240 millió forintos fejlesztés kezdődik a soproni Tóth Antal Nevelési- Oktatási és Módszertani Központban.
tovább:
EU-pénzből újíthatják fel a gyógypedagógiai intézményt
240 millió forintos fejlesztés kezdődik a soproni Tóth Antal Nevelési- Oktatási és Módszertani Központban.
tovább:
EU-pénzből újíthatják fel a gyógypedagógiai intézményt
A boros eseménnyel a Márton-napi borkóstolás hagyományát folytatják a helyi borosgazdák, akik új hagyományt teremtettek: a soproni újbor versenyét Hűségnapi Borversenyként hirdetik meg évről évre.
tovább:
Soproni újborok versenye
A pályázati támogatás összegéhez, a megvalósítás biztosításához, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat a szükséges saját erőt – 40 millió forintot – 2009. évi költségvetése terhére biztosítja, akkor, amikor a költségvetési elvonások az önkormányzatot, annak intézményeit, továbbá a fogyatékkal élőket egyaránt sújtják.
tovább:
240 millió forintos fejlesztés a soproni Tóth Antal Nevelési- Oktatási és Módszertani Központban
Dávid Ibolya a nagycenki Széchenyi-kastélyban pénteken délelőtt bejelentette: az MDF szombaton dönt Bokros Lajos miniszterelnök-jelöléséről.
tovább:
Dávid Ibolya Nagycenken
Dávid Ibolya a nagycenki Széchenyi-kastélyban pénteken délelőtt bejelentette: az MDF szombaton dönt Bokros Lajos miniszterelnök-jelöléséről.
Dávid Ibolya a nagycenki Széchenyi-kastélyban pénteken délelőtt bejelentette: az MDF szombaton dönt Bokros Lajos miniszterelnök-jelöléséről.
tovább:
MDF: Szombaton döntenek Bokros Lajos miniszterelnök-jelöléséről
A Sopron és a Szeged utolsó, a Pécs negyedik a csoportjában. Az első 4 jut tovább.
tovább:
Nehéz helyzetben a magyarok a női kosárlabda Euroligában
… … most kellene. Ahogy a nagy guruk mondják: a gazdasági válság egyúttal az új hűségeskük kötésének az ideje. Márpedig amit a St. Andrea Kutyafa, a Ráspi Kopár, a Weninger Sopron , a Heimann Kékfrankos kétezer alatt felépítenek, azt az ilyen borok lebontják. …
tovább:
Balcsillagzat
Forrás hiányában a működésképtelenség szélére kerülhet a Magyar Bormarketing Nonprofit Kft.
Nem mindennapi felkérést kapott a Sopron Gospel együttest. December 16-án együtt koncertezhetnek Amerika egyik legkiválóbb kórusával, a New York-i Golden Voices of Gospellel a soproni evangélikus templomban.
Szeptember óta kísérjük figyelemmel a soproni Szántó család sorsát. Az édesapa 11 év kemény munka után súlyosan megbetegedett.
tovább:
Szomorú lesz Szántóék ünnepe
… … a részletesen bemutatottak között – saját minőségi színvonalának sajnálatos esése miatt. De nem fukarkodik a dicsérettel sem: Sopron térségében például azt a potenciált látja, sokakkal ellentétben, hogy a borvidék lekörözheti osztrák riválisát. (És … …
tovább:
DIALÓG A TÜKÖRREL (Alex Liddell)
A soproni Tó utca egy lakásában élő hölgy azt kifogásolta, nemrégiben egy teljes napon át karbantartásra hivatkozva szüneteltették az áramszolgáltatást a házban…
tovább:
Az E.ON az áramszünetekről
A soproni Tó utca egy lakásában élő hölgy azt kifogásolta, nemrégiben egy teljes napon át karbantartásra hivatkozva szüneteltették az áramszolgáltatást a házban…
tovább:
Az E.ON az áram- szünetekről
Portálunk információi szerint heteken belül megszülethet az a megállapodás, amely értelmében a Nyugat-magyarországi Egyetemhez kerül a soproni Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. (Taeg).
