Az első vereség

Elszenvedte első vereségét U20-as együttesünk, amelynek Debrecenben, a 3. negyedben volt egy rövidzárlata, és bár a hajrában átvette a vezetést, de a végjátékban alulmaradt
DEAC-Tungsram – SKC 74-70 (22-20, 15-14, 18-9, 19-27)
Debrecen, U20-as bajnoki mérkőzés
SKC: Csendes 11/3, CSÁTALJAY P. 19/3, Pintér, Vámosi 5/3, SCHÖLL 25
Cs.: Woditsch 4, Lakatos 1., Tóth D.2, Rausch 3
A 3. negyed közepéig az óriásit játszó és küzdő Schöll Ricsi (25 pont, 18 lepattanó)  vezérletével tartották a lépést fiataljaink a debreceniekkel, ám ekkor jött egy rövidzárlat és egy 12-1-es rohammal elhúzott a DEAC, amely 12 pontos előnnyel várhatta a záróetapot.

Ebben a magára találó Csátaljay Péter vezérletével fokozatosan csökkentve a hátrányt 3 perccel a befejezés előtt át is vette a vezetést U20-as együttesünk, ám a nagy hátrány ledolgozásra sokat kivett a srácokból, a végjátékra pontatlanná vált a játék, a hazaiak azonban új erőre kaptak és végül megnyerték a találkozót.

Dzuincs Braniszlav: – A mérkőzés elején nagyon “elengedtük” ellenfelünket. Bebizonyítottuk, hogy van tartásunk, felzárkóztunk, ott lihegtünk ellenfelünk nyakán, sőt volt, hogy vezettünk is.  A végjátékban azonban védekezésben hibáztunk, támadásban pedig fáradó játékosaink rossz döntéseket hoztak, így bár közel álltunk a bravúrhoz, kikaptunk.

A fotó az Oroszlány elleni hazai mérkőzésen készült.

eredeti link