A második idegenbeli siker a harmadik helyre röpítette a csapatot

A hazaiaknál bekerült a csapatban a héten szerződtetett horvát Cekovic, kimaradt az amerikai Ross. Helbich lepattanó után elért találatára Matt válaszolt ügyes akció végén zsákolással. A negyed közepéig fej-fej mellett haladtak a felek. Ekkor David, Matt , és Molnár Bandi kosaraival 6 ponttal elléptünk a támadásban bizonytalanná váló Péccsel szemben. Kmézics mester időkérése sem tudta megtörni a

tovább:
A második idegenbeli siker a harmadik helyre röpítette a csapatot

Advent második gyertyájának lángja lobbant fel ma

Az adventi koszorú második gyertyáját gyújtotta meg ma Abdai Géza alpolgármester a soproni advent rendezvényén a Bástya téren.  A fénygyújtás lélekemelő eseményén Gabnai Sándor, evangélikus esperes mondta el gondolatait.

tovább:
Advent második gyertyájának lángja lobbant fel ma

Csendes főhajtás az 1944 december 6-ai bombatámadás évfordulóján

1944. december 6-án sújtotta Sopront az első, hatalmas ember- és anyagi áldozatokat követelő bombatámadás. Sopron város vezetői ma a Deák téri II. világháborús emlékműnél adóztak a 65 évvel ezelőtti bombázás áldozatai emlékének.

tovább:
Csendes főhajtás az 1944 december 6-ai bombatámadás évfordulóján

20 éves a Soproni Erdélyi Kör

„Erdélynek s Magyarországnak érdekei ugyanazok, s így, ki őszintén s üggyel szolgálja az egyiket, az a másiknak is hű embere. Ne felejtsük ezt, s bízzunk a valóban, az Igazságban, s mindenek fölött tiszta szándékunk s férfias állhatatosságunkban” – tartotta Széchenyi István, a legnagyobb magyar.

tovább:
20 éves a Soproni Erdélyi Kör

A frissesség döntőnek bizonyult

SZEVIÉP-Szeged: Ciglar 13, Németh 22/12, Fűrész 15/9, Zherzherunova 5, Sipaviciute 18 Cs.: Laczi 4, Horváth 4, Vincze 4’MKB-EUROLEASING SOPRON: Miljkovic 5, Honti 4, Holt 10/3, Milovanovic 15/3, Horti 12 Cs.: Krivacevic 7, Eördögh 18/9, Semsei -, Hadarics -, Varga Zs. 2 ‘Statisztika’2-pontos dobószázalék: 21/40 53% ill. 19/38 50% ‘3-pontos dobószázalék: 7/15 47% ill. 5/13 38% ‘Büntető dobószázalék: 22/30 73% ill. 20/24 83%’Lepattanó: 25 (Fűrész 9) ill. 27 (Holt 7)’Gólpassz: 16 (Fűrész 7) ill. 10 (Honti 5) ‘Szerzett labda: 11 (Németh 3) ill. 11’Eladott labda: 15 ill. 18’Fault: 21 ill. 22’IBM: 110 (Németh 26) ill. 93 (Eördögh 19) ‘A sérültek felépültek, a betegek felgyógyultak, így egyik oldalon sem okozott meglepetést a szakvezetők által kijelölt kezdő ötös. A két csapat formája alapján ellenfelünk volt a mérkőzés esélyese, de bíztunk benne, hogy meglepetést tudunk okozni.’Mindkét oldal egy-egy elhibázott távolival kezdett, majd Horti Dóra az ellene elkövetett szabálytalanságot követő büntetők egyikéből megszerezte csapatunknak a vezetést. Amber gondoskodott arról, hogy megszülessen az első tripla is (2. perc 0-4). A 3. perc végén Fűrész büntetőjével a hazaiaknál is megszületett az első pont. A 4. percben viszont még mindig mezőny kosár nélkül álltak, így Bencze Tamás időt kért (4. perc 1-8). Láthatóan agresszívabbá vált ellenfelünk játéka, akik a megszerzett labdákból két kosarat is elhelyeztek (6. perc 5-8). Nem engedtük azonban ki az irányítást a kezünkből, sőt 10 8. percre 10 pontra növeltük előnyünket (8. perc 9-19)! Fűrész Emő adott lendületet csapatának a bajban, és egy perc leforgása alatt megfelezték a hátrányukat (17-21).’Edó pontos triplájával a folytatás is jól indult számunkra. Fűrész Emővel továbbra sem bírtunk, gyakorlatilag ő tartotta ezekben a percekben a lelket a Szegedben. Semsei Barbara ugyanakkor rövid idő alatt 3 személyi hibát gyűjtött be, így hamar a kispadra kényszerült. Jött is Amber, aki hatékonyabban fogta már a szegediek rutinos játékosát. Zónával próbálkozott ellenfelünk, de Edó könnyedén átdobta a 6,25-ös vonalon túlról az előtte magasodó védőfalat (13. perc 19-27). A 15. percben Jeca maradt egyedül Zherzherunovával szemben, és majd 7 méterről szórt be egy triplát behúzódó védője meglepetésére. …

