Történelmi úszás: első emberként hódította meg a Fertő tavat hosszában

Mányoki Attila 9 óra előtt indult el a fertőrákosi mólóról és 18 órakor érkezett meg Neusiedl am See-be szombaton. Durván 30 kilométert tett meg.

tovább:
Történelmi úszás: első emberként hódította meg a Fertő tavat hosszában

Régi Zenei Napok – emeli a Soproni Ünnepi hetek rangját, értékét

A Soproni Régi Zenei Napok fesztivál az 1985. évi indulása óta Magyarország első és mai napig meghatározó jelentőségű régi zenei eseményének számít. A szervezők mindig is kettős cél megvalósítására törekedtek: részint a megszokott kurzusok és hangversenyek mellett fontosnak tartották, hogy a nagyközönségnek is élvezhető műsort kínáljanak.

tovább:
Régi Zenei Napok – emeli a Soproni Ünnepi hetek rangját, értékét

Szentgotthárdi jubileum: megszűnt a Vasfüggöny

… … a hivatalban lévő magyar és osztrák külügyminiszterek (Horn és Alois Mock) ünnepélyesen átvágták az utolsó szakaszt Sopron mellett, valójában egy, már elbontott szakaszon gyorsan visszaállított kerítéssel tették ezt. A vasfüggöny több ezer kilométeren … …

tovább:
Szentgotthárdi jubileum: megszűnt a Vasfüggöny

Értékhordozó emberek : Máltai Lelki Napot tartottak

Értékhordozó embereknek nevezte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Soproni Csoportjának önkénteseit a szervezet régióvezetője Sopronban, ahol a hét végén tartották a Máltai Lelki Napot.

tovább:
Értékhordozó emberek : Máltai Lelki Napot tartottak

A gyermekek varázslatos fesztiválja

Sopron tele van jó tündérekkel és csupaszív manókkal, akik évente egyszer találkozót adnak egymásnak és a soproniaknak az Erzsébet-kertben. Ilyenkor felkerülnek a tündérszárnyak, a manósapkák és egy napra bárki betekinthet abba a mesebirodalomba, amelyet Tündérfesztiválnak hirdetnek meg a Soproni Ünnepi Hetek alatt.

tovább:
A gyermekek varázslatos fesztiválja

Negyedszázad a soproni radiológia szolgálatában

Jubileumi tudományos ülésen a radiológus szakma jeles képviselői részvételükkel és referátumokkal köszöntötték Prof. Dr. Baranyai Tibort, az Erzsébet kórház főigazgató főorvosát abból az alkalomból, hogy 25 éve tevékenykedik a radiológia szolgálatában.

tovább:
Negyedszázad a soproni radiológia szolgálatában

FÉNYVADÁSZAT – Tóth Jenő Tibor Fotókiállítása a Central Park Café-ban…

… … Feketén-Fehéren Tóth Jenő Tibor első önálló fotókiállítása Sopron – Central Park Café Galéria   Üdvözlök mindenkit … hogy megnézik a kiállítást, amit ezennel megnyitok!   Sopron , 2010-06-20 Csigó Gergely Fotóművész (AFIAP, E-MAFOSZ … …

tovább:
FÉNYVADÁSZAT – Tóth Jenő Tibor Fotókiállítása a Central Park Café-ban…

FÉNYVADÁSZAT – Tóth Jenő Tibor Fotókiállítása a Central Park Café-ban…

… … Feketén-Fehéren Tóth Jenő Tibor első önálló fotókiállítása Sopron – Central Park Café Galéria   Üdvözlök mindenkit … hogy megnézik a kiállítást, amit ezennel megnyitok!   Sopron , 2010-06-20 Csigó Gergely Fotóművész (AFIAP, E-MAFOSZ … …

tovább:
FÉNYVADÁSZAT – Tóth Jenő Tibor Fotókiállítása a Central Park Café-ban…

Elegancia és wellness az Ékszerdoboz szívében..

… Rövid leírás: „ Sopron , Magyarország nyugati kapujának ékszerdoboza, a szálloda pedig ékszer az ékszerdobozban.” A klasszicista stílusban épült Best Western Pannónia Med Hotel**** a belváros szívében a történelmi belvárostól néhány lépésre várja a … …

tovább:
Elegancia és wellness az Ékszerdoboz szívében..

Soproni borok sikerét hozta a jubileumi Megyei Borverseny

Tizedik alkalommal rendezte meg Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzata a Megyei Borversenyt, amelynek idén Balf volt a helyszíne. A Fényes Pince 2009-es Merlot-ja lett a megye legjobb vörösbora, a Lövér Pince SopVin Kft. 2009-es Királyleánykája pedig, a megye legjobb fehérbora. Sopron Város Különdíjasa a Töltl Pincészet 2009-es Pinot Blanc -ja lett.

tovább:
Soproni borok sikerét hozta a jubileumi Megyei Borverseny

FÛRÉSZ DIÁNA – “Aranyérmekért jövök!”

