkesedését egyáltalán nem szegte, és a GYIK dísztermében is így teltházas volt  rendezvény.

tovább:
Soproni Ünnepi Hetek – Tündérfesztivál a legkisebbeknek

Szabadidőpark-avató és ribizli fesztivál

Szombaton délután 3 órakor Fertődön szabadidőparkot adtak át az Esterházy kastély parkjában a Pál majorban. A rendezvényen bemutatták az Esterházy majorságot, majd ribiszli fesztiválon étel és italkóstolóval, sajtokkal, gyógynövénybemutatóval szórakoztatták a kilátogatókat.

tovább:
Szabadidőpark-avató és ribizli fesztivál

Felvonulás, koncert és tánc a nyitónapon

Sopron – A Soproni Ünnepi Hetek szervezői, gondolva a kispénzűekre is, idén több ingyenes, szabadtéri programot hirdettek. Az első, a város kulturális csoportjainak színes felvonulása a pénteki nyitónapon szórakoztatta a nagyérdeműt. Rengeteg képpel!

tovább:
Felvonulás, koncert és tánc a nyitónapon

Falunap útavatással Ágfalván – galériával

Ágfalva – Pénteken délután 3-kor az ágfalvi iskola festészet tanszakos diákjainak kiállításával nyílt az ágfalvi falunapi program az iskolában. Szombaton az iskola fennállásának 80 éves évfordulóját ünnepelték.

tovább:
Falunap útavatással Ágfalván – galériával

,,Nyitott ajtó és nyitott szív várja az elesetteket a Máltai Szeretetszolgálatnál

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat soproni székhelyének felszentelésére gyűltek össze ma a helyi szervezet tagjai és támogatói. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat húsz évvel ezelőtt alakult a nélkülözők megsegítésére. Az új székhelyet Jáki Sándor Teodóz, bencés atya szentelte fel. Az ünnepen Firtl Mátyás országgyűlési képviselő köszöntötte az egybegyűlteket.

tovább:
,,Nyitott ajtó és nyitott szív várja az elesetteket a Máltai Szeretetszolgálatnál

AGROEXPERT szőlő növényvédelmi előrejelzés – 2009. június 18.

A heti átlaghőmérséklet már elérte a júniusban megszokottat. Csapadék is hullott, sajnos a Fertő-parton komoly jégesővel kísérten. Hozzávetőleg 100-120 hektár szőlő termése teljesen elpusztult, és további 250 hektáron 30-50 %-os a termésveszteség.

tovább:
AGROEXPERT szőlő növényvédelmi előrejelzés – 2009. június 18.

Soproni Ünnepi Hetek – sikeres nyitónap

Színes, vidám felvonulással, harangszóval, polgármesteri köszöntővel, Haydn: A teremtés oratóriumával, nagy sikert aratott színpadi produkciókkal vette kezdetét az idei Soproni Ünnepi Hetek fesztivál.

tovább:
Soproni Ünnepi Hetek – sikeres nyitónap

Ünnepi hetek

A mai napon került megnyitásra a Soproni Ünnepi Hetek programsorozat, méghozzá 17:00-tól felvonulás volt látható a Várkerületen, 19:00-tól pedig a megnyitó volt a Fő téren. Pár perccel ezelőtt pedig nagy durrogtatással tüzijátékot is produkáltak (macskám el is menekült). A lényeg, hogy holnap a 2nd Tündérfesztivál lesz itt a városban, majd aztán szépen lassan jönnek egymás után a programok, napról napra, persze közben VOLT is lesz, amire pedig már a „lakószobák”(?) 90%-a el is kelt, tehát teli lesz a város :)

tovább:
Ünnepi hetek

Szédszedték a Halász utcát

A mai napon a Hegy utcától a Dorfmeister utcáig így nézett ki ————————————————–> Valamint jövő héten átadják a Csengery utcát, majd aztán még ebben a hónapban a Virágvölgyi úti körforgalmat is, haladunk-haladunk :)

tovább:
Szédszedték a Halász utcát

Rendhagyó évzáró a Kozmuztában

Nem az eddigi megszokott évzáróra került sor ma a soproni Kozmutza Flóra Egységes Gyógypedagógiai Iskolában, ugyanis meghitt és egyben megható ünnepségen búcsúztak el dr. Magas Lászlóné iskolaigazgatótól az iskola diákjai, a tanárok, a volt diákok és a szülők egyaránt.

