Újra bajnoki mérkőzés – másodszor itthon

Holnap 18 órától – két és fél hét után – újra bajnoki mérkőzést játszik csapatunk. Kostas Flevarakis legénysége három és fél héttel az előző hazai meccs, a Jászberény elleni siker után az Atomerőmű SE csapatát fogadja
Az elmúlt két és fél hétről edzőnk azt mondta: őrült időket élünk, de a cél, hogy a sport továbbra is “életben maradjon”. Éppen ezért jó, hogy végre újra játszhatunk, de ahogy az előző mérkőzések esetében, úgy holnap is csak a mérkőzés előtt derül majd ki, hogy kire is számíthat a szakvezetés. Edzőnk elmondta, azok után, hogy a srácok kijöhettek a karanténból, a fő cél az volt, hogy a játékosok a kényszerű kihagyás után fokozatosan visszanyerjék erejüket, formájukat. Szerencsére, mint kiemelte: ezúttal, a héten – igaz több fiatallal – ellentétben a korábbi időszakkal, végre sikerült öt-öt ellen gyakorolni az edzéseken.  Egy újabb ifjú kosaras is felkerült a felnőtt keretbe, a 2004-es születésű Csendes Péter személyében.
Konkrétan arról, mi várható az Atomerőmű ellen, Kostas azt fejtegette: bár a fiúk állapota messze nem tökéletes, akik hadra foghatóak lesznek, azoknak csapatként kell játszani, maximális odaadással, koncentrációval és mindent ki kell adniuk magukból. A gyakran igen magas szerkezettel játszó, atletikus játékosok alkotta paksi csapat ellen kulcskérdés lehet a védőlepattanók megszerzése, valamint, hogy ne engedjük az ellenfélnek a gyors, rohanós, lendületes játékát játszani. Azaz fontos lenne, hogy mi diktáljuk a játék ritmusát.
Ennek kapcsán kérdeztünk rá, hogy a héten “megejtett” irányító váltásnak milyen hatása lehet. Kostas erre azt mondta, Antino Jackson játéka is kérdéses, de amennyiben rendelkezésre állhat is, egy edzéssel a háta mögött leendő társaival, túl sokat várni játékától nem lehet. Mindent egybevetve, bár a helyzet távolról sem ideális, Kostas próbálja optimistán várni a holnapi mérkőzést és a folytatást.

eredeti link