… … Records) Christian NY (Electronical Impulse Series) Kanyó (Electronical Impulse Series) Helyszín: Pub Fiction Club, 9400 Sopron , Gyár u. 3. (Az Interspar mögött) Start: 22.00 Belépő: lányoknak ingyenes, fiúknak 500 HUF Mindenkit szeretettel várunk! … …
tovább:
2009.12.18.: Deaf Company & Mixing.dj presents WINTER TALE @ Pub Fiction Club
Aprók tánca várja a néptánc és a népzene iránt érdeklődőket december 12-én, szombaton 15 és 18 óra között a Gyermek- és Ifjúsági Központban. Ugyanitt a felnőttek este 7 órától táncházban vehetnek részt, melyen a Fajkusz Banda húzza a talpalávalót. 50 / 17 látogató
tovább:
Aprók tánca
Hallottam egy barátomtól, hogy Szombathelyre utazik, megvásárolni a karácsonyi ajándékokat mert a Sopronban levő boltok ne felelnek meg, vagy itt nincs olyan üzlet amire neki szűksége van. Másoktól meg azt hallom, hogy Budapestre vagy éppen Bécsbe utaznak, hogy megfelelő a ajándékot vásároljanak. Sokszor mi is autóba ülünk, hogy valamiért messzebbre utazzunk. Aztán eszembe jutottak gyermekkorom Szentestéi.
tovább:
Ajándék
…Les experts de sept pays réunis à Sopron mèneront des discussions mercredi sur le projet de voie cyclable sur le tracé des quelque 6 800 km de l’ancien rideau de fer. Ils feront connaître le projet qui reliera plusieurs pays et territoires protégés … …
Sopron – A Magyar Vöröskereszt idén is meghirdette hagyományos adventi jótékonysági akcióját.
A XI. alkalommal rendezték meg az Országos Rozé Borversenyt Kunszentmiklóson. Aranyérmet nyertek a Töltl Pincészet és a Vincellér MPS Kft. 2009. évi Soproni Kékfrankos Rozé újborai.
tovább:
Öt érmet nyertek a soproni rozék
Sopronban egy rendőri ellenőrzés során megállítottak egy Fiat Brava típusú személygépkocsit szerdán délután.
A Budapesti Operettszínház ezen a hétvégén (pénteken és szombaton) Sopronban vendégszerepel.
tovább:
Készül a színpad Rómeónak
Sopron – A Csillagászat Nemzetközi Éve soproni zárórendezvénye lesz a csillagászati témájú kirakójáték- (puzzle) verseny, amelyet egyénileg és csapatban hirdetnek meg.
tovább:
Csillagászati puzzle-verseny
tovább:
Soproni fuvarozás!
Megszűnik Ágfalva zsáktelepülés jellege annak az uniós projektnek a megvalósításával, amely két út felújítását foglalja magában.
tovább:
Újjáépülnek a trianoni utak
… Már ejtettem szót korábban Budapestről, konkrétan mennyire gagyi hely, de legalább valamilyen élet van azon a helyen, hát akkor mit mondjak Sopronról! Ratyi! Ultraratyi! Akkor se fogtam vissza magam, most sem áll szándékomban. Bunkó vagyok, bevállalom! … …
tovább:
sopron sucks
Azoknak, akiknek Ausztriában nincs társadalombiztosításuk, csak a magyar oltópontokat kereshetik fel, osztrák orvosokkal nem adathatják be a H1N1 elleni vakcinát. A szer külföldön is vényköteles, a magyar recept pedig Ausztriában nem váltható ki.