tovább:
A frissesség döntőnek bizonyult

Bemutatjuk a Betlehemeket

Amint arról már hírt adtunk a Pro Kultúra Sopron által meghirdetett Betlehem-készítő versenyre heten neveztek be. Az eredményhirdetést a december 4-én nyílt adventi vásár és programsorozat ünnepélyes megnyitóján tartották. A Betlehemeket ezúttal mi is bemutatjuk olvasóinknak.

tovább:
Bemutatjuk a Betlehemeket

Országos Zeneiskolai Oboa- és Fagottverseny

Hatodik alkalommal rendezi meg a soproni Horváth József Alapfokó Művészetoktatási Intézmény, ,,a soproni zeneiskola” az Országos Zeneiskolai Oboa- és Fagottversenyt. Ma még zajlanak a versenyek, az ünnepélyes díjkiosztó vasárnap lesz.

tovább:
Országos Zeneiskolai Oboa- és Fagottverseny

Csodálni való emberek: a véradók

Véradókat köszöntöttek ma a Véradók Napján. Sopronban, a Vármegyeháza dísztermében rendszeres véradók, véradószervezők, a Vöröskereszt, a Vérellátó, a soproni Erzsébet kórház képviselői ünnepeltek közösen. A város nevében dr. Simon István alpolgármester köszönte meg a véradók életet mentő áldozatvállalását.

tovább:
Csodálni való emberek: a véradók

Befűthetnek a Tisza-parton

„Végre minden játékosomra számíthatok, de látható, hogy a hiányzók okozta beszűkült rotáció következményeként fáradtabbak vagyunk, mint riválisaink. Különösen, hogy nem vagyunk ehhez hozzászokva, mivel a több színterű terhelés miatt az évek során mindig figyeltünk arra, hogy ne legyenek a lányok túlterhelve egy-egy mérkőzésen. Ahogy például egy Fűrész Emőnek nem szokatlan, hogy 40 perceket játszik, addig nálunk a kulcsjátékosainknak igen.”Lelkileg is meg kell erősödnünk, meg kell találnunk azokat a játékosokat, akik vezérek lehetnek a nehéz pillanatokban. Ebből a szempontból nagyon fontos Jeca visszatérése. Ő lehet az egyik, aki fel tudja vállalni ezt a szerepet.”Szegeden nagyon nehéz dolgunk lesz! Jó formában vannak, sikeresen erősítettek a nyáron. Továbbra is Fűrész Emő a vezérük, de sok kreatív játékossal rendelkeznek. Csak akkor lehet esélyünk ellenük, ha a Pécs ellen csillogtatott érzelmekkel tudunk játszani!”

tovább:
Befűthetnek a Tisza-parton

Egy félidőnyi játék most nem volt elég

… … és összességében Laura Macchi és Modju Ngoyisa vezetésével megérdemelt győzelmet szereztek. A Pécsnek most nem fért bele az a kihagyás, ami a Sopron ellen. Eredmény Beretta Familia Schio (olasz)-MiZo Pécs 2010 69-62 (24-17, 16-11, 17-17, 12-17) …

tovább:
Egy félidőnyi játék most nem volt elég

Egy kis önéletrajz

… … 2007                Művészetek Utcája, Győri Városi Művészeti Múzeum 2006                Megyei Őszi Tárlat, Sopron 2006                Barakk Összművészeti Építőtábor, Budapest, Almássy Téri Szabadidőközpont 2006                Művészetek Utcája, … …

tovább:
Egy kis önéletrajz

Bormarketing konferencia – 10. alkalommal

Idén decemberben ünnepli tizedik születésnapját a Sopronban tartott Magyarországi Bormarketing Konferencia. Az eseményhez egy különleges borverseny kapcsolódik. Idén a VI. VinoFem, ahol kizárólag hazai és külföldi női borbírálók választották ki a győztes borokat.

