Csapatunk fiatal, saját nevelésű játékosának, Werner Viktornak jelentős szerepe volt abban, hogy pár hete Debrecenben győzelemmel kezdtük a középszakaszt. A statisztikák alapján ő lett az U20-as bajnokság alapszakaszának legértékesebb játékosa. Most megpróbáljuk “Vityát” kicsit “közelebb hozni” szurkolóinkhoz
– Gratulálunk, hogy az U20-as bajnokság alapszakaszában a legértékesebb játékos (MVP) lettél. Tudtad, hogy te vagy az MVP?
– Nem, nem figyeltem a statisztikákat, de jobban örültem volna annak, ha ehelyett valamivel több mérkőzést nyerünk meg.
– Hogyan élted meg a korosztályos együttes szereplését?
– Reálisan nézve sejthető volt, hogy nem lesz egy diadalmenet az U20-as bajnokság, hiszen Buzsáki Bence, Németh Márk és jómagam mellett, a Sportiskola U18-as csapatának játékosai játszottak az U20-as csapatunkban, tehát a keret tagjainak többsége két évvel fiatalabb a korosztálynál. Nekik is nehéz volt ott felvenni a ritmust, ráadásul nem is edzettünk együtt. Bár akartak és ügyesek is a fiatalabbak, de azért többnyire érvényre jutott a két évvel idősebb játékosokból álló ellenfelek fizikai fölénye. Ezzel együtt úgy érzem, nekik is, s nekünk, relatíve idősebbeknek is nagyon hasznos volt ez a bajnokság. Szerintem a fiatalok sokat fejlődtek, ráadásul azért inkább a szezon második felére csapatként is összeálltunk, fejlődtünk, léptünk előre és arattunk egy-két bravúros győzelmet.
– Az utóbbi hetekben már a felnőtt csapatban is egyre több és több lehetőséghez jutottál. Hogy látod, nagyon nagy a különbség az utánpótlás és a felnőtt kosárlabda között?
– Hatalmas! Fizikailag nagyon nagy a különbség, ebből adódóan jóval nagyobb az iram és sokkal gyorsabban is kell gondolkodni az NB I-ben, mint az U20-as bajnokságban. De a legnagyobb különbség, kétségtelenül az erő, a fizikum tekintetében van.
– Két éve te voltál az U18-as válogatott csapatkapitánya. Hogyan érdemelted ki ezt, és mik a terveid az idei nyárra?
– Nagy meglepetésemre a társak egyhangúlag engem választottak és szavaztak meg csapatkapitánynak, talán mert mindenkivel jó barátságban voltam a csapatból. Tavaly deréksérülés miatt nem tudtam részt venni az U20-as válogatott felkészülésén, de remélem, idén nyáron benne leszek Pór Péter szövetségi edző bő keretében, sőt talán az EB-re utazó tizenkettesben is.
– A Tehetséges Fiatalok csapata ellen megszerezted első pontjaidat, hasznosan játszottál az Alba elleni idegenbeli bravúr alkalmával, Debrecenben pedig ha jól sejtjük, életed eddig legjobb felnőtt meccsét játszottad…
– Nagyon örültem az első felnőtt bajnokin szerzett kosaramnak, ráadásul hazai közönség előtt dobtam, az azért is jelentett egy kis áttörést. Székesfehérváron már több lehetőséget kaptam, mert sajnos előtte voltak sérülések, amelyek miatt megfogyatkoztunk. Ott azért eléggé megilletődött és lámpalázas voltam, támadásban voltak rossz vállalásaim, de úgy érzem, védekezésben sikerült valamit segítenem a csapatnak. Debrecenben pedig szerencsére már támadásban is sikerült hozzátennem valamit.
– Milyen céllal lépsz pályára a felnőtt bajnokikon?
– Egyértelmű, hogy szeretnék segíteni a csapatnak – reálisan nézve jelenleg inkább védekezésben tudom ezt megtenni -, de remélem, idővel több a debrecenihez hasonló, vagy még jobb mérkőzéseim is lesznek az első csapatban.
– Most, hogy egyre több tapasztalatot szerzel a felnőttek között, hogy látod, miben kell még fejlődnöd?
– Mindenben. Leginkább azonban technikailag a labdavezetésben, labdabiztonságban, valamint dobókészségben, dobásbiztonságban – és még bele kell erősödnöm a felnőtt kosárlabdába.
– A sport mellett tanulsz is, méghozzá Szombathelyen. Mennyire nehéz az élsportot összeegyeztetni a tanulással?
– Szombathelyen rekreáció és sportszervezés szakon tanulok. Talán, mivel ez a szak a sporthoz közel áll, az oktatók, mint sportolóhoz nagyon rugalmasan állnak hozzám. Ez azt jelenti, hogy csak a legfontosabb, leginkább szükséges esetekben, zárthelyiket írni kell elutaznom Szombathelyre. Ha pedig ilyen van, akkor a klub, a szakvezetés is rugalmas, elenged egy-egy edzésről. Ha pedig szerencsém van, akkor éppen olyankor kell vonatra ülnöm, amikor nincs edzés. Néha nem egyszerű, de szeretnék még egy lábon állni a kosarazás mellett, ám az tény, hogy azért a következő években a kosárlabda, a sport lesz az elsődleges.
– Abból a nagyon tehetséges, ígéretes korosztályos csapatból, amely országos szinten éveken át a legjobbak között volt, többen elkerültek Sopronból, és csak te vagy az élvonalbeli felnőtt csapat keretében. Ezt hogyan éled meg?
– Jó lenne továbbra is együtt játszani, de többen elkerültek Sopronból tanulni. A kapcsolatot persze tartjuk egymással, tudunk egymásról, ami jó és fontos dolog. Az együtt töltött évek és együtt elért sikerek, szép és örök emlékek maradnak, de most már mindenki próbálja a maga útját járni.
– Végül térjünk vissza az SKC-hoz. Az alapszakaszban tizenhárom idegenbeli meccséből kettőt nyert meg a csapat, amely idegenbeli győzelmei számát a középszakasz első három meccsén megduplázta. Mit gondolsz, minek köszönhető ez a nagy javulás?
– Lehet, meglepő, de úgy érzem, az, hogy a sérülések miatt kevesebben lettünk, megfogyatkoztunk, nagyon egységessé tett, összekovácsolt minket. Csapatként most nagyon együtt vagyunk, a sérültekért is küzdünk. A célunk, hogy a középszakasz végén bekerüljünk a legjobb nyolc közé, azaz, hogy ott legyünk a playoff-ban. Jó úton haladunk.