Az Advent 2009. rendezvénysorozat hétvégi programjában ismét programokkal telik meg a Bástya tér. Pénteken este háromnegyed 7-től a Görömbő Kompánia karácsonyi meséjét, majd azt követően este 8-tól a Kórus Spontánusz koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők. Másnap, szombaton 19 órától a Vujicsics Együttes ünnepi zenés műsorával várnak mindenkit, míg vasárnap 17 óra 30 perctől először a Song
tovább:
Advent 2009. rendezvénysorozat
AZS Gorzow Dureika 4/3, Dzwigalska -, Zurowska 9/6, Sapova 20/6, Piekarska 8 Cs.: Richards 12/3, Spencer 15/12, Kaczmarczyk 7, Vidacic 4’MKB-EUROLEASING SOPRON: Miljkovic 12/3, Honti 14/3, Holt 7/3, Milovanovic 8, Horti 13/3 Cs.: Eördögh 10/6, Krivacevic 8, Hadarics -, Semsei -, Varga – ‘Statisztika’2-pontos dobószázalék: 15/36 42% ill. 20/37 54% ‘3-pontos dobószázalék: 10/25 40% ill. 6/19 32% ‘Büntető dobószázalék: 19/26 73% ill. 14/19 74%’Lepattanó: 33 (Zurowska 9) ill. 36 (Horti 10)’Gólpassz: 16 (Richards 8) ill. 16 (Honti 5)’Szerzett labda: 11 (Zurowska 3) ill. 8’Eladott labda: 19 ill. 25’Fault: 20 ill. 26’Az hagyján, hogy a lengyel-német határhoz közel fekvő Gorzow városában fagyos idő uralkodott, de sajnos a szocreál jellegű szállodában is csak beöltözve lehetett megmaradni.. Remélhetőleg nem lesz ennek újabb betegség a következménye, most, hogy végre minden játékosával számolhatott Székely Norbert vezetőedző a lengyel bajnokság állovasa ellen. ‘Honti Kata és Sapova pontjaival indult útjára a mérkőzés, melyen ellenfelünk felforgatott összeállításban, légiósai nélkül kezdett. Ezt kihasználtuk, és Honti Kata pontjaival 8-4-es vezetésre tettünk szert a harmadik perc végéig. A negyed közepén egyenlítettek a hazaiak, majd egy eladott labda után a vezetést is átvették (10-8). Tovább nem engedtük őket, és a 7. percben Amber triplájával már nálunk volt az előny (13-15). Ezt meg is őriztük a negyed végéig (19-21). ‘Elpuskázott helyzetek mindkét oldalon, majd Majától egy tripla. Így alakult a második felvonás eleje (21-26). Örömmel nyugtáztuk, hogy összeszedetten, szépen kosárlabdáztunk és lépésről lépésre növeltük a különbséget (14. perc 21-28). A 15. percben két labdaeladás is becsúszott, melyre Székely Norbert időkéréssel reagált, és zónát vezényelt (25-30). Sajnos háromszor is egyedül hagytuk az embert a szélen, melyet mindannyiszor triplával büntetett ellenfelünk (18. perc 34-32). A palánk alatt fault problémáink voltak, előbb Tina, majd Jeca is megkapta a harmadik hibáját. Az utolsó másodpercekben Jeca próbálkozott még egy távolival, de célt tévesztett, így 4 pontos hátránnyal vonultunk a pihenőre (40-36). ‘Sapova rögtön a jól bevált hármassal nyitott a fordulás után, de ezt a mi pontjaink követték, így a 23. percre, egy 6-0-s…
Hét ponttal verte őket a lengyel Gorzów.
A Csillagászat Nemzetközi Éve (IYA 2009) egyik, az ifjúságot megcélzó záró rendezvénye lesz ez a csillagászati témájú kirakó játék (puzzle) verseny.