tovább:
Rendhagyó évzáró a Kozmuztában

Megoldódik a csatornaügy

Sopron – A Major köz végén – mint ahogy azt fotónk is tanúsítja – a legnagyobb kánikulában is áll a víz, hiszen a csatorna szintje az úttól magasabban van. Az önkormányzat ígéri, orvosolják a problémát, az aszfaltozással a helyes medrébe terelik a csapadékot.

tovább:
Megoldódik a csatornaügy

Huszonegy ország terméseit bírálják

Sopron – Európai országok mellett Brazíliából, Chiléből, Dél-Afrikából, de még Japánból is küldtek bormintákat a Sopronban zajló VinAgora Nemzetközi Borversenyre. A legjobbak közül vasárnap a Champion-díjasokat is kiválasztják.

tovább:
Huszonegy ország terméseit bírálják

Panaszok az új útvonalak miatt

Sopron – A napokban megváltozott a Kisalföld Volán Zrt. járatainak menetrendje és néhány autóbusz útvonala is. Ezt az utazóközönség nem fogadta kitörő lelkesedéssel. Panaszaikat az önkormányzathoz és a közlekedési társasághoz is eljuttathatják.

tovább:
Panaszok az új útvonalak miatt

A várossal ismerkednek a nemzetközi zsűritagok

A városháza dísztermében fogadta Abdai Géza alpolgármester a 10. VinAgora nemzetközi borverseny zsűritagjait. A világ minden tájáról érkezett itészeket valósággal elvarázsolta a csodálatos épület és maga a tanácsterem.Kapcsolódó cikk:A világ borai Sopronban

Díszes jogar készült az egyetemnek

Sopron – A Nyugat-magyarországi Egyetem (NYME) rektori hivatalában csütörtökön átvették azt a díszes egyetemi jogart (pédumot), amelyet először pénteken, a mosonmagyaróvári kar diplomakiosztásán és doktoravató ünnepségén érinthetnek meg a végzősök.

tovább:
Díszes jogar készült az egyetemnek

Az első szabadegyetemtől az on-line képzésig…- 2009-ben 55 éves a soproni TIT

Ez alkalomból Sopronban tartották a TIT Szövetség rendes évi közgyűlését, és ünnepélyes keretek között aláírták a TIT és és a MTESZ közötti országos érvényű együttműködési megállapodást. A soproni TIT történetét bemutató ,,retro” kiállítás nyílt a Széchenyi palota második emeletén és megtartották a helyi TIT nagyelőadó-termének névadó ünnepségét is.Képgaléria

tovább:
Az első szabadegyetemtől az on-line képzésig…- 2009-ben 55 éves a soproni TIT

MASHUP! – új partisorozat az APC támogatásával

… … fesztiválokon és nem budapesti bulikon is a menetrend máris komoly íme, a jelenleg ismert kiemelt dátumok VOLT Festival / Sopron július 1. – 2. – 3. – 4. MASHUP! show minden este a T-Mobile Café & VOLT Radio színpadon Party Ben, DJ Schmolli, Simon … …

tovább:
MASHUP! – új partisorozat az APC támogatásával

MASHUP! – új partisorozat az APC támogatásával

… … fesztiválokon és nem budapesti bulikon is a menetrend máris komoly íme, a jelenleg ismert kiemelt dátumok VOLT Festival / Sopron július 1. – 2. – 3. – 4. MASHUP! show minden este a T-Mobile Café & VOLT Radio színpadon Party Ben, DJ Schmolli, Simon … …

tovább:
MASHUP! – új partisorozat az APC támogatásával

Berzsenyi (Rádi Kata)

… … egyházhoz való hűséget, tartozást. ( Berzsenyi, Petőfi, Dsida Jenő, Reményik Sándor, Weöres Sándor) Berzsenyi Dániel (1776, Hetye- Sopron – Nikla – Sömjén –Nikla – 1803 : Kis János, dömölki lelkész, költő felfedezi, hogy verseket ír – 1808 : Kis … …

tovább:
Berzsenyi (Rádi Kata)

Berzsenyi (Rádi Kata)

… … egyházhoz való hűséget, tartozást. ( Berzsenyi, Petőfi, Dsida Jenő, Reményik Sándor, Weöres Sándor) Berzsenyi Dániel (1776, Hetye- Sopron – Nikla – Sömjén –Nikla – 1803 : Kis János, dömölki lelkész, költő felfedezi, hogy verseket ír – 1808 : Kis … …

tovább:
Berzsenyi (Rádi Kata)

“Mindenütt jó, de legjobb Sopron!” – hangzik jónéhány éve a VOLT Fesztivál meglehetősen találó szlogenje.