tovább:
Bormarketing konferencia – 10. alkalommal

Alapfokú sziklamászó tanfolyam 2010 Tavasz

SZIKLAMÁSZÓ TANFOLYAM a sziklamászás elméleti és gyakorlati ismereteinek elsajátítására. Tanfolyam célja: kötélbiztosítással való mászás fajtáinak és az ereszkedés elsajátítása, közteselhelyezés, standépítés, mentési ismeretek Tanfolyam ideje: 2010.04.10-11; 2010.04.24-25; 2010.05.08-09; 2010.05.15-16 Hét gyakorlati nap hétvégén +1 nap vizsga (szombat-vasárnap) Tanfolyam helyszíne: Csókakő, Várgesztes, Veszprém Tanfolyam vezetője: Gaál Tamás (TFTI hegymászás sportedző, tanfolyamvezető) Jelentkezési határidő: 2010. március 1. Tanfolyamon való részvétel a jelentkezés sorrendjében és az előleg befüzetésével. Szükséges felszerelés: gumitalpú cipő, Y szíjas sisak, beülőheveder, kötél (két főre 1 db), 3 db HMS karabiner, 3 db normál és 3 db csavaros karabiner, 5 garnitura expressz, 1 db éksor (két főre 1 db), kötélgyűrűk, hevederek, lapka v. reverso, 2-3 friend. Felszerelés bérlésére korlátozott mennyiségben lehetőség van. Jelentkezési alsó korhatár: Betöltött 16 életév. (18 életév alatt csak szülői beleegyezéssel.) A tanfolyam minimum 4 fő jelentkezése esetén indul. Egyedi alapfokú sziklamászó tanfolyamok indítása, akár hétköznapokon is, minimum 4 fő jelentkezése esetén megbeszélés szerint. Érdeklődni: telefonon, a 70/3346800 számon e-mail:   merkaptse_htsz@freemail.hu címen. További infók a Világjáró Klub Sopron weboldalán.

tovább:
Alapfokú sziklamászó tanfolyam 2010 Tavasz

Felőrlődtünk a hajrára

Good Angels Kosice: Carnoka 2, Hrickova -, McCoughtry 24/6, Dupree 16, Fröhlich 14/6 Cs.: Kupcikova 12, Michulkova 7/3, Hrickova -, Vackova -, Kovacova -‘MKB-EUROLEASING SOPRON: Miljkovic -, Honti 6, Holt 9/3, Krivacevic 13, Horti 2 Cs.: Milovanovic 17, Semsei 4/3, Eördögh 7 ‘Statisztika’2-pontos dobószázalék: 26/55 47% ill. 20/34 59% ‘3-pontos dobószázalék: 5/11 45% ill. 2/14 14% ‘Büntető dobószázalék: 8/11 73% ill. 12/17 71%’Lepattanó: 34 (Dupree 11) ill. 30 (Horti 6)’Gólpassz: 16 (Carnoka, McCoughtry 5-5) ill. 16 (Honti 6) ‘Szerzett labda: 16 (Hrickova 4) ill. 5 (Holt 2)’Eladott labda: 15 ill. 23’Fault: 20 ill. 18 ‘Az első mérkőzésünkhöz képest két új arcot is felfedezhettek a csapatunkat elkísérő szurkolóink ellenfelünk kezdő ötösében – McCoughtry és Fröhlich -, mely sokat erősödött az elmúlt hetekben. Nálunk bizakodásra adott okot, hogy Jeca csökkenő fájdalmakkal már készen állt a bevetésre.’Felváltva estek a kosarak a kezdés után, de mivel Tina még egy plusz büntetőt is értékesített, így nálunk volt az előny (2. perc 4-5). Maja sportszerűtlen hibája után fordított ellenfelünk (3. perc 10-5). A játékvezetők mindkét oldalon csak úgy szórták a személyi hibákat, de ez a hiányzók által rövidebb kispad miatt nekünk nem nagyon kedvezett. A 3. perc végén a hosszú kihagyás után visszatérő Jeca elkezdte szórni a gólokat. Mennyire vártunk erre a pillanatra! Két perc alatt 6 pontot rámolt be, mellyel a nyakára másztunk a Kassának (5. perc 13-11). Ha nem lettek volna azok a fránya eladott labdáink, akár közelebb is kerülhettünk volna. Így is csupán 4 pontos hátrányba kerültünk az első negyedet követően (21-17).’A lehető legrosszabbul indult a második 10 perc! Tina azonnal kapott egy faultot, mely már a harmadik volt centerünknél. Kata tempójával és Semő triplájával ugyanakkor átvettük a vezetést (12. perc 21-22)! Ugyanilyen gyorsan fordítottak a sárga mezesek, így a 13. percben már Székely Norbert kért időt (26-22). Mindkét csapat bevállalta zóna védekezést. Ezúttal nem blokkoltunk le ennek látványától, igaz kellett ehhez a zóna elleni játékban kulcsembernek számító Jeca, aki remekül találta meg a réseket (16. perc 30-28). Sajnos ellenfelünk is hatékonynak bizonyult, állandósult a 3-5 …