Beláthatatlan következményekkel járhat a szociális szféra jövő évi megsarcolása, amely a büdzséből összességében mintegy 8 és félmilliárdos elvonást jelent. Tény, hogy a bentlakásos intézmények működtetése, a civil szervezetek léte veszélybe kerülhet.
tovább:
Prés alatt a szociális szféra – Az esélyegyelőség esélyei 2010-ben
Az Európai Bizottság az Európai Parlament kezdeményezése alapján, a fenntartható turizmus ösztönzése érdekében, kezdeményezést indított el az egykori vasfüggöny mentén egy tematikus kerékpárút létrehozására, amely a korábbi vasfüggöny mentén számos nemzeti és határon átnyúló védett területet köt össze. A nyomvonal a Barents-tengernél indul és a Fekete-tenger partján, Bulgáriában ér véget. A kerékpárút a tervek szerint folyamatos lenne, és többek között 14 uniós tagállamon menne keresztül.
… … , hogy Rolefék kerékpárral járják be az országot, és egy héttel később jönnek csak hozzánk. Mint kiderült, nagybátyámék éppen Sopron környékén bringáztak, és egy a város külterületén lévő kempingben aludtak. Csakhogy kaptak egy olyan esőt a fejükre, ami … …
Hillebrand Imre igazi lokálpatriótának vallja magát. Immár 15 éve készíti Sopron szépségét hirdető kalendáriumait.
A magyar és horvát nyelvű ˝Sopron, a kultúra és együttműködés városa˝ című kötet szerzői nagyszabású népszerűsítő kampányt folytatnak Horvátországban.
tovább:
Horvátországban kampányol Sopron
… A mai adagban két soproni mellé egy egri jutott. Sopron két meghatározó borásza szerint minden nehézség ellenére az idei év kiveri a plafont: Horváth „Ráspi” József 11 pontra, Franz Weninger 10-re értékeli. Simon József jóval mértékletesebben osztályoz, … …
… A Villa Wyz Étterem-Panzió Sopron városától 7 km-re, a nemzetiségi hagyományairól és kegytemplomáról híres Kópházán található. Ezzel, a liciten vásárolható kuponnal Ön és Partnere az alábbi wellness ajánlat keretében tölthet el néhány kellemes napot. … …
˝Padok és városok sétánya˝ címmel pad-szobor park megvalósítására írnak ki pályázatot Pécsett. A lehetőség annak a hat városnak, köztük Sopronnak adott, akik korábban a kulturális főváros címre pályáztak.
tovább:
Padok és városok sétánya
Nemrégiben megújult a Nyugat-magyarországi Egyetem Ifjúsági Háza. A mintegy 2,5 millió forintos beruházás során kifestették a termeket és az előteret, felcsiszolták és újralakkozták a parkettát…
tovább:
Megújul az egyetem ifjúsági háza
Sopron – Mintegy harminc százalékkal esett vissza az ingatlantranzakció, ugyanakkor a közvetítők nem vesztettek népszerűségükből, derült ki egy felmérésből.
A kormány meghosszabbította a kríziskezelő programot, így a rászorulók november 30. helyett január 31-ig kérhetnek egyszeri, vissza nem térítendő támogatást az erre a célra létrehozott alapból.
Farkas Anikó, a brennbergi Doborjáni-iskola 12 éves növendéke karácsonyi témájú rajzát országosan a legjobb tíz közé sorolta a szakértői és civil zsűri.
tovább:
Hatszázból a tíz legjobb közé
Both József, Ebergőc polgármestere szerint azzal, hogy a településen épül meg a halotthamvasztó, új munkahelyek jönnek létre és a falu anyagilag is jól jár.
Az egykori vasfüggöny mintegy 6800 kilométeres nyomvonalán tervezett kerékpárútról folytatnak megbeszéléseket hét ország szakemberei szerdán Sopronban.
tovább:
Túraútvonal a vasfüggöny mentén
Egy horvát kórus – Klemensits Ingrid kópházi tanárnő közbenjárására – adventi koncertjeinek bevételét ajánlotta fel Fekete Mónika műtétjéhez.
