Ünnepélyes tenisz évzárót tartottak a Sopron Hotelben

Ünnepélyes keretek között bonyolították le az SVSE Tenisz Szakosztályának évzáróját a Sopron Hotelben. Dr. Csiszár Szabolcs alpolgármester és Úr Csaba, az SVSE Tenisz Szakosztályának vezetője, egyben vezető edző is beszédet mondott, kiemelve hálájukat a GYSEV Zrt. támogatásáért. Ungvári Csaba, az SVSE leköszönő elnöke és az új elnök, Riba Katalin is kiegészítette az elhangzottakat a teniszklub méltatásával és a szülők támogatása iránt kifejezett hálájával. Az esemény fényét egy rövid fuvolakoncert emelte ünnepi magasságokba.

Miről mesélnek a Deák téri iskola évszázados falai?

A soproni Deák tér keleti végén palotaszerű épület magasodik. Aki először látja, valószínűleg inkább kastélyt, múzeumot sejt benne. Ma a Deák Téri Általános Iskola otthonaként ismert, épülete is már kifejezetten oktatás céljára készült közel száz évvel ezelőtt. 1930-ban eredetileg a Pozsonyból elköltöztetett Pécsi Erzsébet Tudományegyetem Hittudományi Kara számára emelték méltó befogadóhelyként. Az evangélikus teológia avatóünnepségén még maga Horthy Miklós kormányzó is részt vett. Az oktatás története aztán változatosan alakult a következő évtizedekben: általános iskola különböző elnevezések alatt 1957 óta működik ódon hangulatú falai között. 1980-tól a Bors László Általános Iskola beolvasztásának következtében a mögötte lévő udvar túloldalán egy második épülettel is bővült.
-->