A VOLT ma már Sopron város egyik legfontosabb jelképévé vált, a felmérések szerint a helyiek körében 90% fölötti az elfogadottsága, a lakosok majdnem annyira büszkék rá, mint a Tűztoronyra – hangzott el a mai budapesti sajtótájékoztatón, amelyen részt vett Dr. Fodor Tamás Sopron polgármestere is.

tovább:
“Mindenütt jó, de legjobb Sopron!” – hangzik jónéhány éve a VOLT Fesztivál meglehetősen találó szlogenje.

Sopronban ülésezik a TIT testülete

Sopron – Sopronban tartja évi rendes közgyűlését a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat. A pénteki szekcióüléseken minőségirányításról, a nyelvvizsgarendszerről és a hagyományos ismeretterjesztésről esik szó.

tovább:
Sopronban ülésezik a TIT testülete

Félpályás útlezárás lesz a Virágvölgyi körforgalomnál

2009. június 20-21-én (szombaton és vasárnap) aszfaltozza a kivitelező az épülő Virágvölgyi körforgalom útfelületét, azért az érintett területen félpályás útlezárás mellett közlekedhetnek csak a gépjárművek.

tovább:
Félpályás útlezárás lesz a Virágvölgyi körforgalomnál

Hagyományőrzés és megújuló értékteremtés:

A Porpáczy Aladár Általános Művelődési Központ szervezésében a fertődi Esterházy-kastély parkjában található Esterházy majorság – Pál-major – Szabadidőpark  megnyitó ünnepségét tartják 2009. június 20-án, szombaton, délután 3 órakor, egybekötve az immár hagyományosnak számító Ribizlifesztivállal.

tovább:
Hagyományőrzés és megújuló értékteremtés:

Paradigmakutató Intézet kezdte meg munkáját

Sopron – Új paradigmák kutatása, értelmezése, Civil Egyetem, a tradicionális soproni polgári családok feltérképezése, kötetben való megjelentetése és internetes televízió létrehozásának megszervezése tartozik első feladatai közé a most átadott Paradigmakutató Intézetnek.

tovább:
Paradigmakutató Intézet kezdte meg munkáját

EvusBadGirl írta

… … x’D nah aztán pesten hamar megfordultunk.^^ utána go vissza sopron . ^^ pest után nemtom hol megálltunk szintén egy benzinkútón. ^^ … modern.dizájn.^^ xD aztán ztána végig autópályaa. ésss sopron .^^ beszélgettünk meg nasit is vettünk.^^ szal elvoltunk. … …

tovább:
EvusBadGirl írta

Volt ajánló – Kraak and Smaak

Heineken, Van Gogh, Kraak and Smaak. A három legismertebb dolog ami Hollandiából származik. Ebben a sorrendben. Kisebb túlzással. Az elmúlt három év ugyanis, egy hihetetlennek tűnő utazás volt ennek az együttesnek. Hollandia legjobb ‘live act’-je (élő előadás) második albumát dobja a piacra ami csak egy bolondabb folytatása lesz a kezdetnek. Pár évet visszatekerve, három holland embert

tovább:
Volt ajánló – Kraak and Smaak

sÖrdögi helyzet

Utánajártunk, hogy alakul a Soproni sÖrdögök következő évi kerete. Amint azt Bokor Ákos ügyvezetőtől megtudtuk, jelentős változásokkal lehet számolni a rájátszásba 9 év után bejutott együttesnél. A nyártól régi-új másodedző, Palotai Péter fogja segíteni Meszlényi Róbert edző munkáját. A csapattól eddig biztosan távozott Körtélyesi Gergely (Atomerőmű) és Csorvási Milán (visszatért Kecskemétre). A régiek közül marad a következő évadra

tovább:
sÖrdögi helyzet

Forgalomkorlátozás

Ezúton értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a Soproni Ünnepi Hetek 2009-es rendezvénysorozata felvonulással indul, melynek útvonala a következő: Deák tér (Turisztikai Központ) – Mátyás király utca – Széchenyi tér – Várkerület – Mária szobor – Városház utca – Fő tér. Ebből kifolyólag az említett útvonal 2009. június 19-én, pénteken 17 órától 19 óráig teljes forgalomkorlátozás

tovább:
Forgalomkorlátozás

Új korszak-új gondolkodásmód: új paradigma

Kedden bemutatkozott a budapesti stratégiakutató Intézet által Sopronban megalakított Paradigmakutató Intézet. Városunkban az új szervezet nem csupán kutatófejlesztő intézetként szeretne működni, hanem városi-térségi szellemi központtá is kíván válni.