Adventi Családi Nappal vár mindenkit december 12-én, szombaton reggel 9 órától a Gyermek- és Ifjúsági Központ. A délelőtt a gyermekeknek, a délután programja pedig elsősorban a felnőtteknek szól. A 9 órakor kezdődő játszódélelőtt az ünnepi készülődés jegyében fog zajlani, amikor is lehetőség nyílik gyertya-, valamint, karácsonyfa-díszek készítésére, Luca-búza ültetésre, de folytatódnak a Kökénydombi Kószálások is. A délelőtti
tovább:
Adventi Családi Nap
… … – Évadnyitó színházi fesztivál szept. 19. összesen: 10 egyéb fellépés Ebből vidéki: Szeged – 5 Étellift, 3 Gyros (trilógia) Sopron – 2 Brutus, 2 NCK, 1 Étellift Pápa – 1 Gyros 2.0 Algyő – 1 Étellift Zalamerenye – 2 táborbemutató Debrecen – 1 Gyros 1.0 … …
tovább:
Művészeti beszámoló 2009
A fertőszentmiklósi polgármesteri hivatalban látható a Sopron–Fertőd Kistérségi Társulás által hirdetett óvodai rajzpályázat alkotásaiból nyílt kiállítás.
tovább:
Gyermekrajzok a szülőföldről
Az éjjeli órákban rendőrjárőrök igazoltatták Sopronban egy személygépkocsi utasait.
… … , ez a rengeteg szakítás körülöttem, a ballépéseim, a kapcsolatnak nem mondható (de) kapcsolataim 1 év óta amik voltak.., a suli, Győr, Sopron és még sorolhatnám. És még csak 17 vagyok. Még csak most jön a neheze. Nem látom a kiutat… nincs fény, még csak … …
Nagy
Weisz_Ferenc_k.jpg December 9-
… … már matematikailag sem eshet ki a bajnokságból. Ugye a Sopron a csődje miatt menthetetlen volt, és Tatabányán is … 2 2008. 03. 29. 15:00 REAC – SOPRON 3 : 0 2008. 04. 05. 19:00 … …
tovább:
A szerbek mutatták meg, de most már a magyarok csinálják
– Kedden a Várkerület egyes részein ütemezett éves karbantartásra hivatkozva az E.ON szüneteltette az áramszolgáltatást – kezdte sajtótájékoztatóját Nagy Tamás (MDF) önkormányzati képviselő.
tovább:
Nagy: Hiányzik a párbeszéd
Napirendi pontok és előterjesztések.
tovább:
Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2009. december 17-ei ülése
… … Anna megcsodálta a Rejpál házat, nézegette a napsugárdíszes kapuját, a bent lévő ülőfülkéket, a pincében a római emlékeket, nézte a Sopron jelképeként jól ismert tűztornyot, melynek alapjait valamikor az Árpád korban rakták le, később megtoldották román, … …
tovább:
Sorskerék 23-24
A Soproni Kálvin Kör rendezvényén dr. Vladár Gábor, a soproni református gyülekezet lelkésze, a Pápai Református Teológiai Akadémia rektora tartott előadást a Kálvin Év alkalmából Kálvin öröksége címmel.
… … bejelentette igényét Nyugat-Magyarországra. Az 1919. szeptember 10-én aláírt Saint Germain-i osztrák békeszerződés Ausztriának ítélte Moson, Sopron , Zala és Vas vármegye nyugati sávját, amelyet a trianoni békeszerződés ratifikált, kizárva az önrendelkezés … …
tovább:
Kikényszerített szabadság – Nyolcvanöt éve tért vissza hazánkhoz tíz Vas megyei község
Új menetrendet vezet be december 13-tól a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) és a MÁV-START Zrt. Bécs-Pécs InterCity, valamint több közvetlen járat Sopron és Budapest között – többek között ezt kínálja a magyar-osztrák GYSEV vasárnap 0.00 órától életbe lépő új menetrendje.