Gyõrbõl érkezik hozzánk a válogatott Fûrész Diána, aki bízott benne, hogy elõbb utóbb klubunknál is bebizonyíthatja, lehet rá építeni. – Mesélj a kezdetekrõl! Hogyan kerültél kapcsolatba a kosárlabdával? – A kecskeméti általános iskolában a lányoknak gyakorlatilag csak a kosárlabda adódott sportolási lehetõségként, így nem volt kérdés, hogy én is megpróbálkozom vele. Innen

tovább:
FÛRÉSZ DIÁNA – “Aranyérmekért jövök!”

Bombaformában a Sopron új sztárja

Angel McCoughtry legutóbbi meccsén 29 ponttal és 10 lepattanóval zárt az észak-amerikai profiligában A 24 éves, májusban Kassáról igazolt bedobó az Atlanta Dream együttesét erősíti a nyári WNBA-szezonban, s legutóbbi meccsén 29 ponttal és 10 lepattanóval zárt a Tulsa Shock ellen. A 10/4-es győzelmi mérlegével keleti éllovas Dream vezére az eddigi 14 találkozóból kilencszer szerzett

tovább:
Bombaformában a Sopron új sztárja

Nem tudom milyen nap van, de hello kitty-s ragtapasz még mindig a kezemen van…de egyáltalán hol is vagyok?

… Sopron addig biztos. Elvileg itthon, de nem vágom. Asszem csütörtök van, és kedden jöttem haza este. Akkor meg van: Hétfőn este szívás Andriskával, kedd reggel 7kor már cigivel kezdtem a napot. Aztán a vonaton is eltoltam egyet hazafelé. Térgeometria … …

tovább:
Nem tudom milyen nap van, de hello kitty-s ragtapasz még mindig a kezemen van…de egyáltalán hol is vagyok?

Merlot és Királyleányka nyert – Soproni borvidékről kerültek ki az év nedűi

Balfon rendezték meg a hagyományos megyei borversenyt. A megye legjobb vörösborának a Fényes Pince 2009-es Merlot-ját, fehérborának pedig a Lövér Pince 2009-es Királyleánykáját választották.

tovább:
Merlot és Királyleányka nyert – Soproni borvidékről kerültek ki az év nedűi

Grafikus művész tanárok kiállítása Sopronban

… … János, Berentz Péter, Eszik Allajos, Lengyel András, König Róbert, Somorjai Kiss Tibor, Szurcsik József Megnyitó: 2010. június 25. péntek 20 órakor Cím: Sopron , Jégverem u. 2. Megtekinthető: 2010. július 9-ig Nyitva: keddtől szombatig, 10-16 óráig …

tovább:
Grafikus művész tanárok kiállítása Sopronban

Magyar termékek az Unióban…

… … , Mátra, Mór, Nagy-Somló, Neszmély, Pannon, Pannonhalma, Pécs, Somlói, Somlói Arany, Somlói Nászéjszakák bora, Sopron , Szekszárd, Tihany, Tokaj, Tolna, Villány, Zala eredetmegjelölések és az Alföldi, Balatonmelléki, Dél-alföldi, Dél-dunántúli, Duna melléki … …

tovább:
Magyar termékek az Unióban…

Új biztonságos csomóponttal gazdagodott Sopron!

Elkészült Sopron új lámpás kereszteződése az Ady Endre út és a Mártírok útja csomópontjában. A beruházás nem csak az alárendelt útszakaszról történő könnyebb kihajtást segíti, hanem átkelőhelyek kijelölésével biztonságosabbá tette a gyalogosközlekedést.

tovább:
Új biztonságos csomóponttal gazdagodott Sopron!

Diplomaosztót és tanévzárót tartottak a Nyugat-magyarországi Egyetemen

Ma tartották a Nyugat-magyarországi Egyetem 2009/2010. évi központi tanévzáró ünnepségét és a Faipari Mérnöki Kar tanévzáró, diplomaátadó nyilvános kari tanácsülését a Közgazdaságtudományi Kar aulájában.

tovább:
Diplomaosztót és tanévzárót tartottak a Nyugat-magyarországi Egyetemen

Liszt Ferenc: szupersztár a 19. századból

… … szinte egész Burgenlandot behálózza, Kismartonban (Eisenstadt), a Haydn-házban például Liszt weimari éveiről rendeznek kiállítást. Ugyanakkor a Sopron környéki kis falu lesz az emlékév központja, az alig ezer lakosú Doborján pedig nem idegenforgalmi … …

tovább:
Liszt Ferenc: szupersztár a 19. századból

Fogyatékos és ép színészek közös sikere

Európa egyetlen, értelmileg akadályozott és ép színészeket egyaránt foglalkoztató társulata az Isten pénze című musicalt mutatta be Budapesten olyan sikerrel, hogy december végéig tizenegy nagyvárosban várják őket újabb fellépések.