tovább:
Felőrlődtünk a hajrára

Régi helyén, eredeti szépségében újra áll Tompa Mihály szobra

A Soproni Városszépítő Egyesület újraöntette és eredeti helyére újra felállítatta Tompa Mihály szobrát Sopronban, a Frankenburg utcai szoborparkban. Ma Abdai Géza, Sopron közösségi ügyekért felelős alpolgármestere és dr. Józan Tibor, a Soproni Városszépítő Egyesület elnöke újból átadta Sopron közönségének a míves köztéri alkotást.

tovább:
Régi helyén, eredeti szépségében újra áll Tompa Mihály szobra

Találkozó helyi egyházi vezetőkkel

A soproni történelmi egyházak vezetőivel, képviselőivel találkozott Sopron városvezetése – dr. Fodor Tamás polgármester, Abdai Géza és dr. Simon István alpolgármesterek – továbbá a város és térsége országgyűlési képviselője, Firtl Mátyás, a mai nap folyamán.

tovább:
Találkozó helyi egyházi vezetőkkel

Barokk elegancia, finom borok és függőkert a város szívében….

… A Hotel WOLLNER*** Sopron történelmi belvárosában (Tűztorony, Storno-Ház, Szentháromság-szobor…) található. A szálloda berendezése és egész miliője a múlt századi polgári eleganciát tükrözi. A szálloda I. emeletéről van kijárat a római korból … …

tovább:
Barokk elegancia, finom borok és függőkert a város szívében….

Téli alpesi hegymászó tanfolyam 2010

TANFOLYAM a téli magashegyi hegymászó ismeretek elméleti és gyakorlati elsajátítására. Elmélet: ruházat, felszerelés, hó és lavinaismeret, mentés és elsősegély, időjárás és tájékozódás Gyakorlat: teendők lavinabaleset esetén, és annak elkerülésére, a pieps (lavina jeladó) használata, mozgás havon-jégen, kicsúszás megfogása havon eszközök nélkül és eszközökkel, kötélhasználat és biztosítás havon, gleccserjárás, társmentés hasadékból, túlélés és mentés, biwak, jégmászás alapjai. Tanfolyam ideje: 2010. február 21 – 2010. február 27 5 teljes nap gyakorlati foglalkozás, esténként elmélet, a végén záró túra Tanfolyam helyszíne: Erdély Retyezát-hegység, Gentiana (Encián) turistaház (képek a helyszínről: www.freeweb.hu/nanorbi/retyezatbestof ) Tanfolyam vezetője: Gaál Tamás Tanfolyam díja: Tartalmazza az oktatási és szervezési költségeket. Utazás és étkezés egyénileg. Biztosítás kötése a nem OEAV tagoknak kötelező. Szállás díj 7 éjszakára a Gentiana (Encián) turistaházban kb. 15000 Ft. Jelentkezési határidő: 2009. december 31. A tanfolyam létszáma minimum 6 fő. Szükséges felszerelés: téli ruházat, sapka, 2 pár (téli)kesztyű (bőr nem jó), szélvédő ruházat (olcsó, csúszkálásra alkalmas), téli bakancs (hágóvasat rá lehessen szerelni!), sisak , hágóvas , jégcsákány , jégkalapács (nem kötelező), 2 db jégcsavar, pieps , hólapát (rövid nyelű könnyű kertész lapát)(2 főre 1 db), beülőheveder, kötél (két főre 1 db), 3 db HMS karabiner, 4 db karabiner, néhány heveder/kötélgyűrű, pruszik, biztosító eszköz, hószemüveg , fényvédőkrém, mentőfólia , elsősegély-csomag, fejlámpa , kulacs (duplafalu). Pieps és felszerelés bérlésére korlátozott mennyiségben lehetőség van, kérjük az igényeket előre jelezni. Érdeklődni : telefon: +36/70/334-6800 http://www.vilagjaroklub.nyme.hu/feladat_1/amilesz/telitanfolyam.html e-mail: merkaptse_htsz@freemail.hu

tovább:
Téli alpesi hegymászó tanfolyam 2010

Eszmecsere a város, az ország, a gazdaság állapotáról

Sopronban járt Pelczné Dr. Gáll Ildikó, országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke (Fidesz), aki a soproni városházán tett látogatása alkalmával eszmecserét folytatott Firtl Mátyással, Sopron és térsége országgyűlési képviselőjével (Fidesz-KDNP), és a város vezetésével, dr. Fodor Tamás polgármesterrel, Abdai Géza és dr. Simon István alpolgármesterekkel.