„Sajnos a hétvégi Szeged elleni bajnokin is utolért minket a rossz hajrá. Ennek összetett okai vannak, melyek egy része tőlünk független tényezőkre vezethető vissza. Most már végre teljes létszámban dolgozhatunk, melytől folyamatos javulást várok. Ez természetesen nem megy egyik pillanatról a másikra, de a Gorzow ellen is várok előrelépést. Ellenfelünket a tavalyi csapatunkhoz tudnám hasonlítani. Ereje a csapategységben rejlik! Eredményeik önmagukért beszélnek! Az elmúlt fordulóban megszorongatták a csoportelső Rivast, a lengyel bajnokságban pedig Krakkóban, és otthon a Gdynia ellen is magabiztosan győztek. Gyorsan játszanak, jó dobóik vannak, és szeretik alkalmazni a zónát is, mely ellen Jeca hatékony mozgásaira már építhetünk. Sok taktikai variációt vonultatnak fel, melyeket alaposan kielemeztünk. Tudjuk ezek gyengeségeit, melyeket megpróbálunk majd kihasználni.”
tovább:
Jó végjátékban bízva
MiZo Pécs 2010 a beugró Kraków-t fogadja, a Sopron pedig Lengyelországba utazik.
Magyarország peres úton is kikényszerítheti az osztrák kormány által vállalt tőkeemelését a GYSEV-ben.
Peres úton is kikényszerítheti GYSEV osztrák kormány által vállalt tőkeemelését Magyarország.
Kópházán kapcsoltak le a rendőrök egy „kábítószergyanús” soproni sofőrt.
A Baptista Szeretetszolgálat idén is meghirdette jótékonysági akcióját: cipősdobozokba zárt ajándékokat gyűjtenek a rászorulóknak. Sopronban december 20-ig várják a felajánlásokat.
A petőházi önkormányzat is részt vesz azon a pályázaton, amellyel a cukorgyárbezárás miatti bevételkiesést lehet pótolni.
A Magyar Vöröskereszt Sopron Területi Szervezete és a Vérellátó Intézet a Véradók Napja alkalmából köszöntötte az önzetlen segítőket és a véradásszervezőket. Kiderült, a térségben kiemelkedően jó a véradói aktivitás.
tovább:
Kitüntették a véradókat
… … . Főzök az asszonynak egy kávét, felébresztem, aztán megbeszéljük. Jó sűrű hetem lesz: péntek (csütörtöki indulással) Békéscsaba, szombat Sopron , hétfő Eger. Az első helyen szerzői jog, a második privát, a Egerben szabad kezet kaptam, így a téma egy … …
tovább:
Gyors forduló
A Bonbonetti december elején induló jótékonysági akciójának első állomásaként Sopronba, a Doborjáni Ferenc Nevelési-Oktatási Központba látogatott.
tovább:
Jótékonykodás körúttal
A SMAFC-NYME NB I/B-s női kosárlabdacsapata december 5-én a Tatabánya együttesét fogadta a soproni egyetemi sportcsarnokban. A kék-fehérek az izgalmakban bővelkedő mérkőzésen 73:65-re győzték le a vendégeket. A meccs szünetében a Mikulás is ellátogatott a csarnokba – a legfiatalabb SMAFC-játékosok és -szurkolók nagy-nagy örömére. Az őszi idény utolsó alapszakaszbeli mérkőzése egy szomorú eseménnyel kezdődött. A feldobás
A SMAFC-NYME NB I/B-s női kosárlabdacsapata december 5-én a Tatabánya együttesét fogadta a soproni egyetemi sportcsarnokban. A kék-fehérek az izgalmakban bővelkedő mérkőzésen 73:65-re győzték le a vendégeket. A meccs szünetében a Mikulás is ellátogatott a csarnokba – a legfiatalabb SMAFC-játékosok és -szurkolók nagy-nagy örömére. Az őszi idény utolsó alapszakaszbeli mérkőzése egy szomorú eseménnyel kezdődött. A feldobás