tovább:
Fogyatékos és ép színészek közös sikere

már megint jegyzetelek

… … a nyálam az esőben ázo olaszokra. na. kedden átbuszoztam a várost és kifizettem a voltjegyeimet, nincs visszaút, sopron , megyek. kiakadtam a portugálokon h bénáznak, este pedig a grandioban néztük a brazil-koreát. jo társaság, vihogás, szép külfoldiek a … …

tovább:
már megint jegyzetelek

Balfon rendezik a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat borversenyét

Június 24-én, csütörtökön Sopron-Balf ad otthont a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat hagyományos – immár jubileumi, tizedik alkalommal megrendezésre kerülő – megyei borversenyének. A versenyre a határidőig 113 nevezés (60 fehér, 5 rosé, 48 vörös) érkezett, melyek a megye legjobb vörösbora és a megye legjobb fehérbora címért, illetve az arany, ezüst és bronz minősítésért szállnak ringbe.

tovább:
Balfon rendezik a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat borversenyét

Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2010. június 25-ei rendkívüli ülést követő II. rendkívüli ülése

Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése június 25-én, pénteken rendkívüli közgyűlést követő II. rendkívüli ülést tart. A napirendi pontokról és az előterjesztések tartalmáról részletesen előzetesen is tájékozódhatnak az érdeklődők.

tovább:
Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2010. június 25-ei rendkívüli ülést követő II. rendkívüli ülése

Az izgalomtól elcsukló hangon…

… … Jöttünk Budán, jöttünk Pesten át miközben csiklandozni kezdett a magyar nap és jutott eszembe Szeged, Pécs, Győr, jutott Sopron és Kőszeg, a veszprémi vár egy szeptember délután. És azon morfondíroztam, Toldi Miklós duzzogásával, szar nemzet valóban így … …

tovább:
Az izgalomtól elcsukló hangon…

megint

… … el, nem vesztem el, csak sűrű a program. Lassan nyaralás is, talán utána már nyugi lesz. Legalábbis remélem. hétvége Sopron , szóval még tuti, h júli első hetéig nem tudom összekapni magam, h leüljek a marharépával, vagy bw tündéremmel sörözni egyet, na … …

tovább:
megint

Kékfrankosok éjszakája – Szent Iván Folkfeszt!

2010. június 25-26-27-én, három napon át tart majd a Kékfrankosok éjszakája – Szent Iván Folkfeszt Sopronban. Második alkalommal házasították össze Kékfrankosok éjszakája a Szent Iván Folkfeszt ünneppel, amely azért különleges, mert a borkultúrát, a gasztronómiával és a művészetekkel együtt kínálják az érdeklődőknek az ingyenes programok során.

tovább:
Kékfrankosok éjszakája – Szent Iván Folkfeszt!

Családi utazás Sopronba

… … távot teljesítette, országúton első komolyabb előzésemre felébredt (Ági szerint, mert szerintem mindig felébredt eddig amikor lejöttünk a pályáról), de végig érdeklődve figyelte az eseményeket, csak Sopron határában fogyott el a türelem meg az “inni”. …

tovább:
Családi utazás Sopronba

Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2010. június 25-ei rendkívüli ülése

Június 25-én, pénteken tartja Sopron képviselőtestülete e havi közgyűlését. A napirendi pontokról és az előterjesztések tartalmáról részletesen előzetesen is tájékozódhatnak az érdeklődők.

tovább:
Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2010. június 25-ei rendkívüli ülése

Deák étterem – Két héten belül kezdődik az építkezés

Sopron – Két héten belül elkezdődik az egy évtizede bezárt Deák étterem helyreállítása, teljes körű felújítása. Jelenleg a falak feltárását és a helyiségek teljes kiürítését végzik.

tovább:
Deák étterem – Két héten belül kezdődik az építkezés

A Soproni borvidék és a politikai lobby

1995 ben amikor a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány megjelentette az első borvidéki katalógust,majd kidolgozásra került a borvidék marketing program s a stratégia számos projekt megvalósult ami egyaránt szolgálta a termelők s a fogyasztók érdekeit. Egy fontos kérdésben azonban nem lépett máig a borvidék mégpedig a politikai lobby kérdésében amelyben más borvidékek jóval megelőztek minket. Sajnos a gazdák

tovább:
A Soproni borvidék és a politikai lobby

-->