tovább:
Eszmecsere a város, az ország, a gazdaság állapotáról

überall und nirgendwo

… … is rossz. És még hozzáveszem majd a most hétvégét, amit nem máshol, mint AUGSBURGBAN töltöttem. ahjjjjj….. a szívem csücske Sopron után, na majd holnap beszámolok. küldjetek légyszi levelet, mindig üres a postaládám!!!!és látogassatok meg, mert csak … …

tovább:
überall und nirgendwo

gtroadtrip

… … . Hogy mit? Az országot és amit látunk belőle urban assault. Ami kimaradt: Győr – Csorna – Kapuvár – Sárvár – Celldömölk – Sopron – Veszprém;  Törökszentmiklós – Karcag – Püspökladány – Debrecen; Cegléd – Szolnok, pont itt a 4-es jelzésű úton esett le a … …

tovább:
gtroadtrip

Indul a második kör

Továbbra is tartalékosak leszünk – Hadarics Kinga, Varga Zsófia, Licskai Zsófia és Vágvölgyi Petra is csak itthonról követheti az eseményeket -, de a tervek szerint újra bevethető állapotban lesz Jelena Milovanovic. Székely Norbert vezetőedző bízik benne, hogy Jeca jelenléte, illetve a pécsi derbi pozitív jelei jó hatással lesznek a csapatjátékra.””A szombati mérkőzés sokat kivett a lányokból, akikre a sok beteg miatt nagyobb teher hárult. Hétfőn este viszont végre olyan edzést tudtam tartani, ahol rendelkezésemre állt 10 játékos. Sokat jelenthet, hogy Jeca is harcra kész, illetve a Pécs elleni mentális tartásunk nagy lelki pluszt adhat az előttünk álló feladatokra. Már a hétfő esti edzésen is láttam ennek jeleit. Természetesen kell még pár hét, hogy újra a tavalyihoz hasonló gördülékeny játékot nyújtsunk, de ez csak a közös edzésekkel valósítható meg.””Az elmúlt hetekben átalakult a Kassa játéka, Crossley után a hétvégén Kostaki és Lisina is távozott a szlovák élcsapattól, akik helyére minőségi légiósokat igazoltak.””Ez egyrészt nehézséget jelenthet, mivel jóval erősebbek, dinamikusabbak lettek. Különösen a palánk alatti játékuk lett stabilabb Fröhlich érkeztével, de McCoughtry is sokat lendített a csapatjátékukon. Másfelől láthatóan erősen támaszkodnak az új légiósaikra, mely a mi malmunkra hathatja a vizet. Nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de remélem lesznek győzelmi esélyeink. Bízom abban, hogy a nem túlságosan nagy távolság miatt Sopronból is lesznek szurkolók a helyszínen. Szombaton is sokat jelentett a támogatásuk!”

tovább:
Indul a második kör

Nyerték soros bajnokijukat a magyar csapatok Euroliga ellenfelei

… … Tarbes is győzött legutóbbi bajnoki találkozóján. A Kassa 53 ponttal verte a Nitra együttesét egy igen egyértelmű összecsapáson. A Sopron soros ellenfelénél Lawless (22/6), McCoughtry (18) és Kupcikova (18) remekelt. Kassa – Nitra 105-52 A … …

tovább:
Nyerték soros bajnokijukat a magyar csapatok Euroliga ellenfelei

Hetedszer is SMAFC-győzelem!

A SMAFC-NYME NB I/B-s női kosárlabdacsapata november 29-én immár a hetedik győzelmét szerezte, ezzel továbbra is veretlen, s első a tabellán. A kék-fehérek ezúttal Pécsett léptek pályára, s 65:55 arányban győzedelmeskedtek a harcias, lendületes játékot játszó Autópark-PVSK csapata fölött. A soproni egyetemisták szombaton ebéd után indultak útra, a vasárnapi Autópark-PVSK elleni rangadóra. Pécsett a Balla

tovább:
Hetedszer is SMAFC-győzelem!

Háromból kettő

… … pacsizni, eközben pedig elkerülte a figyelmünket az a tény, hogy az ellenfél szögletet rúg, így ezt csúnyán benéztük… :) A Sopron elleni visszavágó? Nincs rá jobb szó: ihletett formában kezdtünk, hatalmasakat védtem, a csapat nagyon összeállt, míg az … …

tovább:
Háromból kettő

-->