… … mind az általános iskolásoknak, mind a szakiskolás diákok számára az ország különböző részeire. Pécs, Székesfehérvár, Sopron , de Budapest híres nevezetességeire, s fesztiváljaira is eljuttatja a tanulókat. Egy pár megemlítésre méltó: Vasúttörténet, … …
tovább:
Az én életem: az én iskolám
A Soproni Darazsak vasárnap délután tartotta hagyományos Mikulás-kupáját, melyen utánpótlás játékosaiknak szerveztek mérkőzéseket, játékos vetélkedőket. A szülők is aktívan kivették magukat a délutáni mókából, mely nagy sikert aratott a jelen levők körében. A díjátadón a Mikulás és a Darazsak kabalaállata, Zümi mellett az MKB-EUROLEASING SOPRON felnőtt csapatának két játékosa, Hadarics Kinga
A Soproni Darazsak vasárnap délután tartotta hagyományos Mikulás-kupáját, melyen utánpótlás játékosaiknak szerveztek mérkőzéseket, játékos vetélkedőket. A szülők is aktívan kivették magukat a délutáni mókából, mely nagy sikert aratott a jelen levők körében. A díjátadón a Mikulás és a Darazsak kabalaállata, Zümi mellett az MKB-EUROLEASING SOPRON felnőtt csapatának két játékosa, Hadarics Kinga
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Élhető környezetünk címmel hirdetett fotópályázatot általános és középiskolás diákoknak. A legjobb alkotásokból ma nyílt kiállítás a Gárdonyi-iskolában.
… … to start somewhere… So let me introduce myself. I am an 18 year-old dude living in a nice little town in Hungary called Sopron . Although I was born and have spent my childhood in the U.S., I’m Hungarian as well. Never mind. I’m senior in a local high … …
tovább:
The seed of the orange tree
Botrány tört ki a soproni bíróságon egy kapuvári bűnügy első tárgyalását követően: a vádlottak nagy számban megjelent rokonsága üvöltözött a bíróval.
Saját alkotásaink címmel nyílt meg a Soproni Lővéri Idősek Klubjának kiállítása a Teleki Pál utca 20. szám alatti székhelyen.
… … ünnepel. 8. Az egyetemi évek végének emlékei: a. Snitt: Valete menet, Sopron utcáin. Látszik a menet eleje, a bányászlámpások, a szalamander, a hátérben … 11. Záró snitt: Háttérben a főépület, megjelenik a felirat : LEHET EZ A TE UTAD IS NYME EMK Sopron …
tovább:
Hagyományok az Erdőmérnöki Karon
Zeneiskolai adventi koncert, Hűség Napi ünnepség Harkán és Sopronban, adventi rendezvénysorozat a Várkerületen, a Bástya-téren a Kórus Spontánus-szal és a Vujicsics Együttes ünnepi zenés műsorával, majd vasárnap a Song Office Musical Stúdió, utána pedig Wéber Iréna és Novák Antalkoncertjével, Adventi Családi Nap lesz a GYIK-ban és Égzengő lemezbemutató a Szent orsolyában, és ez még nem minden…., további programok az eseménynaptárban.
tovább:
Kulturális programajánló a 2009. december 7- december 13 közötti időszakra
Panda.jpg Nagy utaz
Sopron – A Jobbik Magyarországért Mozgalom városi alapszervezete kedden délután hat órakor lakossági fórumot tart a MTESZ-székház I. emeleti előadótermében.
tovább:
Bemutatják a jelöltjüket
… … Sopron-ba nem értünk .__. Hamarosan megérkeztünk és ááhw. Sopron . *o* szeressük. :3 leparkoltunk kivettük a szendókat..és kajoltunk.majd sétáltunk..és bementünk egy kávézóba. ^__^ Nekem tetszik Sopron .széép hely.sok a cica is.. *o* :’DD … …
tovább:
" Sugoii,sugoi.. ♪ ~ "
Tizennyolc taggal alakult meg Hegykőn a turisztikai egyesület. A cél az, hogy összefogják a helyi turisztikai vállalkozásokat.
