Előkészítés alatt a vonalátadás-átvétel a MÁV-csoport és a GYSEV Zrt. között

„A közösségi közlekedés ne csak olcsóbb legyen, de jobb is!” – ez a célja a Lázár János építési és közlekedési miniszter által – még az év elején – megfogalmazott 10 vállalásnak. Az IC-k indulástól érkezésig biztosított takarításán, a pályaudvari mosdók felújításán, a mozdonyflotta erősítésén, az új applikáció bevezetésén vagy épp a június elsejével elindított késési biztosításon túl a 10 vállalás egyike volt az is, hogy érdemben növekszik a GYSEV Zrt. magyarországi szolgáltatási területe, az így felszabaduló mávos erőforrások egy részét pedig a keleti országrészbe csoportosítják át.