tovább:
Új korszak-új gondolkodásmód: új paradigma

A településrész turisztikai értékét tovább növeli az útfejlesztés Sopronkőhidán

Megújult Sopronkőhida két utcája. Ma a Kreutz Róbert utca és Németh László utca kereszteződésében dr. Fodor Tamás polgármester, Abdai Géza és  dr. Simon István alpolgármesterek közösen tekintették meg a beruházást, amely kizárólag önkormányzati forrásból valósult meg.

tovább:
A településrész turisztikai értékét tovább növeli az útfejlesztés Sopronkőhidán

Soproni Ünnepi Hetek

A Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy a Soproni Ünnepi Hetek 2009-es rendezvénysorozata felvonulással indul, melynek útvonala a következő:Deák tér (Turisztikai Központ) – Mátyás király utca – Széchenyi tér – Várkerület – Mária szobor – Városház utca – Fő tér.(sopron.hu)

tovább:
Soproni Ünnepi Hetek

A világ borai Sopronban

2009. június 18-21. között Sopronban tartják a Közép-Európa bor-iránytűjének tartott 10. VinAgora Nemzetközi Borversenyt, amelyet a Magyar Szőlő- és Borkultúra Kht. 1992 óta rendez meg. A korábban kétévente, mostantól viszont már évente megvalósított rendezvény 2000-től a világ tíz legjelentősebb borversenyének egyike. Az idei, jubileumi megmérettetésre közel 600 borminta érkezett, Magyarországgal együtt 21 országból.

tovább:
A világ borai Sopronban

Soha rosszabb évet!

Nagyon sikeres évet zártunk, mind az eredményesség, mind játékosaink és csapataink fejlődése terén – kezd bele az év értékelésébe Hollós Anna utánpótlás-vezetőnk. Gyerekeink az országos döntőkről és a különböző tornákról is különdíjak, kupák sorát hozták el, és a korosztályos válogatottakban is egyre meghatározóbb szerepet töltenek be. ”- Vegyük sorra az eredményeinket.”- Induljunk el a legkisebbektől, ahol az általunk megrendezett Kenguru Kupa Bajnokok Tornáján és a Gyermek Országos Döntőn is ezüstérmet szereztünk! A serdülők hatodik, a hazai pályán vitézkedő kadettek nyolcadik, a juniorok pedig ötödik helyen végeztek. A legfényesebb érmet az NB1 Amatőr Bajnokságában szereztük, ahol fiataljaink több rutinos játékost felvonultató együttest megelőzve lettek bajnokok.”- Kijelenthetjük, hogy jó döntés volt elindítani őket a felnőtt élvonal mögött? ”- Teljes mértékben! Korábban is volt már rá példa, hiszen anno még a Horváth Zsuzsival felálló Simi-GYSEV szintén szép sikereket könyvelhetett el, és a második vonalban edződve rengeteg értékes tapasztalattal gazdagodtak játékosaink. Tavaly nyáron ismét szükségét éreztük, hogy tehetséges gyerekeinknek lehetőséget adjunk az amatőr bajnokságban tapasztalatokat gyűjteni, egyfajta áthidalási lehetőséget, köztes lépcsőfokot teremtve a junior és a felnőtt korosztály között. Az elképzeléseink maradéktalanul beváltak, így biztos, hogy jövőre is ott leszünk a sorozatban!”- Milyen eredményeket értek el játékosaink a diákolimpiákon?”- Több helyi iskolával is nagyon hasznos, kölcsönös együttműködést folytatunk, melyek közül kiemelném két bázisiskolánkat, a Hunyadi János Evangélikus Általános Iskola és Óvodát és a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceumot. A diákolimpiákon idén eddig a három korcsoportban egy arany, egy ezüst és egy bronzérmet szereztünk. A harmadik korcsoport küzdelmei pedig jelenleg is zajlanak Debrecenben. Ide kapcsolódik, hogy Horváth József és tanítványai a törökországi középiskolások Világ-bajnokságára is kvalifikálták magukat, ahol tovább öregbítették a város, a Berzsenyi Líceum, és klubunk hírnevét!”- Említetted, hogy egyre több gyereket adunk a válogatottaknak. Kik képviselik hazánkat a különböző korcsoportokban?”- Három játékosunk, Horti Dóra, Semsei Barbara és Ilosfai Mónika …

tovább:
Soha rosszabb évet!