tovább:
Turisztikai egyesület alakult
PVSK-SKC_matt2.jpg Ism
Fotók’Eredmények”Kosárlabda mini torna”1998-2000-es korosztály”1. Hópelyhek’2. Őzgidák’3. Ezüstfenyők’4. Zöldfenyők’5. Hófehér Törpök’6. Jégkirálynők”All-star A: Szeli Kitti, Veszprémi Laura, Payrits Anita, Farkas Fanni, Huszár Fanni’All-star B: Orbán Brigitta, Makk Dóra, Novák Betti, Bidló Eszter, Feimann Zsófia”2001 és után születettek”1. Hógolyók’2. Szaloncukrok’3. Virgácsok’4. Rénszarvasok’5. Manócskák’6. Hóemberek”All-star A: Weisz Barbara, Varga Tímea, Schöll Petra, Karácsony Tamara, Németh Dorka’All-star B: Cser zsófia, Kollár Dorka, Lukács Dóra, Kámán Rebeka, Krutzler Alexandra”Rajzverseny”10 év felettiek”1. Varga Anda’2. Szeli Kitti ”10 év alattiak”1. Tóth Emese’2. Németh Zsófia’3. Tóth Veronika”Különdíjasok”Kékesi Réka (5 éves)’Németh Alma, Horváth József (senior kategória)”Sorverseny”1998-2000-es korosztály”Hópelyhek”2001 és után születettek”Hógolyók
tovább:
Nálunk járt a Mikulás!
Városfejlesztési Tanácsüléssel egybekötött lakossági beszélgetést szervez a város a Petőfi tér átépítési terveivel kapcsolatban 2009. december 11-én (pénteken), 18 órakor a soproni Városháza nagytermében (Fő tér 1.)
tovább:
A Petőfi tér átépítéséről
A legutóbbi forduló eredményei”Gorzow Wielkopolski – LOTOS Gdynia 75-69 (23-27, 20-11, 17-20, 15-11)’L.d.: Spencer 20/9, Richards 18/6, Sapova 11/3 ill. Christon 19/9, Leciejewska 17, Phillips 13/6”Cassovia – Dobri Anjeli Kassa 52-110 (13-27, 7-29, 11-23, 21-31)’L.d.: Michulkova 19/3, Lawless 15, Hrickova 14, Dupree 12, Fröhlich 11”Bourges Basket – Limoges 80-48 (27-18, 13-8, 24-20, 16-12)’L.d.: Lardy 13/9, Kaltsidou 12/6, Miyem 11, Salagnac 10 ill. Davis 16, Spatharou 13/9, Jomby 10/6”ZVVZ USK Prága – BK Strakonice 104-60 (37-14, 24-20, 29-7, 14-19)’L.d.: Sujanova 32/3, Tamane 22, Elhotova 16/6, Kublina 12/3 ill. Musilova 18/6, Johnova 13/3, Podskalska 10”Cadi la Seu – Rivas Ecopolis 77-83 (18-23, 19-17, 16-21, 24-22)’L.d.: Covington 28/3, Perez 20/12, Gardin 10 ill. Langhorne 18, Dubljevic 14, Cruz 11/3, Ujhelyi 11
Sopron – A kutatóegyetemmé válást segíti elő az az újabb hétmilliárd forint, amelyet a Nyugat-magyarországi Egyetem nyert idén pályázatokon.
tovább:
Milliárdok kutatásfejlesztésre
A Sopron Holding Zrt. tájékoztatása szerint, Sopron város vezetésének döntése értelmében ebben az évben is folytatódik az a hagyomány, hogy az ünnepekre való tekintettel 2009. december 14-től 2010. január 3-ig Sopronban a fizető parkolási övezetekben a parkolás ingyenes.
tovább:
Ingyenes lesz a parkolás december 14-től az ünnepek idejére