Tartás volt, esély nem

Bár csapatunk hamar nagy hátrányba került, volt tartása és a 3. negyed közepén egyenlíteni tudott a bajnok otthonában. A nemzetközi porondon is jól teljesítő szolnokiak a 3. negyed végét és a záró etap elejét megnyomva, eldöntötték a meccset a maguk javára

Szolnoki Olaj – Sopron KC 83-74 (24-11, 17-25, 27-21, 15-17)
Szolnok, 900 néző. V.: Papp, Farkas, Pozsonyi.

Szolnok: VOJVODA 16/3, Kovács 3, BENKE 16/3, N. MILOSEVICS 10/3, Andric 10.
Cs.: Airington 5, Tóth Á. 8, Rowsey 13/3, Rudner, Taiwo.
Edző: Dragan Alekszics.

Sopron: WARNER 24/9, Lemar 13/6, Takács 4, Dénes 5/3, GORDON 17.
Cs.: Supola 4, Wiggins 7/3, Molnár M.
Edző: Sabáli Balázs

Wesley egy jó büntetőjére az “új” Milosevics, Nemanja – a jól ismert Strahinja ezúttal nem állt a Szolnok rendelkezésére – révén felelt a bajnok, majd Benke zsákolása után Brynton egalizált triplával. Váltott vezetéssel haladt a két csapat. Andric 2+1-es akciójával 3 ponttal megugrott a Szolnok, majd a szakasz közepén egymás hibáiból éltek a felek, közel 2 és fél percig nem született kosár. 14-9-re ellépett az Olaj, Alan révén egy támadó pattanót követően, vagy négy perc után dobtunk újra mezőnykosarat. Lendületesebbé, pontosabbá vált a Szolnok, amely Tóth Ádám közeli kosaraival 7 ponttal elhúzott. Az időkérés sem segített, támadásban tanácstalanok voltunk, míg “felpörgő” ellenfelünknek, elsősorban Rowsey révén minden sikerült, 13 pontos hátránnyal fejeztük be az első negyedet.


Zónával kezdtük a második szakaszt és egy szolnoki duplára, Angelo révén támadó pattanó utáni kosárral feleltünk. A nagyot zsákoló Angelo jelentett egyedül veszélyt, a 10 pont fölötti előnyét tartó hazai gárda kosarára. Csendesen csordogált a meccs, egészen Kovács Péter technikai hibájáig, amelyet kihasználva egy 6-0-lal 10 ponton belülre kerültünk, első 20 pontunk felét irányítónk, Warner szerezte. Hazai időkérés, majd kosár következett, amely után Alan emelt be egy hármast. Nem adtuk olcsón a bőrünket, Wesley is megvillant és egy 11-2-vel, 6 pontra felzárkóztunk. Újított a bajnok, 10 pont fölé nőtt előnye, majd a félidő végén magyar játékosaink pontjaival, Norbi két duplájával. valamint Supola Zoli és Dénes Gabi büntetőivel 5 pontra feljöttünk.


Angelo eladott labdájával kezdődött, majd Andric 2+1-es akciójával folytatódott a második félidő, így 3 helyett 8 pontos lett a hátrányunk. Nem estünk kétségbe, Dénes Gabi, majd Brynton hármasával tapadtunk a bajnokra. Welsey közeli találatával 1 pontosra zsugorodott a hazai előny, remek 8-2-t “repesztettünk”. Nem jött jól Benke 2+1-es akciója, de nem törte meg a srácokat, Wesley szép centerkosarával, majd Brynton távoli duplájával ledolgoztuk a hátrányt. Fej-fej mellett haladtak a felek, Alan “húzott” vissza egy lepattanót. Angelo eredményessége mellett sajnos elég sok labdát el is adott, így 53-53 után egy 6-0-lal ellépett a címvédő. Wesley felezett a hátrányon egy 2+1-es akcióval, majd Benke kosara után Alan kihagyta büntetőit. Nem úgy a túloldalon Vojvoda, aki ekkor előlépett vezérré, nálunk pedig Brynton vesztett el több labdát, így 11 pontos hátránnyal várhattuk a befejező etapot.

Wesley és Angelo jóvoltából sikerült hamar 10 ponton belülre kerülnünk, de Vojvoda bravúros kosarával ismét 10 pont fölé nőtt a különbség, ráadásul ekkor edzőnk technikait is kapott. N. Milosevics szerencsés hármasával a szakasz közepén eldőlt a meccs. Csapatunk az utolsó pillanatig küzdött, végül 10 ponton belülre került, de győzni nem volt esélye.

A fotók a Szolnok elleni hazai mérkőzésen készültek.

eredeti link