Pénzt nyertek a társasházak

Sopron – A válság ellenére tovább folytatódik a kormány panelprogramja, nemrégiben újabb lakóépületek felújításának támogatásáról döntöttek – mondta keddi sajtótájékoztatóján Kránitz László országgyűlési képviselő (MSZP).

tovább:
Pénzt nyertek a társasházak

Jari Vilén, finn nagykövet látogatása Sopronban

Sopron finn testvérvárosa, Seinäjoki révén eddig is számos területen megvalósuló és különböző szintű kapcsolat létesült a két város között, amelyet idén meg szeretnének erősíteni, és tovább szeretnének szélesíteni, mindinkább élővé tenni mindkét fél részéről.

tovább:
Jari Vilén, finn nagykövet látogatása Sopronban

A BMW Rallye Sopronban

BMW-ritkaságok szolgáltak különleges látványosságul ma Sopron Fő terén, ahol a rally résztvevői, jó szokásukhoz híven kiállították autóikat, hogy mindenki közelről szemre vehesse, megcsodálhassa azokat.

tovább:
A BMW Rallye Sopronban

Vépi KSE – Soproni VSE 0:8

A mérkőzésre kilátogató mintegy 300 nézőt napsütéses jó idő fogadta. A csapatot idegenbe is elkísérő lila-fehér szurkolóktól, már délután hangos volt a vépi erdő. A találkozó előtt megkérdeztük mesterünket, miként látja az esélyeket. Végh Tibor: Az év utolsó meccsén, mindenképpen a győzelem elérése a célunk. A Vép már kiesett, éppen ezért előnyük, hogy szabadon játszhatnak. Nekünk viszont

további részletek:
Vépi KSE – Soproni VSE 0:8

Kedvezmények még három napig!

Szerda éjfélig még kedvezményes áron vásárolható napijegy és bérlet a 17. VOLT Fesztiválra. Magyarország legnagyobb tradíciójú vidéki fesztiváljára a vártnál is nagyobb az érdeklődés. Az eddigi eladási adatok alapján valószínűsíthető, hogy az idei évben is várhatóak teltházas napok. Belépőjegyet országszerte árusítunk jegyirodákban. A VOLT kiemelt jegyirodáiban (Sopron: Várkerület, Budapest: VOLT BOLT a Klauzál téren, Nyugati téri stand)

további részletek:
Kedvezmények még három napig!

Szoborkertek – Nemzetközi szoborfesztivál

Határ-esetek címmel, Ézsiás és barátai alcímmel, többhelyszínes, nemzetközi szoborfesztivál várja Sopronban a művészetkedvelő közönséget. Az európai és a magyar kortárs szobrászművészet színe-javát bemutató, többhelyszínes tárlat szeptember végéig látható.

további részletek:
Szoborkertek – Nemzetközi szoborfesztivál

Elveszített pénz, elbukott autó

A csúcsról lehet nagyot esni: az Opel Horvath Sopron egyik legsikeresebb autókereskedése volt − a válság előtt. Márkaképviseleti jogát mára visszavonták, utolsó autóeladásait a rendőrség vizsgálja. A fertőrákosi Hirschler család utoljára 23 éve vett autót, akkor is újat, egy Skoda 105-öst. Ma is bent áll a garázsban, az órája alig mutat többet 50 ezer kilométernél, de

további részletek:
Elveszített pénz, elbukott autó

Firtl Mátyás fogadóórát tart

Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője (Fidesz-KDNP) június 17-én, szerdán,  17 és 18 óra között tartja fogadóóráját a soproni városházán található, I. emeleti országgyűlési képviselői irodában (Sopron Fő tér 1.).

további részletek: 
Firtl Mátyás fogadóórát tart

-->